Célja ezzel - és hatásosságának fokmérője is -, hogy a gyermek kíváncsiságát felkeltse egy komplex ismeretlen képi és fogalmi világ iránt. A gyermekekre idegenségével és valóság-közeliségével hat igazán, ezáltal nem elringatni akar, hanem felcsigázni, tanítani, formálni. A Lindbergh című mű egyértelműen ebbe az illusztrációs gondolkodásba sorolható. Az illusztrációk stílusa már-már a fotók látványát idézi, az alkotó szinte filmes eszközöket vet be a gyermekek szórakoztatására. Az illusztrációk tompa, visszafogott színei a régi fotókat, elsárgult újságokat, néma-filmeket idézik meg. A képeken a grafitrajz ezer vonalát, ezer apró részletét az akvarellfestés lágyítja.

Torben Kuhlmann fiatal illusztrátor gyermekkönyve a 2014-es év legjobbja lett Németországban, és néhány nemzetközi díjat is magáénak tudhat. Magyarországon a Partvonal Kiadó jelentette meg ugyanebben az évben. A történet egyszerű, az ember repülés iránti hihetetlen vonzalmára épül: egy kisegér magányosságában úgy dönt, hogy megkeresi Amerikába menekült társait. Ennek legkézenfekvőbb és legkiválóbb módja egy repülőgép megépítése és a repülés maga.

A Lindbergh-könyv érdekessége, hogy az illusztrátor és a meseíró személye egy és ugyanaz – és talán az is egy izgalmas adalék, hogy Torben Kuhlmann diplomamunkaként készítette el a könyvet. Ezáltal az alkotó teljes szabadságot élvezett a mese kidolgozásakor – a témaválasztás remekül passzol a rajzos-akvarelles technikához. Mint az a mai mesekönyvek területén gyakori, ennek a könyvnek az esetében is előfordul, hogy a képek sokkal dominánsabban vannak jelen, a szöveg csak a történet leglényegesebb fordulataiért felelős; a hangulat megteremtését, a részletek kidolgozását, az izgalom fenntartását, de még a humor fűszerét is a képekre bízza.

Torben Kuhlmann érdeklődése a technikai részletek, szerkezetek, a precíz megjelenítés és gazdag térábrázolás iránt más témában készített rajzaiban, illusztrációs munkáiban is megfigyelhető. A repülés és az egér-ember ábrázolásában maximálisan kiélhető ez az igényesség. A könyv mérlegelésekor feltámad a gyanú, hogy Kuhlmann diplomamunkájában a témaválasztás idomult a kialakult rajzi stílushoz, és nem pedig fordítva. Természetesen a két dolog szorosan összefonódik, és azt is magában hordozza következményként, hogy Kuhlmann könyvének stílusa kiforrott, kiművelt, a kiépített rajzi rendszer magabiztos, nyoma sincs benne elhibázott döntésnek, vagy megoldatlan részletnek. Tartalom és forma egysége tehát maradéktalanul megvalósul.

A könyvélmény több rétegben, okosan van felépítve, mely biztosítja azt is, hogy a gyermek az izgalmas történeten kívül tudással is gazdagodjon. A mese magjaként valós tartalom szolgált. Az írót ifjabb Charles Augustus Lindbergh története inspirálta, aki 1927-ben a Spirit of St. Louis nevű repülőgépével egyedül átrepülte az Atlanti-óceánt, elsőként azok közül, akik e tettet megállások nélkül hajtották végre. Az ismeretlen fiatal pilóta egy csapásra világhíres lett. Kuhlmann szellemességére utal, hogy a történelmi Lindbergh figurájának hátterében felsejlenek Leonardo da Vinci repülés-álmai, a bevándorlók-kivándorlók helyzete és évszázadai, az egér és bőregér párhuzama.  A téma és a képek összessége is a szerkezetek, technológia, történelmi utalások iránt érdeklődő gyermekek számára a legszórakoztatóbb. Ezen felül az egér főhős szerethető figurája még szélesebb körré bővítheti a célközönséget.

