A sajtótájékoztatón Sipos Gábor és Rajna Gábor producer beszámolt arról, hogy a nemzetközi sajtóvisszhangnak és a francia székhelyű forgalmazónak, a Films Distributionnek köszönhetően a cannes-i filmvásár alatt 48 országba kelt el a Saul fia forgalmazási joga, ami ritkaság elsőfilm esetében. A film Európán kívül az észak- és dél-amerikai, mexikói, dél-koreai és taiwani nézőkhöz is eljut majd, emellett pedig továbbra is folynak az eladások. A producerek Nemes Jeles Lászlóval közösen úgy döntöttek, a magyar terjesztéssel azt a céget fogják megbízni, aki először megkeresi őket egy kreatív, eredeti forgalmazási tervvel, és a Mozinet lett számukra az egyértelmű befutó.

A Saul fiát eredetileg a Berlinaléra küldték volna. ,,Azt gondoltuk, hogy a film témájánál fogva Berlin nagyon fog iránta érdeklődni, aztán azon gondolkoztunk, hogy majd hogy utasítjuk el őket, hogy mi igazából Cannes-ba szeretnénk menni.” Amikor a Berlinale egyik válogatója Magyarországon járt, megnézte a filmet, és szóban meghívta a fesztivál versenyprogramjába. Később a hivatalos meghívólevél mégis a Panorama szekcióba szólt, ahol minden évben 30-40 film kerül bemutatásra, és presztízsét tekintve elmarad a hivatalos versenyprogram mögött. Úgy érezték, hogy ebben a filmben nagyobb potenciál van, ezért nem fogadták el a meghívást, ami persze hatalmas rizikót jelentett. A szerencse mégis nekik kedvezett. „Ezután nem sokkal jött a hír, hogy Cannes nagyon szeretné ezt a filmet, és azt mondták, hogy ennek a filmnek és Nemes Jeles Lászlónak náluk van a helye” – mesélte Sipos Gábor.

Nemes Jeles Lászó és Clara Royer (Fotó: Hermann Ildi)

Amikor 2010-ben Nemes Jeles beadta a filmtervet a Cinéfondation Résidence programra, még francia filmnek szánta, de az ottani pénzosztó szervek nem vállalták az elsőfilmes támogatásával járó kockázatot. Végül a Filmalap megelőlegezte a stábnak a bizalmat, és kiemelt támogatásban részesítette  a filmet. A Saul fia 450 millió forintból készült el, ami nemzetközi viszonylatban low budgetnek számít, hazai viszonylatban pedig átlagos költségvetésnek, főként kosztümös film esetében.

A szereplők kiválasztása másfél évig tartott, Zabezsinszkij Éva casting director számára az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy olyan karaktereket találjanak, „akikről a néző elhiszi, hogy képesek ilyen munkát végezni. Olyan arcokat, akikben titok van, akik zártak, megfejthetetlenek, páncélt viselnek. Nem lehetett finomság, törékenység a színészben”. Mivel törekedtek a történelmi hűségre, az is nehezítette a kiválasztást, hogy a Sonderkommandósokról nagyon kevés fotódokumentum maradt fenn, ami támpontot jelentett volna.

Röhrig Géza (Fotó: Egyed Péter)

Produceri szempontból kockázatos volt főszerepet osztani egy amatőr szereplőre, de a stáb több tagja is úgy emlékezett vissza arra az alkalomra, amikor Röhrig Géza először ugrott be a szerepre, hogy egyből meglátták benne Sault, és néhány hét tesztelés után mindenkit meggyőzött. Röhrig Géza beleásta magát a Holokauszt-szakirodalomba, igyekezett a lehető legtöbb információt megszerezni Auschwitzcel kapcsolatban. Így látja saját szerepét: a Sonderkommandósé „nagyon leegyszerűsített élet, nincsenek benne ünnepek, nincsenek benne hétköznapok”. Szerinte a Saul fia egyértelműen Holokauszt-film, de játszódhatna más történelmi korokban és díszletek között is, akár a ’30-as években a Gulágon is, ilyen módon pedig általánosabb értelmezési szintje is van.

A sajtótájékoztató közönsége (Fotó: Egyed Péter)

Az alkotók a forgatásról és az utómunkáról is elárultak kulisszatitkokat. Matthieu Taponier vágó szokatlan módon a forgatás közben is végig jelen volt, és azt felügyelte, hogy a rendkívül összetett jelenetekben jó helyre kerüljenek a szükséges „artikulációs pontok”. A percepció korlátozottságának érzékeltetésére a rendezővel csatornaszerű képi világot akartak létrehozni. Mivel 35 mm-es nyersanyagra forgattak, kevesebbet hibázhattak, mint digitális film esetében. Nemes Jeles László azt mondta, a felvételek közben Erdély Mátyással végig az volt az érzésük, hogy lógnak a levegőben: „Minden snittnek tudtuk a végét, nagyon nehéz lett volna őket máshol elvágni. Állandóan a szakadék szélén voltunk.”

