A kiállítást Aknai Katalin művészettörténész nyitotta meg. Megnyitóbeszédében a kiállítás rétegzettségére hívta fel a figyelmet. Az emlékezés identitás- és személyiségformáló mivoltáról beszélt. Arról, hogy a fiatal művészek munkái egyfajta válaszkeresések arra, hogy mi strukturálja emlékeinket és a balatoni emlék hogyan alakítja identitásunkat. A kiállítást pulzáló emlékkonstrukcióként nevezte meg és felhívta a figyelmet arra, hogy feledés és emlékezés együtt vannak jelen az emlékezéskonstrukcióban; rajtunk múlik, melyikből merítünk.

Aknai Katalinnak igaza van, a kiállítás pulzáló, színes, a magánemléktől a kollektív emlékezésen át az ismeretlen Balaton-emlékek feltárásáig számos izgalmas művet vonultat fel. Legerősebb pontja a Szász Lilla kutatáson alapuló fotó-mozgókép-enteriőr installációja, amelyet az egykor szebb napokat látott Kádár villa ihletett. Lilla elmondta, hogy a felkérés váratlanul érte, ráadásul nem „balatoni gyerek”, ezért úgy határozott, kutatómunkára adja a fejét. Beengedték a balatonaligai Kádár villába, ahol a villa egykori villanyszerelője, Németh József elmondása szerint Kádár elvtárs saját mozitermében nemcsak a későbbiekben sugárzásra kerülő filmeket ellenőrizte és szűrte meg Aczél elvtárssal egyetemben, de gyakran pornót is nézett. Részletes jegyzéket vezettek a megtekintett filmekről, a kiállított 1983-as jegyzéket Lilla ajándékba kapta. A jegyzék szerint a Vízipók-csodapók egyik kópiáját vonaton szállították Győrből megtekintésre, de terítéken volt az amerikai A kéjnő Kaliforniába készül és az olasz Forróvérű kísértetek is.

Moizer Zsuzsa az eseményre egy olajfestménnyel készült, amelyen elmondása szerint a cím – Zsolti és én nyáron – ugyan azt sugallja, hogy őt és testvérét láthatjuk, a képen az alakok arcai elmosódottak, ezáltal a szemlélő behelyettesítheti magát a gyerekek helyére. A két gyermekfigura a fűzfa mellett álldogál – a jelenet jellemző tóparti anzix, viszont a mozzanat általános mivolta lehetőséget ad a festmény szemlélője számára, hogy bármely gyermekkori balatoni emlékét behelyettesítse, így indítja el a nézőben az emlékek sorát.

Vécsei Júlia Ahogy a pillanatok időtlenné válnak című installációjában a gyermekkori hullahopp karikázás köszön vissza. Az installáció a karikákon kívül akvarellel és ceruzarajzzal egészül ki. „Nyaraimat nagyanyám Balaton-közeli házában töltöttem gyerekkoromban. A két-három hónap végtelennek tűnt, ahogy az ég is felettünk: órákig néztem. Mintha minden ismételte volna önmagát. Egyik kedvenc időtöltésem a hullahopp karikázás volt, vagy a forgás, legurulás a dombról. Mind ismételt mozgás. Ahogy az események, helyszínek is szüntelenül ismétlődnek életünk során – akarva, akaratlanul” – írja a falon kifüggesztett jegyzetében.

Czene Márta nem rendhagyó festményén talán éppen egy nyári vihar elől bemenekülő, levest kanalazó férfi alakja rajzolódik ki. A házban látható dolgok hiperreálja keveredik a külvilág elmosódott, álomszerű ligetével. Mintha egy kiragadott filmkockát látnánk. Izgalmas a perspektíva kezelése, a téma feldolgozása és feldolgozottsága.

Csáky Marianne valamennyi alkotása az időről és az emlékezésről szól. Időalagút – Móló című munkája egy családi videó húsz, időben egymás után készített kockájából áll, amelyeket egymásra helyezett. A fotókba vágott forma engedi láttatni az alsóbb rétegeket, amely egyfajta időalagútként szolgál, amelyen a művész és a néző saját családi múltjában tehet sétát.

Személyes kedvencem Szabó Eszter sorozata. Fotó-golyóstoll és fotó-akvarell munkái nyaralási emlékeket rögzítenek. Internetről letöltött nyaraló hirdetések fotóira festi szereplőit, mintha csak az ablakon bekukucskálva pillantanánk meg őket. Videoloopjai szintén a tipikus, sztereotipikus nyaraló mozzanatokat ismételgetik: a terjedelmes asszonyt, aki nyújtogatja kezét az urának, aki juszt sem fogja meg azt, vagy a csöndben távolodó elhízott, hurkás párt. Szabó Eszter minden munkája szellemes és nagyon igaz.

Ami igazán izgalmassá varázsolja a kiállítást, hogy végre maradandóan csempészték be a munkák közé a kortárs irodalmat. Hevesi Judit, Sirokai Mátyás, Fehér Renátó, Szőllősy Balázs és Závada Péter írásai a falakra kerültek, ráadásul letéphetőek és elvihetőek. Ilyen módon végre azokhoz is eljutnak, akiknek esze ágában sem lenne kortárs felolvasóestre járni, vagy ha el is jutnak egy ilyen eseményre, onnan ritkán vihetőek haza az elhangzott alkotások.

A kiállított munkák között fellelhető Szinova Gergő absztrakt akril-airbrush festménye, Pályi Márk és Fischer Judit mini installációja, amely egy két valós személyből gyúrt alak fiktív naplója. Lányi Hedda 1906 és 1910 között írt feljegyzéseiből és egy napjainkban élő lány naplójából állt össze. Kovács Olívia Mások múltja című sorozata az 1970-es, 80-as években készült saját családi fotókat feldolgozó abszurd festménysorozat. Gruppo Tökmag (Kovács Budha Tamás és Tábori András) a balatoni nyaralók motívumait kutatta, így installációjuk szerves része az „a kutya harap” tábla kutyaikonja. Soós Károly és Sárai Borbála Luca pedig balatoni emléktárgyakat gyűjtött felélesztve az emléktárgy-ajándékozás ősi gesztusát a Kádár-korszakból.

A tizennégy alkotó alaposan körbejárta tehát az emlékezés és a Balaton tematikákat, mély, átgondolt, a legtöbb esetben erre a kiállításra készített alkotásokat hoztak el. Megnevettetnek, informálnak, gyönyörködtetnek, érzelmeket fakasztanak: feledésre és emlékezésre sarkallják a nézőt, akiben elindul saját emlékkonstruciója, ami talán egy életre újraformálja identitását.

Az Emlékek tava című kiállítás ingyenesen megtekinthető Szentbékkállán, a Pegazusban (Kossuth utca 39.) 2015. szeptember 6-ig.

Fotók: Mesterházy Fruzsina