Amint a cím is mutatja, nehéz közhelymentesen értekezni egy ennyire valóságba vágó alkotásról. A film olyannyira „reális”, hogy sokáig nehéz is eldönteni, pontosan mi az, amit látunk: játék-, avagy dokumentumfilm. Mert a fikciót itt valós élettöredékek helyettesítik, a karaktereket pedig egytől egyig az élet formálta, s nem a forgatókönyvíró – éspedig egyáltalán nem átvitt értelemben, még ha oly’ közhelyes is újfent a megállapítás. Olyannyira valóságos a film, hogy ugyanazok a gyerekek játsszák el a szerepeket(?), akik annakidején ihletet adtak a rendezőnek.

2002 tavaszán Bollók Csaba a Zsil völgyében meglátott egy igéző tekintetű, fiús kinézetű kislányt, Varga Máriát, aki épp hulladékvasat gyűjtött kiskocsijába. A fémért kapott aprópénz körülbelül arra volt elég, hogy a kislány szülei megvásárolhassák napi italadagjukat. Olykor, ha nem volt pénz, nem járt vacsora sem, legfeljebb egy kiadós verés.

Hogy, hogy nem, a 2006-ban készült alkotás fő helyszíne a Zsil menti bányavidék. A film első képkockáin egy kisgyereket látunk – első ránézésre nehéz eldönteni, fiú-e vagy lány –, amint vasdarabok után kutat a telepen, maga mögött húzva rozoga kiskocsiját. Tekintete már az első pillanatban magával ragadja a nézőt, végig fogva tartja, még jóval a stáblista után sem ereszti. A lány neve Iszka, akinek szerepében valóságos önmagát, Varga Máriát láthatjuk, törékeny termetű kistestvérét, Rózsikát szintén önmaga, Varga Rózsika, a főszereplő húga személyesíti meg. Gyerekek, testvérek, akik önmagukat, s önnön sorsukat jelenítik meg a vásznon. Nehéz ügy.

Ezek a kislányok a film bemutatója előtt még sohasem jártak moziban. Bollók Csaba vékony jégre tévedt a valósághoz szinte teljes mértékben hű szereposztásával, hisz’ óriási teher lehetett ez az alakítás mindkét kislány számára, ami amellett, hogy morális kérdéseket is felvethet, a készülő film szempontjából sem kockázatmentes. A végeredmény azonban a direktor döntését igazolta. Ez az alkotás a két kislány konkrét jelenléte nélkül nem jöhetett volna létre. Szerepeltetésük híján az Iszka utazása érvényét vesztette volna, s talán a szemlét sem élte volna túl. Egy lett volna csupán a komor káeurópai nyomorfilmek közül. A szereposztás itt azonban kvázi megkérdőjelezhetetlenné teszi a film hitelességét, amelyet csupán tovább erősítenek Gózon Francisco operatőr nagyszerű kézikamerás kompozíciói, valamint a tőszavas – román és magyar nyelvet elegyítő – dialógusok is.

A történet egyszerű, egyszerűségéből fakadóan pedig rendkívül megrázó. A film háromnegyedében valószínűleg Varga Mária egykori hétköznapjait láthatjuk. Vasat gyűjt, vagy gyűjtene, otthon megverik, aztán elszökik, kéreget, majd újra hazatér. Egy alkalommal egy zord kinézetű férfi autón elviszi valahová a kislányt és testvérét. A szituáció csak az első percekben félreérthető, hamar kiderül, hogy a férfi jót akar: egy nevelőintézetbe szállítja a két lányt, ahol sorstársaikkal tölthetik mindennapjaikat, és ahol tőrödnek velük. Enni kapnak, játszhatnak, úszni tanulnak (víz híján ugyan csak szárazedzésen, na de a szándék a fontos).

Egy nap azonban az anya eljön a lányokért. Hiába, hát valakinek pénzt is kell keresnie. Rózsika ekkor már nagyon beteg, így rá nincs szükség többé a családban, Iszka mégis, húga nélkül is hazatér anyjával. Aztán, mivel semmi sem változik, újra elszökik, ezúttal intézetis szerelmével együtt. Úgy döntenek, hogy elmennek a tengerhez. Ott talán jó. Újabb közhely, mellyel számos alkotásban találkozhattunk már, nekik mégis elhisszük, hogy nem csak a drámai befejezés érdekében határozzák el magukat. Mielőtt útra kelnének, Iszka meglátogatja még egyszer, utoljára beteg kishúgát, s ezzel végzetes hibát követ el. Lekési a vonatot, amivel a fiú így egyedül indul a tengerhez. Iszkát pedig megint felveszi egy zord külsejű férfi az autójába, ezúttal azonban már nem csal a látszat: a férfiról hamarosan kiderül, hogy gyereklányokkal kereskedik. Iszka így végül mégis eljut a tengerhez, csak nem úgy, ahogy szeretett volna. Az ócska ladik gyerekprostituáltnak szánt sorstársaival együtt szállítja őt egy új élet felé. Ekkor hangzik el a cikk elején idézett rövid párbeszéd. S ebben már minden benne van.