A négy fiatal különböző módon reagál a kialakult helyzetre, ki-ki saját vérmérséklete szerint. Egy mindenesetre biztos: senkit sem ejtettek a fejére. A csapat esze egyértelműen Doma, aki azonnal fel is méri a környezetet, és levonja a megfelelő következtetéseket. Az egyetlen  megoldást a minél előbbi szökés jelentheti. Ennek lehetőségét az ajtóban rövid időre megjelenő nagydarab férfi csillantja fel. Az egymás iránt egyébként ellentétes érzelmeket tápláló csoport egységes fellépésének köszönhetően a szökési akció majdnem tökéletesen sikerül. Csak egy pici szépséghiba csúszik a műveletbe, mert a nagyszájú, valószínűleg még mindig mámoros Maxnak szerencsétlenségére összegabalyodtak a lábai, minden bizonnyal az irdatlan mennyiségű alkohol bevitele során gyengülhettek így meg. A buliban mérsékeltebb fogyasztók – Doma, Zoli és Zsófi – itt nagyobb előnyben vannak. Nekik sikerült kievickélni a szobából, miután néhány jól célzott rúgással meglepték fogvatartóikat. Amikot a súlyos vasajtó nagy lendülettel becsapódik mögöttük, néhány percre fellélegezhetnek.

A három áldozat aztán menekülőre fogja az iramot. Egy kietlen pusztaság kellős közepén találják magukat, nem pedig Budapest egyik külső kerületének alagsorában, ahogyan azt előzőleg kiokoskodták. A három fiatal pozícionálása nincs túlbonyolítva, de ez nem töri meg a regény feszes, izgalmas tempóját. Doma és Zoli nem éppen kebelbarátok, ráadásul – pechjükre – mindketten Zsófiba habarodtak bele, tehát amellett, hogy utálják egymást, még versengeni is kell az áhított ifjú hölgy kegyeiért. Aki bezzeg tudomást sem vesz a körülötte zajló cirkuszról, inkább próbál rájönni, miért is történik mindez éppen velük? Ki lehet az úgynevezett gyenge láncszem, aki miatt nem csak egy pénzéhes, ámde ártalmatlan taxishiéna bagófüstös fuvarját kellett elszenvedniük.

Varga Bálint jó szereplőket válogatott össze történetéhez. Erős, de ellentétes karakterek, követhető ívű jellemfejlődés teszi még változatosabbá a történet figuráit. Bizonyos szemszögből maguk az áldozatok is gyanúsítottakká válnak egymás szemében. Mindenkinek van egy árnyoldala, valamilyen rejtegetni való titka, ami okot adhat egy hasonló zsarolásos emberrablásra. Ahhoz, hogy kiderítsék, hogy hol is kell keresni a hibát, és milyen nyomon indulhatnak el megkeresni a fogságban maradt Maxot, előbb meg kell tanulniuk egymással együttműködni, egymásnak bizalmat szavazni. És egyáltalán: egymást megismerni. Felnőtt, kiforrottabb embereknél sem működik ez olyan olajozottan, gondolhatjuk tehát, milyen feladat ez például a 17 éves Zolinak, aki eddig bőven elfoglalta magát a legmenőbb okostelefonjával maga köré húzott kényelmi zónában. Ha nem történik mindez, sosem mozdul ki ebből, pedig jó, ha néha elmerészkedünk a határainkhoz, és megpiszkálgatjuk azokat. Ne tűnjünk el egy virtuális világban, mert ez gyakran pótcselekvéssé válhat. Valami nagyon hasonlót mutat Zoli viselkedése. Akkor mutatkozik meg az igazi arca, amikor kibillen ebből a nyugalmi állapotból, és neki is, mint ahogyan társainak is, felelős döntéseket kell hozniuk.

Ilyenkor általában Zsófi a hangadó, és bár neki is volt némi családi gikszer, ami miatt nem szívesen találkozna rendőrökkel, mégis ő az, aki nyugalmával és határozottságával Max kiszabadítását indítványozza, a bajtársiasság nemes ideálját követve. Doma intelligenciájával és enyhén erőltetett lezserségével próbálja elfojtani magában az otthoni spártai szigort, amit magánnyomozó édesanyja a gyermeknevelésben híven alkalmaz. Talán Max az egyetlen, akinek kissé kevesebb jut a rivaldafényből: szegény srác továbbra is egy pincében várja, hogy hogyan alakul a sztori rá eső része.

Rutinos észjárással írt fordulatokat és csattanókat kapunk kézhez, mivel az író analitikus és legális hírszerzőként dolgozott egy magánnyomozó-irodának – olvashatjuk a fülszövegben is. Az egy dolog, hogy izgalmas és váratlanul hatásos a történet, más az, ha ez jól is van tálalva, mint ebben az esetben is. A regény már az elején megfogja az olvasót, ahogy lassan, fejezetről fejezetre lépkedve vándorol a narrátori perspektíva. Mindezt úgy, hogy közben nem töri meg a kezdeti lendületet. A lassú vándorlás és ennek képi világa különleges olvasói élményt nyújt, mintha szüntelenül egy kamera lencséjén keresztül látnánk a történéseket. Az aranyló, fülledt-poros pusztaságban elinduló diákok útja sajátos magyar „road movie”-vá alakul, ami jobbnál jobb képeket villant fel a magyar határvidék falusias-kies életérzéséből, vagy akár egy szakadt Ikarusszal Szerbiába látogató magyar turistacsoport utazásából.

Ha egy meleg nyári délutánon azon gondolkodunk, mivel is szórakoztassuk magunkat, ez a könyv jó alternatívának tűnik – nem csak fiataloknak.

Varga Bálint: Váltságdíj nélkül

Kolibri Kiadó 2015

342 oldal, 2990 Ft