Csion 2013-ban született meg: az egymást személyesen még nem is olyan régóta ismerő alkotók az I. Országos Team Slam bajnokságra közös produkcióval álltak elő. Mondanivalójuk lényegét Pion István abban ragadta meg, hogy Csider túlságosan is szereti a hazáját, ő maga pedig túlságosan liberális. Jelentősége mindennek „csupán" annyi, hogy újságírói tevékenységük olyan sajtóorgánumokhoz köti őket (Csider István Zoltán a Népszabadság, Pion István pedig a Magyar Nemzet munkatársa), ami alapján könnyebb lenne ezt fordítva elképzelni. Ők épp azt szerették volna elérni, hogy az emberek nézzenek ezek mögé az üres szlogenek, a mesterségesen létrehozott üres kategóriák (pl. jobb és baloldal) mögé. Nagyon könnyű ugyanis beállni a libasorba, és meglehetősen mindennapos dolog, hogy valaki nem ítéli el ugyan egy személyes ismerőse életmódját (pl. hogy azonos neművel él együtt), ám az egy-egy társadalmi csoporttal (pl. melegekkel) kapcsolatos általánosítások és könnyen dekódolható politikai üzenetek is hatással vannak rá.

Csion bölcsei éppen ezért tartják fontosnak, hogy amit egy-két éve úgymond a föld alatt, egy pincében elkezdtek - Csider egyébként a slam poetryt a népszerűsége ellenére továbbra is underground műfajnak tekinti -, elért egészen a mainstream médiáig.  A HÍrTV Galéria című műsorába is elsősorban e formációként és nem a két napilap munkatársaiként hívták őket. A tévés szereplésnek azonban inkább a technikai oldaláról beszéltek ezen az esten, például arról, furcsa még nekik a műfaj, hogy stúdióban, kamerák előtt és nem egy színpadon, élő közönség előtt beszélnek.

Gaborják Ádámot nagyon érdekelte a közös alkotás folyamata is. Ezzel kapcsolatosan fel is idézett egy emléket a tavalyi JAK-táborból, a netnaplót író Csion bölcseinek hol egyik, hol másik tagja ült a számítógép elé, és egymás mondatait folytatták tovább. A két vendég elbeszéléséből kiderült, ez hasonlóképpen történik a legtöbb közös szöveg esetében is. Általában szombat esti baráti összejöveteleken, sok kaja és még több pia társaságában a legproduktívabbak, de ez korántsem azt jelenti, hogy mindig egyforma intenzitással is működnek, hanem a szellemi frissesség változó dinamikája is hozzájárul ahhoz, hogy olyan lesz végül a közös szöveg, amilyen. Egyébként Pion szavaival élve nem félnek belenyúlni egymásba, igazítani a másik által írt szövegrészleten, hiszen a cél közös, és eközben egyáltalán nem zajlik egóháború köztük. 

A Pannonhalmi Szemlében megjelent közös esszéjük (Az emlékezés szabadsága, a szabadság emlékezete) azonban a kívülálló szemével is jól láthatóan másfajta módon jött létre. Egy slam poetry blokkot állítottak össze a versrovat számára, és ehhez kötődően  kellett volna írniuk egy tanulmányt a slamről, ám időben nagyon megcsúsztak vele, mígnem aztán rávették magukat, és egy "kvázi automatikus prózát" írtak mindketten arról, ami mondanivaló épp a fejükben kavargott a műfajról és az egész jelenségről. Az írás struktúrájában is eltér a megszokott Csion-szövegektől, hiszen az első felét írta Pion, a másodikat Csider.  Utólag már örülnek, hogy halogatva, de aztán nagyon gyorsan és ilyen stílusban írták meg, szeretik ezt a szöveget. 

Alkotópárosról lévén szól, felmerül  a kérdés, meddig bírja még ez a formáció együtt, mennyi van még ebben, illetve, hogy meg lehet-e úszni, hogy Hacsek és Sajó vagy Bob és Bobek váljon kettejükből.  Pion szerint eleve nem lehet mindig ebben a formációban kiállni az emberek elé, nem juthat minden napra közös mondanivaló,  így ez önmagában már megszabja a határait a dolognak. Csider pedig bízik barátja jó stílus- és arányérzékében, hogy az majd jelezni fogja, mikor kell abbahagyni. 

Addig is, ha egy szóval kellene jellemezi a barátságukat, Csider István Zoltán az internetes kommunikációban a szivecskét jelölő <3 kódot említette meg, míg Pion István előbb szigorú tekintettel a közönséget fürkészve megkérdezte, van-e a teremben újságíró, majd kimondta, hogy... még jó, hogy tudósítóként azt a zöld dolgokra utaló kétbetűs szót én meg se hallottam!  

Fotó: Bach Máté