A képek tematikus rend szerint vannak felfűzve, miközben lazán a kronológiát is követik, így a látogató nemcsak Csontváry életét kísérheti végig, hanem a világába is mély betekintést nyer: az őt érdeklő témákból, motívumokból, színekből és formákból Csontváry látásmódját és a tökéletes iránti megszállottságát is felgöngyölítheti. Gulyás Gábor, a kiállítás kurátora a kezdeti szárnypróbálgatásokat sem csak felvillantja, hanem hangsúlyozva mutatja meg a látogatónak: külön termet kapnak Csontváry korai portrérajzai (Anton Harderről, Werthmüller Mihályról és másokról), állattanulmányai (Pillangók, Gém), illetve mediterrán és közel-keleti tájképei (Mandulavirágzás, Dalmát hegy, Görög tengerpart), így a befogadó előtt feltárulnak azok az apró nüánszok is, amelyek Csontváry besorolhatatlan stílusának kialakulásához vezettek.

Tulajdonképpen egy (zarándok)utat jár végig a látogató, amiben a Csontváry-stílus fejlődésének, alakulásának minden egyes mozzanatát a legapróbb részletekig nyomon követheti, míg végül eljut a beteljesedéshez, a csúcshoz, ami ontológiailag Csontváry emberfeletti teljesítményének megértését, maximális befogadást jelenti, fizikailag pedig azt a két termet, ahová a művész két legnagyobb vászna, a Mária útja Názáretben és a Baalbek, továbbá a Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban olajfestmények kerültek.

Erre a bejárható útra egyébként a kiállítás maga is több ponton reflektál nemcsak az utazással, helyszínekkel foglalkozó termekkel, hanem az elő-előbukkanó, Mispál Attila rendezte videospotokkal is. Az első ilyen munkán megjelenő Csontváry-alak kvázi üdvözli a látogatót, kitárja a művészetéhez vezető ajtót számára, a később feltűnő videókon pedig azért jelenik meg, hogy végigvezesse a befogadót a saját művészi pályáján, értelmezve számára a legfontosabb részleteket, végül pedig a Csontváry jön és az Ismerem az utam című videók betetőzések és elköszönések is egyben. Az út-utazás szimbolikáját erősítik még az olyan elrejtett utalások is, mint az egyik megbújó sarokba felfüggesztett a Keresztre feszített Krisztus című Passiótöredék 1902-ből, ami nyilvánvalóan párhuzamba állítja a befogadóban a krisztusi keresztutat, illetve Csontváry pályáját, de az ezután következő kortárs munka, Mátrai Erik neonfényfolyosója is a kiállítás útjellegét erősíti fel, hiszen átvezet a művek korai csoportjából azokhoz az alkotásokhoz, amelyek esetében a fény meghatározó szerkezeti és motívumelem. A kiállítás termeit összekötő szűk folyosók (főként a fő termet megelőző, az Elhívatás című hangspottal megerősített szűk átjáró) szintén szimbolikusan értelmezendőek.

Azonban nyilvánvaló, hogy a kiállítás nemcsak ezektől a szimbolikus elemektől és megoldásoktól működik kiválóan, hiszen a tárlat mértani pontossággal kijelölt fókuszai is nagymértékben hozzájárulnak a sikerültséghez. Olyan elrendezéseket látunk, amelyekből az derül ki, hogy Gulyás pontosan tudja, hogyan is működik a befogadói tekintet, illetve, hogy azt miképpen lehet irányítani. A hatalmas és jelentős vásznakat úgy függeszti ki, hogy a látószögünkbe már akkor is beleessenek, amikor még az előző teremben tartózkodunk. A taorminai görög színház romjai című festmény például egy átjáró elé kerül, így a befogadó már akkor érzékeli annak erős jelenlétét, amikor még az előző terem kisebb vásznait szemléli. De hasonló a helyzet A Nagy Tarpatak völgye a Tátrában című munkával is.

Ezzel a rendezéssel Gulyás tulajdonképpen azt éri el, hogy a látogató egyik ámulatból a másikba esik: a kurátor időről időre olyan csemegéket tol a néző látóterébe, amelyek mindig tovább lendítik az úton. Ezek a fókuszpontok fontos szerepet játszanak a kiállítás dinamizmusának fenntartásában, illetve nem hagyják azt sem, hogy a befogadás intenzitása a kiállítás végére lecsituljon a rengeteg munka láttán. Mert valóban nagy mennyiségű képpel találkozik a néző, azonban a fokozások és a meglepetésszerűség miatt mégsem érzi azt, hogy rátelepedne az anyag, illetve, hogy a befogadás egy idő után monotonná és hiányossá válna. Mielőtt a látogató figyelme lanyhulni kezdene és a kiállítás eseménytelenné válna, Gulyás újra és újra “bedob egy bombát”, egy jelentős festményt, amivel újra felélénkíti és belelkesíti a nézőt.

A tárlat hangsúlyosan foglalkozik Csontváry kései rajzaival is, azoknak egy egész termet szentel, talán korábban ezekkel a grafikákkal nem is foglalkoztak ilyen mélységükben. Még a lappangó és elveszett képek „hűlt helyének" is találtak szabad falfelületet az épületben. Az interaktivitás is fontos helyet kap a kiállításon: egy hosszú teremben a látogató érintőképernyők segítségével mélyedhet el jobban az életműben és a fontosabb munkákban. Az információs szövegek és feliratok sem ballasztként vannak jelen, hiszen pontosan értelmezik és kontextualizálják a munkákat. Összességében tehát egy minden részletében átgondolt, pontosan kidolgozott és számos nagyszerű ötletet felvonultató tárlattal találkozik a látogató, amely méltó Csontváry emberfeletti életművéhez.

A Csontváry Géniusza című kiállítás a volt Honvéd Főparancsnokság (Budapest, Dísz tér 17.) épületében látható 2015. december 31-ig.

Fotók forrása: Varkertbazar.hu