Nem is nagyon lenne értelme ennél többel terhelni az érdeklődőket a Könyvhét előtt pár nappal. Mint ahogyan Mészáros Sándor, a kiadó főszerkesztője és egyben az est házigazdája is kitért rá, ilyenkor, amikor annyi program várja a könyvszeretőket, önmagában már az is nagyszerű dolog, ha megtelik egy egész terem egy-egy kedvcsinálóként szolgáló kiadói rendezvényen.    

Ahol például az alkotók saját tolmácsolásában hallhatók a szépirodalmi művek. Ez is lehet egy szempont, és nem csak versek esetében, hogy mi az a dallam és ritmus, amin valaki saját szövegét olvassa. Ennél több valóban nem kell, a lényeg, kicsit belekóstolni az adott szöveg hangulatába. Az est után valaki említi, ő azért nem olvasná szívesen Schein Gábor Svéd című regényét, mert már így is erős érzelmeket váltott ki belőle, pedig még csak az első fejezetből hallhattunk egy részletet. Aki kedvelte Áfra János első, Glaukóma című kötetét, a most megjelenő Két akaratban egyszerre találhat meg néhány jellegzetes Áfra-motívumot, ugyanakkor észrevehető a hangnemváltás is. Ugyancsak áthangszereltnek tűnik Gerőcs Péter prózája a friss, Győztesek köztársasága című regényéből felolvasott részlet után. Én pedig napok óta hordozom magamban a mondatot, amit Györe Balázstól hallottam, mikor Halálom után elégetni! című könyvéből olvasott fel: "Nem lehetett elmenekülni, nem volt felmentés a hatvanas évek délutánjai alól." 

Más azonban a helyzet az értekező próza esetében, amikor inkább a kérdésfeltevésekkel lehet közelebb hozni a könyvet az olvasóhoz. Például, hogy miért is olvassa újra és elemzi valaki Kosztolányi Dezső 1933-as Esti Kornélját, mint ahogyan például Bazsányi Sándor tette "Ez tréfa?" című kötetében. Nem kellene már erről a szerről (értsd: Kosztolányi) lejönni? - kérdezi Mészáros Sándor a kötet szerkesztőjét, Tóth-Czifra Júliát. Nem ért-e már révbe a Kosztolányi-kutatás? De igen, hogy aztán Bazsány Sándor újra kivontassa a nyílt tengerre, válaszolja a szerkesztő. A könyvet az a paradoxon élteti leginkább, hogy nem fél olyan témákat is érinteni, amiket mások is érintettek már, de emiatt vesz aztán észre egy sor apróságot, ami révén az elemzés újszerűnek hat. 

Mihez képest konzervatív egy ember? Van-e olyan hagyomány a magyar történelemben, amit ma vállalnia lehet egy konzervatív szemléletű embernek? Széky János a Bárányvakság című esszékötet szerzője szerint van. A szövegek nagy része olvasható volt már az Élet és Irodalomban és a Paraméteren is, ennek ellenére egyáltalán nem összefércelt, hanem egy nagyon is egységes műről van szó. Az írások nem csak az elmúlt néhány év közéleti jelenségeiről szólnak, de visszautalnak Trianonig és a Kádár-korszak jóléti intézkedéseiig. Ugyancsak fontos motívumnak tűnik a könyvben a „középosztály árulása" kifejezéssel megragadott jelenség is. Széky kíváncsi rá, milyen fogadtatása lesz az ezzel kapcsolatos meglehetősen tabudöntögető gondolatainak. 

Az abc sorrendben felvonultatott szerzők kötetei közül utolsóként bemutatandó könyv Tőzsér Árpád Einsten a teremtést olvassa című könyve volt, ami egy hosszú sorozat negyedik darabja. A szöveg eltér attól, amit a naplóírás esetében megszoktunk, Tőzsér szerint a napló amúgy is egy kissé mostohán kezelt terület a magyar irodalomban. Sokféle műfaj ötvöződik a szövegben, ezért is illik rá a nalók naplója kifejezés, amit Tőzsér alcímként adott, hiszen többek között szó esik benne magának a napló mfajának történetéről is.

Az est elején Mészáros Sándor úgy fogalmazott, nem akar visszaélni a közönség türelmével és végtelenségig húzni a bemutatót, hanem igyekszik tartani a menetrendet, amiben nagyjából tíz perc jut egy-egy szerzőre. Tíz perc több mint húsz, ami alatt bőven kaphat az olvasó annyi információt a bemutatandó könyvekről, ami alapján eldöntheti, érdeklődési körének, habitusának, hangulatának megfelelő, számára izgalmas és/vagy hasznos olvasmány lehet-e. 

Fotó: Áfra János