A képekben rejlő összetett, néma vallomásokra hívta fel a figyelmet a kiállítást megnyitó Szép Eszter, a Magyar Képregényszövetség ügyvivője is, hiszen ezek az alkotások többnyire e kollektív tragédiában rejlő vizuális metaforákkal operálnak, nem pedig konkrét elemekkel. Mivel az itt közölt válogatás túlnyomó részéből még nem készült magyar fordítás, a változatos méretben kinagyított képregényoldalak és -panelek angolul, illetve héberül olvashatók, a nyelvi korlátok azonban mit sem vesznek el a látottak értékéből, hiszen a képek sokszor magukért beszélnek. A panelről panelre közeledő, majd az egész láthatárt kitöltő horogkeresztes zászló, a sírok között sütit majszolva merengő túlélők, a sakktáblán tisztelgő náci tiszt vagy A kis herceg-allúzió implicit módon közli azt, amit a beszéd vagy az írás talán sosem tudna eléggé érzékletesen kifejezni, illetve amit az alkotó eleve képtelen szavakba önteni.

A három egyszerzős képregény olyan másod- vagy harmadgenerációs holokauszt-túlélő műve, akik számára a trauma-feldolgozás nem csak az életre közvetett hatással lévő borzalmaktól való megszabadulásból, de valamiféle emlékállításból is ered. Michel Kichka apja több évtizedig nem beszélt gyermekeinek auschwitzi múltjáról, ám az elhallgatott tragédia így is kihatással volt fiai életére. A Második generáció: Dolgok, amelyeket sosem mondtam apámnak (Second Generation: Things I Never Told My Father, 2013) kiállított részletén a gyermek Kichka arról beszél, hogyan szerettette meg vele apja a rajzolást, miközben a képen együtt alkotják meg Hitler szipogó, virágos alsónadrágot viselő, seprűvel menetelő karikatúráját. A karikírozás és a feldolgozás mozzanatán azonban jóval túlmutat az a rész, amikor az alkotó elmeséli, a sokéves hallgatást követően, öngyilkos öccse temetése után hogyan szakad fel apjában a gát, s válik egyik pillanatról a másikra néma áldozatból hőssé, aki nem csak könyvet ír az átélt eseményekről, de középiskolásoknak kezd kirándulásokat szervezni az egykori koncentrációs táborokba.

A jelenleg New Yorkban élő, de Magyarországon született Miriam Katin több díjat is nyert képregénye, a Magunk vagyunk (We Are On Our Own, 2004) a múlt monokróm eseményeivel szemben a jelenbeli történéseket vibráló, színes rajzokon ábrázolja. A visszaemlékezésben saját történetét meséli el, amikor édesanyjával menekülni kényszerültek az országból, míg második kötetében, az Elengedésben (Letting It Go, 2013) egy egészen másfajta utazás jelenik meg: a hangsúly itt az emlékek és a valóság összeegyeztetésére, a múlttal való megbékélésre kerül, ami már a trauma feldolgozásának egyik utolsó stációja. Rutu Modan félfikciós memoárjának középpontjában egy lengyel út áll: Regina és unokája azért utazik Izraelből Varsóba, hogy visszaszerezzék a nő hajdani lakását, amit a náci megszállás előtt volt kénytelen elhagyni. A látszólag egyszerű történet hamarosan tovább bonyolódik, ám a komikus elemek, a szerelmi szál és a detektívregényeket idéző részletek ellenére az Eisner-díjas A tulajdon (The Property, 2013) alapvetően a főszereplők zsidó-izraeli identitáskeresésére koncentrál, amelyet a három nyelv (angol, lengyel, héber) eltérő betűtípusaival is erősít.

Sid Jacobson és Ernie Colón művének címe (Anne Frank – A hivatalos életrajz átirata – Együttműködésben az Anne Frank-házzal) ezzel szemben egyértelművé teszi, hogy ennek az alkotásnak nem a művészi önkifejezés és a trauma-feldolgozás az elsődleges indikátora, sokkal inkább egyfajta ismeretterjesztés, melyet megtámogat a tény, hogy a rajzok alapjául a Frank-család rekonstruált fényképei szolgáltak. Az eredeti napló s így annak képregényes adaptációja a holokauszt-emlékezet megőrzésének egyik legmeghatározóbb lenyomata.

A tárlat legfőbb érdeme, hogy a befogadáshoz megpróbál minden létező segédeszközt megadni a látogatóknak anélkül, hogy közvetlenül reflektálna a tartalmakra: a képek mellett rövid, kétnyelvű életrajzot s az alkotásokra vonatkozó információkat közölnek, s mivel az erősen szűrt válogatás a témával foglalkozó képregényeknek csupán egy apró szeletét tudja bemutatni, a helyszínen megtekinthetőek a Magyarországon egyébként igen nehezen hozzáférhető kötetek is. Ez már csak azért is hálás helyzet, mert mind a téma, mind a médium igen intim: a befogadás és a feldolgozás mindkét esetben egyedül, magunkban szokott megtörténni, a falon függő részletek előtt állva azonban pontosan az a kollektív megosztásra, visszaemlékezésre való törekvés érvényesül, ami e művek egyik legmeghatározóbb intenciója is egyben. A kiállítás kurátora Mózer Júlia.

A Holokauszt a képregényekben című kiállítás az Izraeli Kulturális Intézetben (1061 Budapest, Paulay Ede utca 1.) tekinthető meg szeptember 15-ig.

Fotó: Izraeli Kulturális Intézet