Mint ahogy azt a J.M.S-érát taglaló írásunkban is említettük, a Marvel egy évtizeden keresztül próbált ismét tinédzsert faragni a középkorú Peter Parkerből, amit végül egy alternatív, az Ultimate Pókember sikerével el is ért. A fősodorbeli „igazi Pókember" pedig mindeközben még felnőttebb lett, de ahogy az Ultimate verzió lassan kezdett kifulladni a kétezres évek vége felé, úgy jelent meg ismét az a főszerkesztői törekvés, hogy mégis jobb lenne, ha a középkorú Pókember megint nők után futkoshatna.

A Még egy nap közvetlenül a Polgárháború és a sebtében összekapart Újra feketében ciklus után játszódik, Peter kétségbeesetten próbálja megmenteni a halálos lövést kapott nagynénjét, és ebbéli céljától semmi és senki sem tántoríthatja el. Végigjárja a szuperhősöket, a barátoktól (Dr. Strange, X-Men, Fantasztikus Négyes stb.) az ellenségekig (Vasember, Fátum, Morbius stb.), mivel azonban ezek a találkák önmagukban nem tartogatnak túl sok izgalmat, J.M.S. csak kettőt emel ki. Az első részben Peter a kézzelfogható, tudományos, racionális oldalról találja meg a segítséget, volt barátja, Tony Stark, és inasa, Jarvis személyében. Miután azonban kiderül, hogy a legjobb ellátás és a legmodernebb technológia is kevés May megmentéséhez, Peter a mágia nagymesterénél, Dr. Strange-nél köt ki. Itt Peter ismét átéli a tragikus pillanatot, amikor nagynénjét megsebesítik, és ugyanúgy tehetetlen marad, mint akkor. Ez az epizód nem csak azért fontos, mert a flashbackek újra felidézik a történet kiindulópontját (May néni lelövése), és ezáltal faragnak önálló, önmagában is kerek egész történetet a mindössze négy részes Még egy napból, vagy mert a szereplőknek alkalma nyílik az elfogadásról és a halálról értekezni, hanem mert itt még Peter kétségbeesése is hihető mederben folyik.

Bár a Pókember eredetéhez misztikus színezetet adó értelmezéseket már régen maga mögött hagyta J.M.S., most „stílusosan" ismét a mágiát veszi elő. A harmadik felvonásban feltűnik a Pókember képregények lapjain egyébként nem túl gyakran felbukkanó Mephisto, hogy végigvezesse Petert a lehetséges alternatívák végtelen halmaza közül néhányon. A filozofikus hangvétel itt sem állt messze J. M. S.-től, és ezúttal elegánsan cáfol rá az előző rész folyamán kibontott determinizmusra: Peternek mégis megadatik az esély, hogy megváltoztassa, befolyásolja a sorsot, és megmentse drága nagynénjét, csakhogy ennek súlyos ára van.

A szuperhősök történetei – persze erősen sarkítva, de végső soron tényleg – arról szólnak, hogy nincs lehetetlen, még akkor sem, amikor mégis. Ezzel mutatnak példát, és jelölik ki a helyes irányt, még a legnagyobb nehézségek közepette is. Ami viszont a történet második felében történik, az nem csak a szuperhőslogikának mond ellent, hanem a főszereplő majd 50 év folyamán kialakult személyiségének is. Nem arról van szó, hogy a hős esendő, gyarló, és hibát követ el, hanem arról, hogy Peter Parker soha nem lépné meg azt, amit a Még egy napban rá kényszerítenek az írók.

Ilyen formán pedig hiába van mesterien felépítve a finálé és csúcsra járatatva a dráma, hiába a rengeteg finom megoldás (pl. a történet retcon mivoltára reflektáló megjegyzések), és hiába gyönyörűek Joe Quesada rajzai, inkább csak kiábrándító, kellemetlen pofonként éljük meg J.M.S. írását. Ez a  lezárás szembe megy mindennel, ami Petert Peterré teszi. Nem hogy nem túl felelősségteljes („a nagy erő nagy...", emlékeztek?), hanem egyenesen gyáva, önző döntés, ami nem mások megóvásáról, hanem a saját lelkiismeretünk könnyítéséről szól. Más karaktereknél hiteles lehet ez a dilemma (mint ahogy rendszeresen fel is bukkan), de Peter Parkernél nem az. Mindezt miért? Azért, mert valaki azt gondolta, hogy egy monogám kapcsolat nem rejt magában annyi lehetőséget és izgalmat, mint az agglegénykedés, holott pont Straczynski hét éves történetfolyama rá a bizonyíték, hogy igenis rejthet. A Még egy nap nem is csak azért borította ki annak idején az olvasókat, mert kitörölt Pókember történetfolyamából egy rakat fontos momentumot, hanem azért, ahogy kitörölte ezt. Bár kétségkívül előbbinek is vannak hátulütői (mint a legtöbb retconnak, például valahol vérlázító, hogy Pókember kilétének nyilvánosságra kerülésével mennyire nem akartak mit kezdeni hosszú távon), ezek mégis eltörpülnek az utóbbi mögött, ami az egész karakter meggyalázása, és ellentétes mindennel, amiről a Pókember szól.

Hihetetlen Pókember #18–10 (2015)
Írta: J. M. Straczynski
Rajzolta: Joe Quesada

The Amazing Spider-Man #544–545 (2007)
The Friendly Neighborhood Spider-Man #24 (2007)
The Sensational Spider-Man #41 (2007)

A sorozat korábbi részei:
Hihetetlen Pókember #4–6: Vadállat
Hihetetlen Pókember #7–11: Maszk nélkül
Hihetetlen Pókember #1–3: Polgárháború
Hihetetlen Pókember #12–17: Újra feketében