Idős, koros, öreg, agg, aggastyán, szépkorú, érett – mindegy, hogy hívjuk őket, egy közös, a fiatalabbak úgy érzik, mintha mindannyian egy másik bolygón élnének. A környezetünkben élő öregeken látjuk, hogyan lehet vagy hogyan nem lenne jó megöregedni. A kötetben található mesék egyik célja a szerkesztő szerint az, hogy még „időben” figyelmeztessen arra a felelősségre, ami az embert terheli saját jövőjét illetően.

A Mesék boldog öregekről válogatással az idősek iránti tiszteletét szerette volna kifejezni Boldizsár Ildikó, mesekutató. Az utóbbi időben sok öregeket érintő tiszteletlenséggel találkozott, és felmerült benne a kérdés: biztos így kell lennie? Ez az élmény késztette arra, hogy megnézze, mit mondanak a mesék az öregekről. Hogyan lehet szépen megöregedni? Mit üzennek, hogyan bánhatunk az idős emberekkel? A könyvbemutatón elmesélte, ez volt a legszomorúbb munkája életében, mert mesegyűjtés közben látta, milyen hozzáállások lehetségesek az öregekkel kapcsolatban és ahhoz képest mi a helyzet. Először összeírta, általában mit gondolunk az idősekről, hogyan állunk hozzájuk, milyenek ők, milyen gondjaik, problémáik vannak, mitől félnek, minek örülnek, tudnak-e örülni, látják-e magukat öregségükben? Ezután, szokás szerint elolvasott több ezer mesét és megnézte, hogy a megtalált mintázatok benne vannak-e a történetekben, vagy hogy maguk a történetek mit mondanak az öregkor szépségeiről-rútságairól. Amikor pedig megvolt több száz szöveg, azon is elgondolkodott, mi az, amit ő szívesen megmutatna most élő idős embertársainak és azoknak, akik még előtte állnak. A mesékből kiderül, hogy öreggé akár negyvenévesen is válhat az ember, amikor gyermekei házasulandó korba lépnek, és vannak idősek, akiknek még az apjuk is él és még annak az apja is – így jutunk el az emberi kor végső határáig, és még tovább…

A mesebeli apókák és anyókák mind nagyon szegények. Hogy lehet ez? – osztja meg a könyv előszavában a szerkesztő első döbbenetes tapasztalatát. Tény, hogy az öregedésben lévő egyszerűsödés, amit „esszencializálódásnak” nevez, aligha fejezhető ki szebben, mint a szegénység szimbolikus képével. Aki ugyanis a mesékben szegény, abból vagy minden lehet még, vagy nincs is szüksége semmire, mert mindene megvan már, természetesen nem anyagi értelemben. Nos, ez utóbbiak a mesék boldog öregjei. A kötet meséi közül a „bölcs öregek”-ről szóló történetek mutatnak leginkább követendő példát, mert ezekben az időskor legszebb vonása jelenik meg. Nem az aggódó, zsörtölődő, panaszkodó, rugalmatlan gondolkodásúakra gondolunk itt, hanem azokra, akik képesek az elfogadásra, a létezés derűs szemlélésére. „A sűrített látásmódból következő képi gondolkodás és képes beszéd, a csak lényeges információk közlésére való szorítkozás jól érzékelteti azt a másfajta látásmódot, ahogyan az idős emberek szemlélik a világot.” – írja az előszóban. Öt fejezetcím tagolja a szövegeket: Az öregkor becsülete, Mit tudnak az öregek?, Anyókák – apókák, Leleményes öregek, Fiatalok – öregek valamint a zárómese, a Philémon és Baukisz – amely a kötet szép befejezéseként az élet transzcendens aspektusát  villantja fel. Az együtt, jóban-rosszban eltöltött élet szépségét példázva a magas irodalom felé nyit kaput.