Úgy tűnik, van valami végtelenül vonzó az egerek világában. Legalábbis a mostani gyermekirodalom egy-egy népszerűvé vált könyve mintha ezt támasztaná alá. A képalkotó szemével könnyű a válasz, hogy miben rejlik e vonzerő: az egér léptéke számos lehetőséget rejt a méretek, a szemszögek és ellentétpárok kijátszására. Az egér figura segítségével a szerző beszámolhat az elrejtettről, az emberi szemmel nem látottról, a megbúvó titkokról, ráadásul izgalmas helyzeteket teremtve a Lindbergh megalkotója mesterien használja ki az egérszemszögből adódó játéklehetőségeket, a plánozás erejét, a békaperspektíva, és repülés témája által biztosított madártávlat játékosságát. Egy kisiskolás gyermek saját képalkotása nem képes ezekre a léptékváltásokra és szemszögbéli csavarokra, viszont könnyen elképzelhető, hogy egy gyerek számára miért lehet izgalmas a liliputi világ: közel áll ahhoz, ahogy ők viszonyulnak a felnőttek birodalmához. Az egér és az ember viszonya eltúlzott leképezése annak, ahogy egy gyermek megéli a felnőttek komplex, nagy világának és saját, számára lekerekített, lebutított, lekicsinyített világának valós és képzelt kontrasztját. És persze jól van ez így: korábban sem mesekönyv, sem tárgy nem készült, amely a gyermekekre szabott és tervezett lett volna. Érdekes módon Kuhlmann könyve stílusában arra a korra nyúlik vissza, amikor a gyermekek számára készített illusztrációk nem különültek el a felnőtt képi előadásmódtól, és olykor szinte a tudományos szövegek számára készített illusztrációk igényessége formálta őket – ilyenek például a John Tenniel által készített Alice Csodországban című kötet híres állatábrázolásai, amelyek Lewis Carroll művének legelső kiadását díszítették több mint száz évvel korábban. Kuhlmann a végtelen részleteken keresztül végig megőrzi komolyságát, egyedüli engedménytétel a gyermekek világa felé, hogy a valós emberi történetet az állatfigurák lehetséges motivációival és szereplőivel tölti fel.

A Lindbergh könyv egyszerre hordozza magában a klasszikus mesekönyv jellegzetességeit, és szinte eldönthetetlenül hagyja a kérdést, hogy régi-e vagy új a kiadvány. Ugyanakkor a képek komponálása nagyon mai látásmóddal történt – mintha egy film képkockáit fordította volna vissza az alkotó a könyv hagyományos médiumára, ezáltal a képregények, és a filmek hatásos gesztusait invitálja meg a könyv lapjaira. A z illusztrációk érdekessége az is, hogy a plánozáson kívül állandó elemként használja a ritmusjátékokat, a halmozás eszközét. Ezen kívül a képek, akár a történet is, mindig többrétegűek. A fókuszban a történet megjelenítése van, mellékágként pedig sok-sok részlet mintha direkt az elkalandozáshoz adna lehetőséget.

Szerkesztése, képi világa, szövege és grafikai megjelenítése által – és még inkább az írói intenció által – minden könyv előre vetít egy olvasói helyzetet. A Lindbergh című mesekönyvhöz leginkább a betűt ismerő, a nehézkes kibetűzésen túljutó ifjú olvasót lehet elképzelni. A könyv alkalmas akár az önálló olvasásra is, bár kétségtelenül sok plusz információt, sok beszélgetést hordozhat magában a kötet, ha az egész család köré gyűlik.

A könyv egy regény tartalmi felosztását követi fejezetekre osztott történetével, ennek hatására a kezdő olvasók is azt az élményt élik meg, mintha egy komoly, nagy-terjedelmű művön rágnák magukat keresztül. A képek dominanciája lehetővé teszi akár a szöveg olvasásának elhagyását is, és saját történet kikerekítését is. Nem lehet teljesen pozitív színben feltüntetni azt a jelenséget, ha a kép az olvasás rovására megy, ugyanakkor a sokfelé ágazó mesélés, a szöveg kényszerétől való eltekintés, az előbeszéd és interakció már egy értékes helyzetet eredményezhet. A Lindbergh gazdag képi világa ezt a lehetőséget is magában hordozza.