Isztambuli hatosfogat az A38-on / Beszélgetés Richard Laniepcevel és Asli Doğannal / PRAE.HU

PRAE.HU: Hogyan lett egy francia zenész az alapítója egy balkáni zenét játszó török zenekarnak?

Richard Laniepce: A szakmám vitt Törökországba. Otthon, Franciaországban hangszerkészítéssel foglalkoztam, de mindig érdekelt más népek zenei kultúrája és hangszerei is. Amikor Franciaországból 1997-ben elindultam a Balkánra, az volt az elődleges célom, hogy megismerjem és gyűjtsem az egyes népek által használt zenei eszközöket. Romániában és Bulgáriában a folklórt kutattam, a dalokat rögzítettem.

A duda érdekelt a legjobban. Bretonban, ahonnan származom, óriási hagyománya van. Bevallom, sokáig abban a tudatban éltem, hogy csak nálunk, franciáknál és a skótoknál ismert. Isztambulba 2000-ben jutottam el, ott szembesültem vele, hogy a tézisem hibás, a hangszer ott is rendkívül népszerű. Amikor először tapasztaltam meg, hogyan játszanak rajta Törökországban, elhatároztam, hogy jobban elmélyedek a török-balkáni népzene hagyományaiban. Eredetileg csupán néhány hónapot terveztem a török fővárosban maradni.

Asli Doğan: De 2001-ben megismerkedett velem…

Koncertfotó

R.L.: ... igen, Asli volt segítségemre a tolmácsolásban, mindenhova elkísért. Közös volt bennünk a népzene iránti kíváncsiság. Egy idő után híres helyi zenészektől vettem órákat, és mialatt fejlődtem, jött az ötlet: miért ne alapíthatnék saját zenekart Aslival.

PRAE.HU: A tolmácsolás és a zene szeretete olyannyira összekovácsolta kettejüket, hogy Isztambulban maradt…

R.L.: Igen, időközben jutott időm a házasságra is Aslival, és Törökországban telepedtem le. Első albumunk, a Bankanatolia 2005-ben készült el, ami a zenei múltunk nyolc évének az emlékkönyve. Ekkor még huszonegyen dolgoztunk rajta, azok a dalok kerültek rá, amelyeket a balkáni országokban gyűjtöttem, és amelyeket ismert török zenészekkel már játszottam együtt.

A.D.: Amikor 2008-ban felkértek bennünket arra, hogy adjunk koncertet, nem kis fejtörést okozott, hogyan is álljunk színpadra rajtunk kívül még tizenkilenc taggal. Létszámleépítés – erre a döntésre jutottunk Richarddal, a létszámot hatra redukáltuk. Így már kényelmesebben fértünk el a színpadon, s ebből a szextettből nőtt ki a mostanra már tíz éve Kolektif Istanbul néven ismert zenekar.

PRAE.HU: Zenéjükben az anatóliai és a balkán kultúra találkozik. Miben áll az autentikus török-balkáni népzene varázsa, és hogyan tükröződik a zenéjükben a modernizálás?

R.L.: Ebből az egyvelegből rendkívül dinamikus, élettel teli és sokszínű zenei ötvözet jön létre. Ilyen multikultúrát és sokszínűséget akkor lát az ember, ha Isztambulba látogat. Az általunk játszott dalok éppúgy megállják a helyüket a színpadon, mint lagziban vagy rendezvényeken.

A.D.: A Richard által említett sokszínűség abból is fakad, hogy csapatunk két tagja bolgár származású - az ő hagyományaikat is beágyaztuk a dalainkba. Bolgár fúvós hangszerek, balkán rezesek találkoznak Kisázsia ütőseivel és keleti hatásaival. Szuzafonosunk (öblös tölcsérű, főleg katonazenekarokban, lagzikon kedvelt basszustuba) az Isztambuli Állami Operában játszik klasszikus zenét, dobosunk pedig jazzel színesíti a repertoárt.

A modernizálás sosem volt előre eldöntött dolog, az újításainknak mindig a saját egyéniségünk, sokféleségünk adott utat.

Koncertkép

PRAE.HU: Milyen zenei stílusirányzatok vagy művészek hatottak az együttes zenéjére?

