Az indiai születésű reklámfilm- és klipművész, Tarsem Singh Dhandwar ugyan direktori pályája elején (A sejt, Zuhanás) még képes volt mellbevágó látványvilággal palástolni a sekélyes sztorit, későbbi darabjai (Halhatatlanok, Tükröm, tükröm) azonban lassan, de biztosan a középszerbe olvasztották – vizuális érzékéből ugyanúgy vesztett, ahogy mesemondó tehetsége is cserbenhagyta. Legújabb dolgozatát immár semmi nem választja el bármelyik névtelen iparos, stúdióbérenc halálosan üres munkájától. Noha az Önkívület számos érdekes problémát vetne fel, kidolgozása olyannyira semmitmondó, hogy a felmerülő, ígéretesnek szánt gondolatkörökre sem lehet emlékezni, amint kilépünk a filmszínházból.

Mintha a John Frankenheimer jegyezte Második lehetőség, netán az Ál/Arc operáció-szála töltené ki a játékidőt, olykor még a Fincher-féle Játsz/ma öröksége is felsejlik. Óriási közhelyekként tűnnek fel ezek: adott a fausti alku, a haldokló öreg milliárdos új testet, új életet vásárol egy kétes hírű szindikátustól, átváltozása azonban csak nagyobb bajok forrása. Innentől kezdve, sőt, már rögtön a Ben Kingsley alakította üzletember kálváriája során az ég sem óvja attól a filmet, hogy ne dögunalmas thrillerként, trehány nívójú akciófilmként bukdácsoljon előre. Tarsem, valamint írópartnerei bármilyen újító fogástól ódzkodva, biztonsági köröket futva vezénylik le az öreg Damianből fiatal Edwarddá váló űzött vad regéjét. Felbukkan az átalakító cég joviális, ámde csalóka mosolyú, később velejéig romlottá alakuló professzora Matthew Goode alakításában – ötletek híján, olyan sablonokkal, amelyeket véletlenül sem ráz fel senki, így a karakter tényleg bántón középszerű pálcikaember marad. A Ben Kingsley/Ryan Reynolds-duó átlényegüléséből ugyanúgy kivész az élet. Újfent dörgedelmes, unásig ismert elemek jönnek elhidegült lánnyal, katonai múlttal, hátrahagyott családdal, valamint röviddel ezután bármikor reparálható klónkatonákkal. A szkript azonban feleannyira sem olyan erős, hogy drámai felhangokat kapjon a régi idő hátrahagyása az új javára. Jobb nem is álmodni pszichológiai-egzisztencialista beütésekről, az Önkívület hajszathrillerként, embervadász-akciófilmként érvényesül, és a nagy rohanás, a lődözések, a macska-egér harc jellegtelensége kapásból kiölik a sztoriból a potenciális lelkizést.

A rendezés is ügyetlen kontármunka: Tarsem cizellált, ornamentikus (nem mellesleg pedig anno Szergej Paradzsanov ihlette) stílusfogásai immár totálisan átlagos, bravúrok nélküli, olykor fémes, tükröződő semmiségek, az enerváltságot a film ritmustalansága is fokozza. Száguldást rövidebb pihenés követ, majd újra egy hajszával folytatódik a mese, ismét pihenőidő jön, majd elérkeznek a leszámolás percei. Vessen fel dilemmákat famíliáról, boldogságról, kínról, újjáélesztett feleségekről, átalakított főkolomposról, az Önkívület egy idő után rendkívül generikus, „halva született” produkció – nem kell hozzá sok, és úgy érezzük, Tarsemék egyik feledhető akciótól rohannak az újabb érdektelen fordulópontig.

Őszintén szólva, ez a film soha nem is kívánt több lenni annál, mint ami egyébként, szükségtelen „Mi történt volna?”, „Jobb lett volna, ha” fejtegetésekbe bocsátkozni. Az Önkívület az elhasznált műfaj- és sztorivonások újrahasznosítása, netán szebbé formálása helyett beéri az öreg, régi történetfogások piszkosul unott biflázásával.

Önkívület (Self/less)

Színes, szinkronizált amerikai sci-fi thriller, 2015, 117 perc

Rendezte: Tarsem Singh

Írta: David Pastor, Álex Pastor

Zene: Dudu Aram, Antonio Pinto

Operatőr: Brendan Galvin

Vágó: Robert Duffy

Szereplők: Ryan Reynolds (Edward "Mark" Hale), Ben Kingsley (Damian Hayes), Matthew Goode (Albright professzor), Natalie Martinez (Madeline Hale), Victor Garber (Martin O'Neill)

Forgalmazza: Freeman Film

Korhatár: 16