PRAE.HU: Hogyan lesz egy regényből projekt?

AE: Nagyjából úgy, hogy rájössz: amit el akarsz mondani, nem fér bele egy regénybe, szétrúgja a kereteket az üzenet. Rájöttünk, hogy van egy csomó ember, aki nem szeret olvasni, de a probléma, amit a történettel körüljárunk, őket is ugyanúgy érinti, és mi hozzájuk is el szeretnénk juttatni a mondanivalónkat. Meggyőződésem, hogy a művészet révén változtatni lehet az emberek életén, és hogy a különböző művészeti formák teljesen más nyelvet használva képesek nagy hatást elérni. Adta magát a lehetőség: a regényben van egy zenekar, aminek van egy slágere és egy videoklipje. Elsőként ezeket valósítottuk meg, aztán a többi már ezekből jött.

PRAE.HU: Tekinthető ez egyfajta missziónak, rámutatni arra, hogy az olvasás sem egy a világ többi jelenségétől hermetikusan elzárt jelenség?

BÁ: 2015-öt írunk. Manapság, ha tényleg el akarsz valamit mondani, mindenkit a saját nyelvén kell tudni megszólítani. Ha komolyan gondolod, amit csinálsz, akkor nem ér véget a feladatod azzal, hogy leadtad a kéziratot.

AE: Szerintem sem kezelhetjük a könyveket önmagukban. Azoknak az alkotásoknak van súlya, amik tényleg az életről szólnak. Például ennek a regénynek a vége is pont ezért nem egy klasszikus happy end. Viszont ha végignézünk a főhős egész életútján, akkor mégiscsak annak tekinthető. Az mondjuk már más kérdés, hogyan reagálnak az emberek az összművészeti jellegre. Nem tudni, érteni fogják-e, tudni fognak mit kezdeni vele, de én optimista vagyok, bízom benne, hogy be fog jönni.

PRAE.HU: Kulcsregény a Wonderland? Felismerhetik benne kedvenceiket a zenerajongók?

BÁ: Egy fesztiválrajongó, zenerajongó számára nyilván érdekes olvasmány, hiszen ez a közeg a regény színtere. Azonban nem akartuk a szokásos kliséket megírni a rock’n’roll világáról. Életszagúvá akartuk tenni a történetet, az élet ihlette a nagy részét annak, ami belekerült a könyvbe. A rajongóknak mindenképp szól, de a könyv több ennél. Nem csak annyi a célja, hogy megmutassa, ha zenekart akarsz alapítani a barátoddal, akkor milyen buktatókkal, nehézségekkel találkozhatsz közben.

AE: Nem csak a zenerajongók találhatják meg benne magukat. Ugyanezek a problémák, ugyanezek a nehézségek merülhetnek fel teljesen más területen tevékenykedő emberek esetében is.

BÁ: Igen, megírhattuk volna ezt egy festő- vagy egy íróbarátságról is, akármiről.

AE: Ugyanakkor az is igaz, hogy az általunk kitalált történet a mostani élvonalbeli zenekarok többségének simán lehetne a saját története. Erről akkor győződtünk meg teljesen, amikor a projekt keretén belül elkezdtünk mini videószpotokat forgatni. Sikeres zenészeket kértünk meg arra, hogy meséljenek az ő saját Wonderland-történetükről. Elképesztő, hogy mennyi a hasonlóság ezekben a sztorikban. Mi egy olyan történetet akartunk elmesélni, ami bárki története lehetne. Ha elkezdenénk beszélgetni sikeres startuposokkal, vállalkozókkal, vagy akárkivel, valószínűleg kiderülne, hogy ők is ugyanezeken a stádiumokon mennek keresztül, hasonló sztorikat hallanánk tőlük is. Gyerekként álmodsz valamilyen életről, aztán idővel elkezdesz hinni abban, hogy ez meg is valósítható. Csakhogy közben fel is kell nőni a feladathoz, mert a valóságban az egész nem pont úgy zajlik, ahogyan annak idején megálmodtad. A zenei világ ebben az értelemben egy metafora számunkra, egy olyan mikrovilág, amiben bizonyos értelemben leképeződik az egész mai társadalom. 

