A hősnő, Jay egy átlagos amerikai tinilány, akinek kényelmes kertvárosi élete főleg a kortársaival való lógásról és a fiúzásról szól. Miután először lefekszik új pasijával, egy székhez kötözve ébred, udvarlója pedig elmeséli neki, hogy szeretkezésük során megajándékozta egy titokzatos lény társaságával is. Ami követni fogja, és ha utoléri, megöli. A jó hír: a kreatúra lassan mozog, és ha célpontja lefekszik valaki mással, továbbadhatja az illetőnek az átkot. A rossz hír, hogy a teremtményt csak aktuális kiszemeltje látja (jelen esetben hősnőnk), senki más, ráadásul bármilyen emberi alakot felvehet, akár ismerősöket is le tud másolni. És ha aktuális célpontját megöli, az előzőt kezdi követni, és így tovább.

Ez tehát a bonyodalom, de ez sem derült égből villámcsapásként érkezik, hisz az alkotás egy szokásos horrorfilmes prológussal nyit, melyben a lény épp végez aktuális áldozatával. A film koncepciója – hűen a címhez – minimalista, hisz később sem tudunk meg semmit arról, hogy mi ez a lény és hogyan szabadult a világra. A sejtetés és ködösítés mindig hatásosabb, mint a megmutatás és a magyarázkodás, ennek megfelelően eme kreatúra filmes rémnek tökéletes. Már-már egyenesen meta-horrormonstrum: testrabló (A testrablók támadása), alakváltó (A dolog), sebezhetetlen, úgy cserkészi be áldozatát, mint egy slasher gyilkosa (Halloween), lassú, de nem adja fel (ahogy egy Romero-féle zombi), szexuális úton terjed (Cronenberg után szabadon), de akár kísértetként vagy démonként is tételezhető. És pláne perfekt minimalista és szegénysori horrorszörny, hisz átlagemberek formájában jelenik meg, nem kell hozzá se CGI, se praktikus speciális effektek, se smink. Ha már Halloween és A dolog: jelen mű sokban hasonlít egy kevéssé sikeres, de részleteiben zseniális Carpenter-filmre, A sötétség fejedelmére is, mely az utca emberével rémisztget maszkos Michael Myers és látványosan mutálódó űrlény helyett.

Az alapötlet a film szíve-lelke: a hősnőt a bonyodalomtól kezdve bármikor megkörnyékezheti a szörny, bárkinek az alakjában. Ráadásul a lényt csak ő látja, tehát senki nem tudja figyelmeztetni a veszélyre. És senki nem hisz neki, néhány barátját is csak idővel tudja meggyőzni igazáról. Senkiben nem bízhat, mindig nyitva kell tartania a szemét, egy percre sem nyugodhat meg. Állandóan pásztáznia kell a horizontot, keresve a hibát a képben. Azaz nagyjából ugyanazt kell tennie, mint egy mai horrorfilm nézőjének: a mi figyelmünk sem lanyhulhat, hisz manapság a legártatlanabb jelenetben is rajtunk üthetnek egy busz-effektussal, és akkor félrenyeljük a kólát vagy a popkornt. A kortárs horrorban ráadásul egyre gyakoribbak a kitartott, statikus, mély totálok, amelyekben bármikor megjelenhet vagy megmozdulhat valami, elég a Parajelenségek térfigyelő kamerás snittjeire gondolni, jelen esetben pedig a kertváros tágas tereire. Nem csak ennyiben esszenciális és öntudatos (tini)horror a Valami követ, hisz monstruma éppúgy értelmezhető egy szimpla mumusként, mint Michael Myers a Halloweenből. A cselekmény a (rém)álomlogika szabályait követi: a szörny megállíthatatlanul tör hőseink felé, akik többször is úgy hiszik, hogy végre megölték a lényt, de annak persze kutya baja.

A film alapszituációja tehát paranoid atmoszférát teremt, és tengernyi lehetőséget nyújt sokkoló hatások, attrakciók felvonultatására. És ahogy a monstruma, a film is nyitott az értelmezésre és az összehasonlításra korábbi horrormozikkal. A direktor, David Robert Mitchell kreatívan, újszerűen használja a zsáner trópusait és ideológiáját. Ami a világképet illeti, e film csúcsra járatja a “sex equals death” alaptételt, melyet (a szerzők szócsöveként szolgáló) Randy geek karaktere ecsetelt a Sikolyban. Jelen mű világában a házasság előtti szex és a promiszkuitás büntetése a lassú halál, amivel Mitchell ösztönös és főként ifjúkori félelmeinket szólítja meg. Ez a konzervativizmus persze ezúttal sem más, mint alibi, amivel Mitchell semlegesíti szélsőséges és progresszív tartalmait, amilyen jelen filmben a mai fiatalok elhagyatottsága és céltalansága, valamint a családon belüli szex és erőszak az amerikai kertváros kulisszái mögött. Hogy kedvezőbb esélyeik legyenek a szörny ellen, hőseink ritkásabban lakott területre utaznak, ahol szembesülniük kell a külváros lepusztultságával és nyomorával (a filmet Detroitban forgatták).

Ezek alapján e film minden idők legnyomasztóbb horrorjának is tűnhet, de komplexebb ennél. Nem hiányzik belőle például az irónia és a fekete humor sem, horror szcénái épp azért hatásosak, mert morbid, ambivalens komikum is vegyül beléjük. A film talán egyetlen hibája, hogy Mitchell nem játssza ki az alapképletben rejlő összes lehetőséget, aranybányára lelt, de kevés kincset hoz felszínre belőle. Hátulütői is vannak annak, hogy alacsony büdzsés független filmről van szó: a kedvezőtlen forgatási körülmények nem engednek teret a kreatív fantázia korlátlan szárnyalásának, az indie gyártás pedig (többek közt) egy művészkedően elvágott befejezés képében nyomja rá bélyegét e mozira. A fináléban tehát sajnos nem a modern horrorok nyitott zárása dolgozik, de szerencsénkre ennek a filmnek kifejezetten jót tenne egy folytatás, pláne egy sequelnek álcázott nagyobb büdzsés ön-remake több kreatív horrorfilmes geggel.

Valami követ (It Follows)
Színes, magyarul beszélő, amerikai horror, 100 perc, 2014
Rendező: David Robert Mitchell
Forgatókönyvíró: David Robert Mitchell
Operatőr: Mike Gioulakis
Zene: Rich Vreeland
Producer: Rebecca Green
Vágó: Julio Perez IV
Szereplők: Maika Monroe, Keir Gilchrist, Bailey Spry, Olivia Luccardi
Bemutató dátuma: 2015. június 25.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
16 éven aluliaknak nem ajánlott