Sokoldalú a válogatás, remek fordítóktól olvashatunk szövegeket, mint például Buda Ferenc, Rónay György, Márton László, Trencsényi Waldapfel.  Mint a sorozat* előző köteteinél megszoktuk, különböző népek meséit olvashatjuk, különböző stílusokból, szemléletekből, szokásokból csemegézhetünk. A keleti meséknél például feltűnik, a kedély milyen fontos eleme a jóllétnek, a fizikai hanyatlás ellenére sokat segít, egy szellemi felívelés jellemző, nem egyértelmű a begyöpösödés. Kedvencem A szélcsengettyű című japán mese (36.), amely jól példázza a keleti életfelfogást, és azt, hogy a játékosság, a felülemelkedés mennyire jótékony lehet a keserű öreg években. Az öt babos gombóc-ból, ami szintén japán mese (142.) –  nemcsak kulináris információkat tudunk meg, hanem azt is, hogy bizonyos öregek vásott kölyökként élik életüket egymás mellett, ugratják egymást, ettől boldogok. Grimmtől A brémai muzsikusokat itt Márton László fordításában találjuk, a címe A brémai városi zenészek (17.) E könyv egyik meséjéből fontos kérdésre kapunk választ: Miért nem fiatalodhatnak meg az öregek? (21.). A Mátyás királyos történetekben (26. 28.), a furfangos öreg túljár még a király eszén is, egyben életvezetési tanácsot ad. A Lapunyiska szintén magyar mese, nem ismertem, de nagyon megragadott (146.). Ebből a meséből is kiderül, hogy nem annyira a megöregedés a baj az életben, hanem az utód nélküliség, hiszen nincs folytatása a család életének. Azonban a mesék ezzel a problémával is tudnak nagyvonalúan bánni; óhajra, sóhajra terem az idős házaspárnak gyereke – babszemből, magból, vagy akár a sarokba sepert szöszökből, mint ahogy Lapunyiska. (A germán mesevilág elemi lényeire emlékeztet ez a figura, például a Suszter manócskáira, akik éjjel meglepték segítségükkel a susztert és befejezték a félkész munkákat.) Ez a kisfiú is, mint társai, igen kicsike, de annál erősebb és szinte varázserővel bír. Persze, hiszen nem a valóság terepén teremnek ők, de a fantázia virágzó erdejében. Lapunyiska segít anyjának, kiviszi az ebédet a szántogató apának, aztán elkapja az eke szarvát, megfogja a munka végét. Ezt meglátja az éppen arra haladó királyi család, a hintóból kitekintő hét királylánynak megtetszik az apró legény és játszópajtásnak hazaviszik a palotába. Ott minden földi jóval és arannyal ellátják, a fiú pedig minden vasárnap meglátogatja szüleit, akik szintén részesülnek a csodás javakból… A válogatásban benne van még Az öreg halász és nagyravágyó felesége magyar népmese (152.) – ismertebb történet, a „Jól van, apjuk!” szintén ismerős lehet az Andersen gyűjteményekből (Rab Zsuzsa fordította).

Föltétlenül meg kell említenem, hogy a kötetben egy egérfarkincányi rajz sincsen. Illetve van a borítón rajz, és a mesék kezdőbetűi iniciálék. Ám illusztrálatlanság egy cseppet sem zavar – és szerintem a gyerekeknek is jó, ha néha látnak ilyet a harsány látványdömpingben, hogy egy könyv egyszerűen könyvészetileg is lehet szép (Pintér József tervezése). Tulajdonképpen „a könyv” ilyen, hogy a szavak, a mondatok sorjázása hívja elő hallgatójából képzelete képeit. És az is elég. Sőt nagyon jó.

*Ez a hetedik kötet, amely bekerült a Fabulárium alapkönyvtárába is az előzőekkel együtt.  A gyűjtemények a megjelenés sorrendjében a következők: Mesék férfiakról – nőknek (2007), Mesék nőkről – férfiaknak (2007), Mesék anyákról (2008), Mesék apákról (2008), Mesék életről, halálról és újjászületésről (2009), Mesék testvérekről (2012), Mesék boldog öregekről (2014). Kutatásait további kötetekben foglalja össze: Meseterápia (2010), Mesekalauz úton lévőknek - Életfordulók meséi (2013), Meseterápia a gyakorlatban (2014).