PRAE.HU: A regény az X és Y generáció közti átmenetet képező korosztály útkereséséről szól.  Tudnak-e segítséget nyújtani benne a szüleink generációjának még sokat mondó fogalmak, mint az egy életre hozott döntések, vagy az „egy élet egy karrier” típusú gondolkodásmód?   

BÁ: Szerintem már akkor bonyolultabb volt a helyzet a mi szüleink fiatalkorához képest, amikor érettségiztünk. Például nekünk már lehetett utazni, sokkal több lehetőség közül választhattunk, és ez már akkor kicsit arról is szólt, hogy mit kezdjünk mindezzel. Azóta ehhez még hozzájött az internet, ami még inkább megsokszorozta a lehetőségeket. Abban is nagy a különbség, hogy mennyire könnyen vagy nehezen tudsz váltani. Valaki akár évente képes új munkahelyen új karrierbe kezdeni.  A lényeg, hogy soha nem lesz már olyan, hogy valami biztos. Ma már inkább az van, hogy most jó, most kicsit örülök neki, de tudom, hogy egyszer majd el kell engedni ezt is, mert állandóan változnak a dolgok. 

AE: A mai huszonévesek, akik most kezdik az életüket, már beleszülettek ebbe az információgazdag világba, magabiztosak, mennek előre, és tudják, hogy a céljaik elérése érdekében hogyan kell szelektálni az őket érő ingereket. Ezzel szemben mi, akik megkaptuk a nyakunkba ezt a nagy változást, teljesen új problémával néztünk szembe, és nem tudtunk mit kezdeni vele. Rettentő hálás téma ez egyébként, és most nagyon is van rá fogadókészség. Jelenleg épp ez a generáció kezd kulturálisan meghatározóvá válni, és emiatt sok alkotás beszél rólunk, szerencsétlenkedő antihősökről, akik nem tudnak igazán mit kezdeni a megváltozott világgal. 

PRAE.HU: Önmagunk keresése és a sztárság iránt vágyakozás nem keveredik, nem mosódik-e eközben össze?

AE: Ami a könyvben számomra nagyon izgalmas, hogy a két főszereplő egészen más fejlődési stádiumban van. Az egyikük, Ádám azt a generációt képviseli, amelyik azért akar sztár lenni, mert a döbbenetes szeretethiányát akarja így kiélni. Ugyanakkor, ha megnézed Dogit, ő már az a figura, aki magabiztosan megy előre a célja felé, és eközben gyorsan összeszedi és meg is szűri a számára hasznos információkat. Érdekes volt ezt a két szereplőt ütköztetni, megnézni, hogyan férnek meg egymás mellett ugyanabban a világban.

PRAE.HU: Ádám nagyon is régimódi, jó 40-50 évvel eltévedt, romantikus alkatnak tűnik a piacorientáltnak tartott 2000-es években. Hogy tud egy ilyen figura mégis működni ebben a közegben?

BÁ: Akkor tud működni, ha van mellette egy Dogi. Már más világot élünk. Nem elég az, hogy gondolataim vannak a világról, ha tényleg el is akarom juttatni az emberekhez, tennem is kell érte.

AE: Ahhoz, hogy valami hosszútávon érvényeset hozzon létre az ember, kell a tehetség és az ambíció is. Szükség van tehát a romantikus idealistára, aki létrehozza a tartalmat, de szükség van a céltudatos törtetőre is, akinek köszönhetően ez a tartalom célba ér.  Vagy a legjobb esetben meg kell találnia magában mindkettőt az embernek. Egy bármiben sikeres emberben kell hogy legyen valamennyi Ádámból, és valamennyi Dogiból is.

PRAE.HU: A Wonderland tehát egy fejlődésregény.

BÁ: Szerintem a felnőtté válás fontos része, hogy az ember tisztában legyen saját magával. Vannak felkínált sémák, szerepek, de aztán magadnak kell rájönni, ezek közükl melyik az, ami tényleg passzol hozzád.

