Ha ugyanis egyetlen szóval kellene jellemezni a Genisyst, szótári illusztrációként állna mellette: túlbonyolított. A készítőgárda össze-vissza kapkod, a szintén dugába dőlt Jurassic Worldhöz hasonlóan kényszeredetten utalnak a nagy elődökre (mit nekik az igazi szellemiség továbbörökítése, ha az átlagnéző szemét egy pólóval vagy jól irányzott egysorosokkal is ki lehet szúrni), és persze a jelen szálait is továbbszőnék, ám igazi ötletek nélkül, a régi idők nosztalgiájával utóbbi csak hamvába holt próbálkozás. Olyannyira, hogy még a nemes múltidéző szándékot is tönkreteszi. Mind a legutóbbi dinós ámokfutás, mind az újabb Terminátor-mozi csak a felszínt kapirgálja. Bizonyos leit-motívumok, mint az őslénysziget vagy a „Visszatérek!” lózung, a Jurassic Park-póló vagy az időutazós szál pusztán mutatóban vannak jelen, komolyabb funkciójuk nincs. Hiába beszél reneszánszról maga a szülőatya, James Cameron.

Sőt, a Genisys gyártóbrigádja nem átallja shot-to-shot remake modorban újraforgatni az 1984-es ős sci-fi érkezésjelenetét. Rögtön itt borul a koncepció. Ami 31 évvel ezelőtt kis költségvetéssel mocskos, szemétben úszó, éjsötét és rémálomszerű volt, az immár egy PG-13-re kalibrált ügyetlen indigózás idétlen figurákkal, műanyag díszletekkel, nyílegyes útként az eredeti gyalázásához. Önparódiát látunk: a Terminátor 3. melegbáros színrelépése után az első epizód snittazonos másolása komolyan vehetetlenné avatja az újabb robotkalandot. Természetesen lehetne írni, hogy e részben, 1984. május 12. napján látni az időutazók kék gömbvillámját, sőt, a folytatásokra, újrázásokra jellemző fokozáselv miatt a posztapokaliptikus jövőbe is látogatunk, mégis, ezek újfent csak időhúzó tényezők. A Terminator: Genisys hamis nosztalgiát épít belénk, csupán újabb felesleges rókabőr. Harmadjára derül ki, mennyire nincs kreativitás, hiányzik az összhangzó értelem, ugyanazon téma kétségbeesett toldozása-foldozása zajlik. A gépek lázadása alcímű harmadik felvonás unintentional comedyvé (szándéktalan komédia) degradálta James Cameron mozimitológiáját. Akcióról akcióra rohangálva roncsolta a narratívát, és hiába szúrták be a fiatal John Connor komor belső monológjait vagy írtak egy zseniálisan pesszimista végkifejletet, a 2003-as fiaskó igazából önremake-ként csak a Terminátor 2. tartalékaiból élt. (Érdekességként, a produkciót finanszírozó Andrew G. Vajna ugyanilyen újrathrillert gyártott az Elemi ösztön 2-ből.) A McG dirigálta negyedik rész, a Terminátor: Megváltás posztapokaliptikus sci-fi akciófilm lévén próbált új utakon járni, ám sötét tónusú Transformers-klónként bukott el. Idén pedig az ötödik újragondolás vérzik el látványosan.

A probléma a már említett túlbonyolítottságban rejtezik. Idősíkok keverednek egymásba (először 1984, aztán 2017, különösebb ok nélkül), alapvető plot pointok maradnak kifejtetlenül (Ki küldte a gyerek Sarah Connor oltalmazására a hajlott korú Schwarzenegger-ölőmasinát?), és egyáltalán, az írók, a rendező úgy vélik, sokkal grandiózusabb, feszültségdúsabb a rege, ha legalább öt évtizeden átszörföznek. Alan Taylor rendező és a mellé adott szkriptírók azonban feleslegesen sújtják lelkiismereti válsággal Kyle Reese-t, hasztalanul faragnak a jövője ellen lázadozó amazont Sarah-ból vagy nanotechnológiával üzemelő gonosz, átprogramozott kiborgot John Connorból, ha drámájukat válogatott Coehlo vagy Facebook-bölcsességek, netán gyerekes civakodások hivatottak aládúcolni. Ugyanígy ne kérdezze senki, honnan bukkan elő 1984-ben a T-1000-es vagy 2029-ben miképp szivárgott be egy lázadóba a Sknyet, és hívják T-5000-nek. Logikai bakiktól roskadozik a cselekmény, az épületrobbantásba, busz-szétszedésbe fakadó látványsrófolás csupán a katasztrófapornók zűrzavarát engedélyezi, de nem hagyja oxigénhez jutni sem az élő-lélegző, sem a fémtestű karaktereket. Ilyen rohanásban az olyan, egyébként csak beugró karakterek, mint az idősödő, alkoholista nyomozó is csak kolonc, aki 1984-ben, újoncként látta Sarah akcióját és Kyle érkezését, mert a pusztításorgia földbe döngöli az érett karakterológiát. Így a színészek is tanácstalanul lődörögnek egyik pontból a másikba. Emilia Clarke rémesen gyenge Linda Hamilton-utánérzés, aki képtelen visszaidézni dicső elődje elszántságát, csalódottságát. Jason Clarke jószerivel ripacskodásra kárhoztatott, Jai Courtney a Die Hard ötödik része után újfent bizonyítja ihlet nélküli, bármiféle életjelet nélkülöző „színészi” képességét, és a 70 felé csoszogó Schwarzenegger is unottan, fapofával nyögi a riposztjait.

Bekövetkezett a vég, zsinórban harmadszor. Igaz, a Genisys többnyire mellőzi a harmadik rész vígjátékba illő baklövéseit, netán a negyedik rész abszolút izgalommentességét, túlzásai, álszövevényes fordulatai egyedül mosolygásra adnak okot. Alan Taylor mozis életművébe mindenesetre passzol az önparódia: a 2 évvel ezelőtti Thor – Sötét világ is egy ilyen banánhéjtól zakózott óriásit.

Terminator: Genisys

Színes, szinkronizált amerikai sci-fi akciófilm, 2015, 126 perc

Rendezte: Alan Taylor

Írta: Laeta Kalogridis, Patrick Lussier

Zene: Lorne Balfe

Operatőr: Kramer Morgenthau

Vágó: Roger Barton

Szereplők: Arnold Schwarzenegger (az oltalmazó), Jason Clarke (John Connor), Emilia Clarke (Sarah Connor), Jai Courtney (Kyle Reese), J.K. Simmons (O'Brien)

Forgalmazza: UIP-Duna Film

Korhatár: 16

Bemutató: 2015. július 2.