Qin Wenjun is úgy látja, hogy a kínai gyerekirodalmat tényleg nehéz a magyarral egybevetve tárgyalni, ott ugyanis egészen mások az arányok: elmondja, hogy Kínában nemcsak a gyerekek vannak sokan - 367 millióan -, hanem a kiadók is: körülbelül 2-3000 gyerekkönyvkiadóval kell számolni, illetve a Sanghaji Gyermekirodalmi Szövetség is közel 2000 tagból áll össze. Az eladások is egészen mások, Qin Wenjun nagysikerű Jia Li története című kötetét például hárommillió példányban vásárolták meg.

Az írónő az arányok felvázolása után elmondja: annak ellenére, hogy ilyen sok gyermek van jelen Kínában, a gyerekirodalom intézménye mégis nehezen alakult ki: száz évvel ezelőtt még nem is létezett ez a fogalom. „Először kiderült, hogy vannak gyerekek, majd a gyerekkönyvek is egyre fontosabbá váltak” - meséli Qin Wenjun, majd hozzáteszi, hogy elsőként a népmesék, legendák átírt változatai, illetve nevelő célzatú művek készültek a kisebbeknek, de később világossá vált, hogy a könyvek irodalmi dimenziója is legalább ugyanannyira fontos, mint a történelmi, illetve a didaktikus irány, hiszen a gyermekek képességei így fejleszthetőek igazán. E felismerés hatására kialakult egy igen erős karakterrel rendelkező gyerekirodalmi piac, amiben fontos hely jut az irodalmi igényességgel megírt, és a szórakoztatást szolgáló műveknek is.

Qin Wenjun elmondja még, hogy a kínai gyermekirodalomban most két irány az, ami igazán népszerű: egyrészt ott vannak a realista könyvek, amelyek főként a gyermeki élet mindennapjaival, az iskolás léttel, a társas kapcsolatokkal foglalkoznak mintegy iránymutatásul szolgálva a kicsiknek, illetve a fikciós regények, amelyek célja a fantázia kibontakoztatása.

Keresztesi következő kérdése a személyes motivációkra irányul, az érdekli, hogy beszélgetőpartnerei miért kezdtek el gyermekkönyveket írni. Qin Wenjun elmondja, hogy ő észre sem vette, hogy gyerekkönyveket ír, viszont bizonyára nagy hatással volt rá az, hogy gyerekkora meghatározó helyszíneit, az iskolákat lebontották. Úgy érezte, hogy a jó dolgok fokozatosan eltűnnek körülötte, az írással pedig szerette volna ezeket valamilyen módon megőrizni. Lánya, Dai Yingniao az édesanyja hatására kezdett el gyerekkönyveket írni: „Én magam is gyerek voltam, amikor az első könyvemet megírtam. Sok jó ötletem volt, ami az édesanyámnak is tetszett, így közösen megírtuk a könyvemet. Ekkor határoztam el, hogy én is írónő leszek” - foglalja össze. Jeney Zoltán itt kapcsolódik be a beszélgetésbe, ő elmondja, hogy sokat foglalkozott középkori művekkel, legendákkal, amiket magyarul is fel szeretett volna dolgozni. Ekkor jött rá arra, hogy ezek a történetek lényegében fantasy-k vagy tündérmesék, amiket megírva - illetve gyerek főszereplővel elmesélve - gyerekkönyvek születtek.

Qin Wenjun hozzáteszi, hogy a kínai gyerekirodalom is támaszkodik a távol-keleti mesék bizonyos elemeire, a fikciós regények forrásai sokszor balladák, népmesék és legendák, de nyilván ott sem csak ez a műfaj hódít. Régen sem Kínában, sem itthon nem volt különválasztva a felnőtt- és a gyerekirodalom, ezért van az, hogy a klasszikus műfajok lecsapódtak a gyermekkönyvekben: a János vitéz például a klasszikus lovagregények elemeiből építkezik, Varró Dani Maszathegye pedig tulajdonképpen egy homéroszi eposz, teszi hozzá Jeney. Persze ma már itthon és Kínában is a gyerekirodalom új és sajátos formákat és műfajokat is kialakított, ennyiben tehát teljesen levált a felnőtt irodalomról, nem azt másolja, hanem saját úton jár.

Keresztesit érdekli még, hogy Kínában hogyan értelmezik a nyugati műveket, mire Qin Wenjun elmondja, hogy náluk a kisgyerekek jobban szeretik a klasszikus kínai gyerekkönyveket, míg az idősebbeknél inkább a nyugatról behozott fordítások a népszerűek. Elmondja azt is, hogy a gyerekkönyvek harmada irodalmi mű, aminek körülbelül 45%-a importált kötet, melyek nagy része olyan képeskönyv, ami a legkisebbek számára készült, és amelyek főként vizuálisan ragadják meg a 0-3 évesek figyelmét. Az ifjúsági regények esetében a kalandregények és a fantasy-k futnak most, viszont hiány van a számukra készült, tanító célzatú, realista munkákból. Valójában azonban nem fontos, hogy fordításról vagy kínai nyelvű munkáról van-e szó, hiszen a gyerekek mindkettő típust jól fogadják és pontosan értik.

Yingniao hozzáteszi, hogy ennek ellenére meg lehet figyelni a nyugati és a kínai történetek között néhány különbséget, hiszen míg a nyugati mesék mindig valami szabályt követnek, valamilyen logika alapján építkeznek, addig a kínaiaknál ez nem jellemző. Illetve ő úgy látja, hogy a kínai gyerekkönyvek a klasszikus legendákat nem át, hanem újraírják, így teljesen új történetek születnek. A beszélgetés végén a kínai vendégek elmondják még, hogy náluk a piacon főként az olyan gyerekkönyvek fogynak jól, amelyek a gyerekek számára vigaszt jelentenek, illetve amelyek a szeretetről szólnak.