A hangutómunka a tervezett egy helyett négy hónaposra nyúlt, és szükség volt hozzá a rendező, a vágó és a hangmérnök szoros és folyamatos együttműködésére. Közösen határoztak úgy, hogy a hangsáv szélsőséges felerősítésével adják vissza Saul traumatikus lelkiállapotát, amelyben vizuálisan nem tudja teljes mértékben érzékelni a valóságot, ugyanakkor a hallása extrém módon felerősödik, sőt, hallucinációk is megjelennek. A Cannes-ban Vulcain-díjjal kitüntetett Zányi Tamás hangmérnök izgalmas feladatnak, és egyben pályafutása nagy kihívásának nevezte a munkát. „Most érzem először, hogy elértük azt, amit a hang hozzáadhat a filmhez” – tette hozzá. A hangi montázs lehetővé tette, hogy a látható információt kiterjesszék a képen kívülre, a tér minden irányába. A rendező ötlete volt, hogy az emberi hangok az akusztika részévé váljanak. Arra törekedtek, hogy a képpel együtt dinamikusan vetessék az akusztikai teret, és a különböző hangi rétegeket szimultán alakítsák ki. Nemes Jeles László elképzelése az volt, hogy a néző úgy érezze, abban a térben van, ahol Saul. Ez azonban sokkal több munkát jelentett, mint amennyire előzetesen készültek: „Emlékszem, amikor azt beszéltük, hogy ez egy nagyon egyszerű film, alig van benne dialógus, pikk-pakk kész leszünk vele.” Végül 200 hangsávot használtak. Amellett, hogy a vágó bevonásával közösen válogattak Zányi zörejkönyvtárából, folyamatosan kaptak olyan hangeffekteket is, amelyeket a filmben szereplő német színészek önszorgalomból vettek fel és küldtek el nekik.

Zányi Tamás hangmérnök és Melis László zeneszerző (Fotó: Egyed Péter)

Szilárd rendezői koncepció volt az is, hogy hagyományos zene ne szólaljon meg a filmben, a különböző minőségű hangok ne oltsák ki egymást. Melis László zeneszerző a zörejekre épített fel zajszerű, alig észrevehető zenét, bőgőkre és más vonósokra, illetve basszusklarinétra. Kiválasztotta a filmben azokat a helyeket, ahová észrevétlenül be lehet csempészni a dallamot. Mivel ezután a megkomponált zenét egy oktávval lejjebb engedték, inkább zörejnek hallatszik, szinte nem is hallható, de nagyban hozzájárul az atmoszférateremtéshez.

A sajtótájékoztatót sajnos nem kerülte el a provokatív szándék. Megdöbbentő volt látni, hogy amikor az elsöprő cannes-i siker után a magyar sajtó képviselői először találkozhattak az alkotókkal (alig néhány nappal a díj átadása után), máris előkerült a film történelmi hitelét kétségbe vonó, Holokauszt-tagadó szólam is. Röhrig Géza sajnálatát fejezte ki az egyik újságíró által hivatkozott vádaskodó cikk szakmaiságának hiányával kapcsolatban, és megerősítette: az alkotók szándéka az volt, hogy a lehető legadekvátabb és realistább módon készítsék el a filmet. Éppen ezért helyeztek nagy hangsúlyt történészek, nyelvész és katonai szakértő bevonására. Hozzátette, hogy egyáltalán nem tart a történelemhamisítással kapcsolatos vádaktól. Azért is szeretné, hogy sok nézőhöz jusson el a film, mert az országban sokakból hiányzik a szolidaritás: „Magyarországon az emberek elkezdték bizonyos emberek fájdalmát nem észrevenni” – fogalmazott. Reméli, hogy a film ezen a helyzeten változtathat. Ugyanakkor arra a felvetésre, hogy mennyiben tud hozzájárulni a film az antiszemitizmus terjedésének a megfékezéséhez, az alkotók egyhangúlag azt reagálták, hogy nincs bennük szándék a magyar politikai és közélet ilyen irányú formálására.

A stáb és a sajtó (Fotó: Hermann Ildi)

Nemes Jeles László annyit tett hozzá, hogy nagyon sok stratégiát lát Magyarországon, arra irányuló próbálkozásokat, hogy ne kelljen a Holokausztról beszélni. Ezen a ponton szó szerint idézte a film történész szakértőjét, Vági Zoltánt a filmmel kapcsolatban, aki Cannes-ba küldött a rendezőnek egy személyes üzenetet: „Magyarország, európai rekordot felállítva, 8 hét alatt 430.000 magyar zsidót küldött Birkenauba, köztük több, mint 100.000 gyereket. Ez a film arról szól, hogy Saul illően, tisztességesen el akar temetni egy magyar gyereket, egyet a százezerből. Ki fogja eltemetni a többieket, azt az elégetett 100.000-t? 70 év után – legalább képletesen – talán egy kicsit ez a film is, mert ha 100.000 néző lenne, akkor bizonyos értelemben 100.000 temetés is lenne egyben.”

Egy újságírói kérdésre válaszolva Nemes Jeles elárulta, hogy a következő filmjét szintén Magyarországon készíti. Az első világháború előtt játszódó történet egy fiatal nőt helyez a középpontba. A forgatókönyvet ismét Clara Royer-vel közösen írja, a vágó ezúttal is Matthieu Taponier lesz. A filmterv hamarosan elbírálásra kerül a Filmalapnál.

Képek forrása: Mozinet.