Visar Morina alkotása egy kisfiúról szó, aki mindenhol mellőzöttséggel találja magát szembe: a hazájában elhagyják a szülei, külföldön a többi menekülttel együtt kitoloncolás fenyegeti. Az apjába mint utolsó szalmaszálba kapaszkodik (erre utal az albán nyelvű cím is, amely apát jelent), a cselekmény kettejük kapcsolatának alakulását követi nyomon. A filmet a lassú, jól időzített információadagolás teszi kiemelkedővé, a rendező saját forgatókönyve alapos, kidolgozott munka, tele váratlan fordulatokkal. 

A cselekmény a koszovói válság idején, a ’90-es években játszódik, mégsem lehetne ennél aktuálisabb. Albán menekültek tartanak Nyugat-Európába, buszra, hajóra, teherautóra zsúfolódva a könnyebb megélhetés reményében. Legtöbbjüknek még annyi vagyona sincs, hogy az embercsempészeknek fizessenek, ezért arra kényszerülnek, hogy egymástól lopjanak. A Babai olyan közeget mutat be, amelyben az elkeseredés és a nyomor az embereket önzővé és kegyetlenné teszi. Szökés közben mindenki a saját bőrét félti, ha pedig valakinek sikerül menekültstátuszt kapnia és letelepednie, abban bízik, hogy a honfitársai nem követik a példáját.

A Babai trailere

A Babai ebből az elembertelenedett közegből egy rendhagyó történetet emel ki, amelyben az emberi érzések lassanként mégiscsak visszatérnek. A Koszovóban élő kisfiúnak, Norinak (Val Maloku) az apján kívül senkije sincs a világon, ezért is kapaszkodik belé kétségbeesetten, követné a világ végére is. Csakhogy Gezim (Astrit Kabashi) hallani sem akar arról, hogy a gyereke vele tartson külföldre. Norit nemrég hagyta el az anyja, ezért különösen nagy tragédia a számára, hogy az apja is erre készül. Szívszorító látni azokat a jeleneteket, amikor az apja újra és újra elutasítja, de ő ezt nem hajlandó tudomásul venni. A Dardenne fivérek filmjét, a Srác a biciklivelt (2011) felidéző történetben lassanként Gezim motivációja is világos lesz: ő Nyugat-Európába készül, hogy új életet kezdjen, mindezt illegálisan. A szökés még egyedül is komplikált és veszélyes, egy gyerekkel szinte lehetetlen.

Gezim autóval próbál Montenegróba szökni, de feltartóztatják a határőrök. A csomagtartóban megtalálják Norit, aki titokban rejtőzött el, hogy az apjával mehessen, ám a lebukás után mindkettőjüket visszaküldik Koszovóba. Vidéki rokonaiknál húzzák meg magukat, akik számára a pénz kulcsfontosságú, mert egyedül ez ad számukra egy kis reményt a jövőre nézve. Apa és fia abból tartják fenn magukat, hogy időnként a városba utaznak, és potom pénzért eladnak egy-két karton csempészett cigarettát. Amikor egy balesetet követően a fiú kórházba kerül, Gesim kihasználja az alkalmat, és megszökik. Nori elindul, hogy megkeresse, egyik csomagtartóból a másikba kerül, onnan menekülttáborba – mindenhol rejtőzködnie és nyomorognia kell.

Nori és Gezim kapcsolatában felcserélődnek a szerepek: a fiú vonja felelősségre az apját a mulasztásai miatt, holott ennek egyelőre fordítva kellene lennie. Ugyanakkor kettejük viszonya lassú javulásnak indul. A szélsőséges körülmények avatják apává Gezimet: a teljes felelőtlenségtől eljut addig, hogy úgy döntsön, akkor is viszi magával a fiút, ha ezzel rontja a menekülés esélyeit. A kisfiúban a kiszolgáltatottság érzése, a dac és a düh egyszerre munkálkodik. Egyre elszántabb lesz, önállósága időként egyenesen hihetetlené válik. Néha a mesebeli legkisebb királyfira emlékeztet, aki elindul szerencsét próbálni, ezzel pedig kilóg az egyébként realistán megrajzolt környezetéből.

A buszban összezsúfolt, kimerült emberek hagyományos ábrázolásánál sokkal erősebb hatású az a szokatlan beállítás, amelyben a sötét éjszakában egy teherautó fényszórója felé sétálnak ellenfényben. Arctalanok, de a járásukon jól látszik, hogy milyen elcsigázottak, ahogy az is, hogy jóformán csomagok nélkül kényszerülnek megtenni a hosszú utat. A film éles kritikát fogalmaz meg a menekülttáborok bürokratikus és rugalmatlan működésével kapcsolatban, ami elszakítja egymástól a családtagokat. A végletekig kiszolgáltatott bevándorlóknak nemcsak a letelepedési esélyeik, hanem a jogaik is minimálisak. Gezim számára is csak bizonytalanságot tartogat „az ígéret földje”, miután rájön, hogy bármikor kitoloncolhatják. A fő cselekmény mellett villanásnyi időre feltűnnek mások tragédiái is. Norival együtt az ablakon keresztül nézzük végig, ahogy a táborból egy menekültet betuszkolnak a rendőrautóba, és látjuk a csónakból kidobott gyerek anyjának kétségbeesését is. Ezek az epizódok érzékeltetik a Norira leselkedő veszélyt és fokozzák a feszültséget.

A cselekmény szervezésével Morinának sikerül végig fenntartania az izgalmat, sőt, érzelmi csúcspontokban többször is szabadjára engedi a felgyülemlett indulatokat. A Babai legnagyobb erénye kétség kívül a rendező saját forgatókönyve, amely nagyon lassan adagolja az információt, minden részletet jól időzített pillanatban fed fel. Ezen kívü meglepetéseket is tartogat: többször szembe megy a néző elvárásaival.

A  Németországban játszódó jelenetek nemcsak hangulatukban, hanem vizuálisan is különböznek a balkániaktól: a film világába egyszer csak betör a napfény, és meglehetősen váratlanul egy olyan jelenet következik, amelyben Gesim egy parkban biciklizni tanítja a fiát. Ezen a ponton félő volt, hogy a film megteremti a „nyomorúságos Balkán vs. szabad Nyugat" oppozíciót, amely fekete-fehérré és meglehetősen sekélyessé tette volna a filmet, de szerencsére az utolsó pillanatban a film letér erről az útról.

A film író-rendezője, a koszovói születésű Visar Morina Kölnben tanult filmkészítést. 2010-ben készült kisfilmjét, A toloncot (Der Schübling) a Tiranai és az Odese Nemzetközi Filmfesztiválon is a legjobb röidfilmnek választották. Nem sokkal azelőtt, hogy a Babai versenybe került Karlovy Varyban, Morina a Müncheni Filmfesztiválon megkapta érte az „Új német mozi” szekció legjobb rendezőnek és a legjobb forgatókönyvnek járó díját, a kategória legjobb színészei pedig Astrit Kabashi és Val Maloku lettek.

A Babai a fesztivál honlapján.

A képek forrása: Film Service Festival Karlovy Vary.