Aki olvasta a regényt, annak nem mondok sok újat azzal, hogy a történet Totth saját kamaszkori élményei és fiktív események egyvelege: egy csapat gimnazistáról szól, akik hol vicces, hol durva kalandokba keveredve próbálnak boldogulni a kamaszok meglehetősen nyers és kegyetlen világában. Így az egyik fő szál, a versenyszerű úszás a szerző egy meghatározó fiatalkori élménye, míg a különös kegyetlenséggel átszőtt brutalitást a hírekből emelte be a történetbe. Őt is nagyon megdöbbentette, megérintette a nyolc évvel ezelőtti kaposvári kamaszgyilkosság (főleg, mert abba a gimnáziumba járt, ahol az eset történt), azonban nem ebből merítette az ötletet könyvéhez, az már jóval előtte megvolt a fejében, mondja.

Ezután a bevezető kérdés után a beszélgetés a filmes verzió főbb problémáira, kérdéseire terelődik. Bodzsár Márknak szerencséje volt; a kézirat találta meg őt, és nem fordítva, pont ilyen történetet keresett a vászonra. A regény műfaji egyvelegéből adódik az egyik legfontosabb kérdés; melyik fog kiemelkedni a filmben, krimi jellegű lesz-e, vagy inkább komikus? Krusovszky szerint leginkább az ún. „coming of age”, azaz nevelődéstörténet műfajára hasonlít majd a film, de lehet akár sportfilmnek vagy kamaszfilmnek is nevezni. Ami biztos, hogy egy személyre fókuszál, aki a regényben a névtelen narrátor, az ő fejlődéstörténetét követhetjük nyomon. Az írást megkönnyítendő, elnevezték Balázsnak, ami egyelőre csak munkanév, de még az is lehet, hogy marad – teszi hozzá Totth. Számára az egyik legérdekesebb része a forgatókönyvírói munkálatoknak az, hogy a filmben „ki van centizve minden”, itt nincs olyan, hogy majd lesz valami egy-egy jelenettel, így a regénynél jóval homogénebbnek kell lennie a filmnek.  Az író sok apró részhez ragaszkodott, erre Bodzsár konkrét példaként hozza a csilis vibrátor esetét, amit bármennyire is szeretett volna, sajnos nem tudtak beleszorítani a filmbe. Sok minden van, ami a regényben működik, és a vásznon nem, ezt saját bőrén tapasztalhatta meg Totth, miután harmadjára kellett elölről kezdeniük a szkriptet az ehhez hasonló dilemmák miatt.

Felmerül a színészek kérdése is, ám a szerző ezen még nem gondolkozott el, ez inkább a rendező dolga lesz. Azonban mindenképp figyelni kell majd a részletekre, például hogy a regényben 17-18 éves fiatalokról van szó, akik sokszor elég meredek szituációkba csöppennek, ráadásul a fiúk egy úszócsapat tagjai, tehát a megfelelő testalkat és életkor megválasztása lényeges feladat lesz. Arra a kérdésre, hogy milyen stílushoz tudná leginkább kötni a filmet, Krusovszky Bret Easton Ellis Amerikai pszichóját említi, ami vegyes fogadtatásban részesült, mára mégis kult filmmé vált, és rengeteget emlegetik. Bodzsár hozzáteszi, számára az a fontos, hogy inkább a filmre koncentráljanak, és ne az adaptációra. Szóba kerül McCarthy Nem vénnek való vidék regényének filmadaptációja, a Nagy Lebowski és a Scorsese-gengszterfilmek is. A Thomas Pynchon Inherent Vice (Beépített hiba, Magvető, 2013) című regényéből nemrég megjelent film kapcsán Krusovszky és Bodzsár kiemelik, hogy bár a rendező, Paul Thomas Anderson az egyik kedvencük, ez a műve nem sikerült annyira jól, mert elnyomja a szöveg a filmet. Anderson több interjúban is utalt arra, hogy túlságosan szerette a regényt, és Totth pontosan tudja, milyen érzés ez; „el kell engedni a szöveget”, mondja, ami nem könnyű feladat.

Végezetül Bodzsár hozzáteszi, hogy a regény nagyon emészthető és szórakoztató, viszont egyúttal mély kérdéseket is feszeget, amiket ki fognak emelni a filmben is. Az Y-generáció sorozat hangsúlyt fektet arra, hogy az olvasók is részesei legyenek a beszélgetésnek, így az est végén egy meglehetősen érdekes vita alakul ki a kamaszok „gyilkos hajlamairól”, illetve a regény nyelvezetének lehetséges forrásáról. 

Fotó: Gál Csaba (PIM)