A gyulai Shakespeare Fesztiválon, a Várszínház Kamaratermében vendégszerepelt a Stúdió K Színház Othello – néger mór című előadása, Zsótér Sándor rendezésében. Zsótér nem először hozza el Shakespeare-rendezését az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett fesztiválra: láthattuk már itt az egri Gárdonyi Géza Színházban színpadra vitt A velencei kalmárt és a József Attila Színházban bemutatott Hamletet. A legizgalmasabb pedig kétség kívül a most végzett Hegedűs–Marton-osztállyal készült Hamletje volt, amelyet Gyulán a vár előtti csónakázótóra adaptált – vízibiciklikkel, csónakokkal és az iszapos vízben megmártózó fiatal színészekkel. A hely adottságainak kihasználása ezúttal sem maradt el: az Othellóban a színészek a Kamaraterem három, utcára nyíló ablakán ugrálnak ki-be, miközben az utcán elhaladó emberek be-bebámulnak. (Kaszás Gergő egyszer ki is szól egy már hosszabb ideje bámészkodó embernek, hogy mit akar, és hogy jöjjön be nyugodtan). Nem tudom, a Stúdió K-ban hogyan zajlott az előadás, de itt nagyon izgalmas volt a színházi térnek ez a kitágítása.

Shakespeare Othellója mint nagy, heroikus tragédia él a köztudatban, a féltékenység és a féltékenységből elkövetett gyilkosság tragédiája. Zsótértól persze nem azt várja az ember, hogy nagy, heroikus tragédiát rendezzen, és valóban nem is teszi, ehelyett teljesen deheroizálja Shakespeare drámáját. Ezt Ambrus Mária díszlete rögtön egyértelművé is teszi: egyszerűen berendezett konyhában vagyunk; hétköznapi konyhai eszközök, egy üveg kóla, egy doboz dominó és egy plüssmackó képezi a kellékek egy részét. Itt nem születnek nagy tragédiák. Zsótér kiválóan használja ki a díszletet és a kellékeket: konyhai reszelőből vagy éppen műanyag víztartóból lesz fegyver, dominók tologatásával készül a haditerv a török ellen, és még sorolhatnám. Ezek persze mind elsőrangú humorforrások is. Az Ambrus Mária, Ungár Júlia és Zsótér Sándor által készített új fordítás is a hétköznapok szintjére hozza le a tragédiát: jól mondható, köznyelvi fordulatokkal és vendégszövegekkel telerakott, élő, mai szöveget hallunk.

Zsótér természetesen nemcsak az Othellót, hanem Othellót is deheroizálja. A színházi és filmes tradíció általában nagydarab, szenvedélyes embernek láttatja őt, elég, ha csak az Orson Welles alakította címszereplőre gondolunk. Kaszás Gergő már csak cingár alakja miatt sem illik ebbe a képbe: az ő Othellója megfáradt, középkorú férfi, hiányzik belőle a mindenen átgázoló szenvedély. Nem a nagy hadvezért, a tombolóan érzelmes férjet látjuk itt, hanem a Jago által dróton rángatott szerencsétlent. Földeáki Nóra már – ha úgy tetszik – hagyományosabb Desdemonát alakít, benne megvan valami a kislányos rajongásból, a „hős” mór iránti szenvedélyes szerelemből.

Miközben Othello háttérbe szorul, egyértelműen Jago válik főszereplővé, mindenki más csak statiszta lesz az ő ördögi színjátékában. Ezért kulcsfontosságú, hogy ki játssza az előadásban a fő intrikus szerepét. Rába Roland tökéletes választás, sőt néha az volt az érzésem, Zsótér csak azért rendezte meg a drámát, hogy láthassuk őt Jago szerepében. Rábától persze nem ismeretlen ez a típusú karakter: Mundruczó Kornél szinte összes előadásában ezt a szemtelen, amorális figurát hozza. Nála ezt talán senki nem csinálja jobban: Jagója pimaszul gonosz, mindent és mindenkit eszközként használ, miközben mindenki jó embernek tartja, és bárki elhisz neki bármit. „Hiszékeny Dezső vagyok” – mondja neki Rodrigo, de itt mindenki „hiszékenydezső”, Jago mellett esélyük sincs másnak lenni. Ez az Othello Jago körül forog, az ő gonosz tervének megvalósulását mutatja be.

Ha már Hiszékeny Dezsőt említettem: mikor Nagypál Gábor mint Rodrigo kimondta ezt a nevet, elsőre azt hittem, tényleg van olyan szóösszetétel a magyarban, hogy „hiszékenydezső”, körülbelül úgy, mint a „keljfeljancsi.” Aztán rájöttem, hogy az egyik országgyűlési képviselőt hívják így. Zsótértól nem szokatlanok ezek az alig észrevehető, kis odaszúrt poénok: Othello Negro cukorkás zacskóval jön be, Jago kólát iszik és négercsókot eszik, a ciprusi helyszínt egy kirakott Ciprus-útikalauz jelzi stb. Kiválóan megcsinált, egészen groteszk jeleneteket is láthatunk, például mikor Jago az István, a király dalait énekelve hergeli az alkoholt nem bíró Cassiót, vagy mikor azt játsszák, hogy a sötétben botorkálnak, miközben a világítás nem változik.

Külön említést érdemel a színészválasztás és a színészvezetés. Zsótérnál különlegesen értelmezett színészi alakításokat láthatunk, akik gyakran viccesen kifordítják, groteszkül eltúlozzák a szerepeket. Rába Roland Jagója a legerősebben elrajzolt, s éppen ezért leghumorosabb karakter, de Nagypál Gábor szakálltartót hordó Rodrigója vagy Kovács Krisztián buta szépfiút mutató Cassiója is tökéletesen beleillenek a zsótéri koncepcióba. Nem hagyhatjuk említés nélkül Spilák Lajos egykedvűen tébláboló Lodovicóját és Nyakó Júlia reszelős hangú Biancáját sem.

Zsótér értelmezésében a történet végén nem győz az igazság, annak ellenére, hogy elfogják és megkötözik Jagót. Az intrikus kioldozza kezeit, majd kedélyesen kiül cigizni az ablakba, mint aki jól végezte dolgát. Tragédia nincs, feloldás nincs. A nagy manipulátor terve sikerült, Jago győzött. A többi néma csend.

William Shakespeare: Othello – néger mór

Fordította: Ambrus Mária, Ungár Júlia, Zsótér Sándor

Velence hercege: Spilák Lajos

Brabantio: Molnár Erika

Othello: Kaszás Gergő

Cassio: Kovács Krisztián

Jago: Rába Roland

Rodrigo: Nagypál Gábor

Montano: Sipos György

Desdemona: Földeáki Nóra

Emilia: Homonnai Katalin

Bianca: Nyakó Júlia

Díszlettervező: Ambrus Mária

Jelmeztervező: Benedek Mari

Dramaturg: Ungár Júlia

Fény: Fodor Gergely

Rendezőasszisztens: Pallagi Melitta

Rendező: Zsótér Sándor

Bemutató: 2014. október 25.

Stúdió K Színház

Shakespeare Fesztivál, Gyula

Fotó: Kiss Zoltán