Tazmánék ugyanis távolról sem játszanak rossz zenét, sőt, éppen az 50 percnyi anyagban feltűnő ígéretes pillanatok fényében érthetetlenek az összhatást mégis uraló hibák.

Nagyon erősen indít a lemez: a Mint az állatok fogós refrénjével, hangulatteremtő szövegével igazi alter-sláger (lehetne). A dal képivé varázsolja a megidézett érzésvilágot, ahol a szexus és a módosult tudatállapot egymásba fonódó mámorának egyszerisége villódzó-eltűnő fényekben, hangfoszlányokban, történetté össze nem álló pillanatmorzsákban jelenik meg: Naná, hogy aztán egész éjjel / pörgünk valami éppen-széppel, / üvöltünk félig készen / ő nem olyan, / ő nem olyan. A szövegi invenció is arra látszik utalni, hogy tudatos dalírói törekvésről van szó, amely figyelemmel van a nyelvi igényességre (még ha a szövegek helyesírása kritikán aluli is a belső borítón).

A kezdeti lelkesedés azonban sajnos hamar lelohad, és rá kell jönnöm arra, hogy ez csak egy „éppen szép” csali volt, gesztus a mámornak – a hétköz-dalok már sokkal szürkébbek. A komorabb háttér előtt azonnal ki is rajzolódnak az alapvető problémák.


Kezdjük az énekkel: Kiss Ádám Zoltán nem csak egyszerűen hamisan énekel, hanem a hangsúlyozással és a ritmikával is akadnak gondjai. Persze nincs könnyű helyzetben, ha olyan refrénekkel kell jól operálni, mint a következő: Lehetnél egy kicsit elveszettebb, akkor szimpatikusabb lennél.

Ha egy sor jól működik a papíron, az még nem garantálja azt, hogy meg is lehet zenésíteni, lásd Sebő Ferenc zseniális József Attila-feldolgozását (Tudod, hogy nincs bocsánat), amiből a „pszichoanalízisben” sor miatt kimaradt a hatodik versszak, így szerencsére nem tört meg a dal borzongató hangulata egy elkerülhetetlen prozódiai buktatón. Az efféle szaggatottság megakasztja a zene lendületét, és így az nem tud úgy „folyni”, mint például egy Kispál-dal esetében, ahol a mesterien használt enjambement-ok magukkal sodorják a gyanútlan hallgatót a zene és szöveg alkotta örvénybe.

Ha már itt tartunk, az megállapítható, hogy a [a]http://www.tazmanordog.hu/main/[text]Tazmán Ördög[/a] egy képzeletbeli Kispál-Quimby-tengelyen inkább az utóbbihoz áll közelebb, annak is a sötétebb, melankolikusabb oldalához, s így a magyar alternatív színtér darkosabb momentumai is megidéződnek (nekem a Nulladik Változat jut eszembe elsőre).

Mindazonáltal az ígéretesnek induló szövegek végül meg sem közelítik a Lovasi-Kiss Tibi-féle színvonalat; összességében az izzadságszag és a végiggondolatlanság dominál. A közhelyesen semmitmondó és pongyola sorokat (Ezen a földön úgyis mindenki ugyanúgy végzi, / te is meg én is, úgyhogy nincs is mitől félni), néha feldobja egy-egy bátrabb, de nem kellően kibontott kép (a lovak mindenkit lelőnek, / nincsen kegyelem / se gyereknek / se nőnek), hogy aztán örülhessünk néhány telitalálatnak is (a kontaktlencséd a köldöködbe hullott, / most várhatod, amíg feljön a nap). A jól sikerült megoldások azonban nem hoznak létre markáns szövegvilágot, így önmagukban állnak.

A hangzással hasonló a helyzet: a fel-feltűnő kiváló ötletek egy kaotikus, tompa hangmasszába olvadnak bele, ami azonmód vissza is nyeli magába a fogós gitárdallamokat és a jól elhelyezett effekteket. A dob az album nagy részében kopog, mint egy leszázalékolt poltergeist, a gitárokból meg hiányzik – nincs jobb szavam rá – a „dög”.

A három-négy perces számok a verze-refrén-verze minta szerint épülnek fel, amit olykor „bridge”-elemek is színesítenek. Ebben a képletben szinte minden a refréneken múlik, és azok – a nyitó dal kivételével – nem elég kidolgozottak ahhoz, hogy beköltözzenek a hallgató fülébe.

Tazmánékon tehát látszik a törekvés, az indíttatás és az elkötelezettség, azonban egyelőre ez kevésnek bizonyul. Mondom ezt úgy, hogy még nem láttam őket élőben, ami – különösen egy rockzenekar esetében – jelentősen módosíthatja az összképet. Az albumról szólva azt lehet mondani, hogy minél közelebb megyünk hozzá, annál több zavaró és bosszantó elem kerül elő, viszont háttérzeneként – mondjunk, amíg pörgünk valami éppen-széppel – egészen kellemes hatást tud kelteni, ha nem is egész éjjel.

Tagok:

Joó Gábor – hangszer: dob
Sárközi János – gitár,billentyű
Mihály Lajos – basszus
Kiss Ádám Zoltán – ének, gitár