A.D.: Selim Sesler, török klarinétos nagy hatást gyakorolt ránk, volt szerencsénk már vele együtt játszani. Habár a csapatban mindenki más-más kulturális-zenei indíttatással bír, a Former’s Market nevű norvég formáció olyan közös pont, aminek a zenéje mindannyiunk ízlésére hatással volt.

PRAE.HU: Mekkora teret kap a zenéjükben az improvizáció?

R.L.: Az improvizáció elsősorban a koncertjeinken tölt be meghatározó szerepet. Megvannak az alapszámok, de van úgy, hogy míg az albumon egy dal három perces, a koncerten azt – épp az improvizáció miatt – tíz percig játsszuk. Minden számunkat jellemzi ez a színpadon.

PRAE.HU: Eddig három albumot készítettek: a már említett Balkanatoliát (2006), a Krivotot (2008) és a tavaly megjelent Kerevetet. Milyen kritériumok mentén választják ki a lemezre kerülő számokat?

R.L.: Az első album nagyon különbözik a másik kettőtől. A Bankanatolia esetében a Nyugat-Törökországban és Balkánon összegyűjtött folklórra támaszkodtunk, s ügyeltünk arra, hogy a tradicionális népzene tisztán, önmaga valóságában, minden különösebb újítás nélkül tükröződjön vissza. Később fontos lett az is, hogy a saját szűrőnkön, a Kolektif Istanbulra jellemzően mutassuk be a török-balkáni autentikus népzenét.

PRAE.HU: A Yunus Emre Enstitüsü Budapesti Török Kulturális Központ meghívására léptek fel június 27-én az A38 Hajón. Tartogattak meglepetést is.

R.L.: Ez az este két szempontból is fontos számunkra: az első találkozásunk a magyar közönséggel, a másik pedig az, hogy készültünk egy kis meglepetéssel - a világhírű zenész, Ivo Papasov zenésztársa, a világ egyik legjobb dobosa, a bolgár Salif Ali kísért bennünket a színpadon. Most először álltunk színpadra vele, nagy kihívás és jó buli volt!

Facebook fotó

Még több improvizációt csempésztünk a koncertbe, mint eddig bármikor. A repertoárunk leginkább török és balkáni lagzikon játszott zenékből állt. Elképesztően jó hangulatú, izgalmas nóták, a Kolektif Istanbul-koncert semmiben nem különbözik egy esküvőtől. Akik eljönnek a koncertünkre – ezt mindig hangsúlyozzuk –, azoknak nem kell felkészülniük belőlünk, mert az is biztosan táncra perdül, aki még sosem hallotta a számainkat.

PRAE.HU: Amennyire sokszínű az önök által játszott zene, feltételezem, annyira lehet széles a hangszerek palettája is. Hányféle hangszer szólal meg a koncerten, és ezekből melyek a magyarok számára feltehetően ismeretlen hangszerek?

A.D.: Szaxofon, klarinét, trombita, harmonika, szuzafon és dob, játszom dudán, Tamer pedig harmonikán. Ezek a hangszerek a magyarok számára sem idegenek, de nem is a hangszerekben, hanem az előadásmódban, a stílusban nyújtunk újszerűt az ittenieknek és bízunk abban, hogy a magyar ízlésnek is elnyeri a tetszését.

PRAE.HU: Hogyan fogalmaznák meg a küldetésüket, mit szeretnének közvetíteni a zenéjükkel?

A.D.: A zenénkben és koncertjeinkben nem kell mélyreható üzenetek után kutatni. A célunk elsősorban az, hogy boldogsággal töltsük meg az emberek lelkét, és hogy hangsúlyozzuk, a zene sosem az emberek egy meghatározott, szűk csoportjának szól, és hogy a közönség elé tárjuk azt a kulturális sokszínűséget, amiben mi élünk.

R.L.: Tíz éve vagyunk együtt a színpadon, de mi minden alkalommal ugyanolyan hatalmasat bulizunk, mint az első fellépésünkön. Akkor érjük el a célunkat, ha érezzük, hogy a közönség ugyanolyan jól mulat, mint mi, elvégre a zene öröme közös. A zene mindenkié.