AE: Igen, számomra a fejlődésregény a Wonderland legfontosabb olvasata. Néha nagyon nehéz észrevenni, hogy igazából miért vágyunk dolgokra. Pótlékként? Vagy azért, mert mások is arra vágynak? Esetleg épp azért vágyunk valaminek az ellenkezőjére, mert mindenki más azt akarja? Nem könnyű felismerni, hogy mi az, amit valójában akarunk. Ehhez komoly önismeret kell, aminek a megszerzére kemény, fájdalmas munka. A Wonderland épp ebben az értelemben zárul happy enddel: Ádám képes volt rájönni arra, hogy egy egészen más mozit nézett, mint ami a valóság volt. Ezt meséli el aztán ebben a könyvben. 

PRAE.HU: Oldjuk fel a regény címét: a Wonderland – azon túl, hogy a regénybeli együttes neve – az a szimbolikus zárt és biztos tér, amibe az útkeresés bizonytalansága idején vissza tudsz húzódni. Menedék. De jó vagy rossz értelemben?

ÁE: Hát igen, épp ez a kérdés!

BÁ: Ahogy mondani szokták, kis mértékben orvosság, nagyban méreg.

AE: Én például nagyon szeretek olvasni, és úgy gondolom, az olvasás sokat segíthet, sok mindent taníthat egy embernek, akár észrevétlenül, öntudatlanul is. De mi van akkor, ha valaki szívesebben tartózkodik a könyvek világában, mint a valóságban? Akkor az olvasás is tud káros lenni, mert megakadályoz abban, hogy valóban élj.

PRAE.HU:  Többször is felbukkan a regényben a motívum, hogy az a profi, amin látszik, hogy nem magyar, ami olyan amerikaiasnak tűnik. Mennyiben jellegzetesen közép-európai olvasata ez a történet a popsztárságnak?

AE: Annyiban tudatos volt ennek a motívumnak a használata, hogy adott egy történelmi szituáció, amiben a regény játszódik. A rendszerváltás környékén, amikor a szüleink elkezdték élni a felnőtt életüket, családot alapítottak, és elkezdtek karriert építeni, a megváltozott lehetőségek között sokan beáldozták az előbbit az utóbbiért. Kinyílt a világ, egyszer csak bárki számára elérhetővé vált az amerikai álom. Mert tulajdonképpen valami ilyesmiről szól az egész: az amerikai álom egyfajta jellegzetesen magyar értelmezéséről, és annak a hajszolásáról.  

PRAE.HU: Megjelent a könyv, van graffiti,  dal és videoklip. Mi a következő lépés?

AE: Már készülnek ezek a kis rövidfilmek, amikről meséltünk. Fontolgatjuk, hogy ezeket a későbbiekben egy  dokumentumfilmmé lehetne fejleszteni, mert egyre inkább úgy látjuk, hogy önmagukban  is érvényes a mondanivalójuk. Tervezünk egy tematikus slam estet. Aztán ki is szeretnénk nyitni az emberek felé a Wonderland Projektet. Azt, amit mi elmondtunk ebben a történetben, miért is ne mondhatnák el mások is rajzzal, zenével, bármivel? Mi a munka során már levontunk a saját következtetéseinket, megtanultuk belőle, amit meg kellett, nyilván ilyenkor érdemes továbblépni, az újabb kihívások felé. De szeretnénk átadni mindazt, amit mi elkezdtünk felépíteni, azoknak, akiknek épp aktuális a kérdés. Szeretnénk, hogy bárki a tagja lehessen egy olyan alkotói közegnek, amiben meg tudják osztani egymással az élményeiket, a dilemmáikat, a nehézségeiket az emberek.

PRAE.HU: Felmerült-e Ádám történetének folytatása?  

AE: Nincs még konkrétan szó ilyesmiről, de bármi lehet. Ami engem még izgatna ebben a történetben, az, hogy milyen lenne Dogi szemszögéből végignézni, mi történt az utolsó fejezet és az epilógus közti időszakban.

BÁ: De bőven van még tennivaló a Wonderlanddel is, most egyelőre ezzel foglalkozunk. Még el kell indítanunk az útján.  

Fotó: Bach Máté