PRAE.HU: Gyerekkorodban költöztetek Magyarországra a szüleiddel Vietnamból. Sokakban felmerülhet a kérdés – főleg a mostani kivándorlási hullám miatt –, hogy miért maradtál ebben az országban. Te hogyan látod ezt a kérdést, jól döntöttél?

Ha az ember elmegy, az sokszor nem old meg semmi. Én úgy döntöttem, hogy itt maradok, és az itteni játékszabályok szerint próbálom meg megvalósítani az elképzeléseimet. Szerintem az ember boldogulása alapvetően nem azon múlik, hogy elmegy vagy sem. Ez nyilván nem minden élethelyzetre vonatkozik, mert lehetnek szélsőséges esetek, de sokszor előfordul, hogy itt is jól lehet élni, és külföldön is. Az egész döntés kérdése. Egyrészt megértem azokat, akik kimennek, másrészt viszont nem, mert sokszor csak azért nem maradnak, mert pesszimisták. Ez egy összetett dolog, amit nem lehet csak a politikára vagy gazdaságra fogni, nagyban függ az ember személyiségétől is, mert mindig az adott helyzetből kell megpróbálni kihozni a legjobbat, amit lehet.

PRAE.HU: Több művészeti ággal is foglalkozol, illetve foglalkoztál korábban. Miért határoztál úgy, hogy végül divattervező leszel, mi volt az a döntő mozzanat, ami elindított ezen a pályán?

Talán a szakma sokrétűsége vonzott leginkább. Nem csak arról van szó ugyanis, hogy az ember ruhákat rajzol, tervez, hanem az ékszerekkel és kiegészítőkkel együtt kell megalkotni egy egész kollekciót, ezenkívül a festészethez és a fotográfiához is szükséges érteni a kampányok miatt, fel kell mérni a piacot, és szociológiai kutatásokat is muszáj végezni, szóval ez egy elég összetett dolog, amit egyben kell látni ahhoz, hogy az ember egységesen tudjon tervezni. És ez még csak a kreatív része, az ügyintézésről, a gyártási folyamatról még nem is beszéltem. Azt hiszem, engem ez a fajta összetettség inspirált.

PRAE.HU: Festészettel is foglalkozol. Arra sosem gondoltál, hogy festő legyél?

Szeretek festeni, sőt talán azt szeretem a legjobban, de az egy másfajta, harmonikusabb, visszavonultabb állapotot kíván. Ez jelenleg nem fér össze a divattal, de már akkor eldöntöttem, miközben tanultam, hogy majd valamikor negyven éves korom után elkezdek festeni, amikor már nem kell annyira foglalkozni az anyagiakkal. Az én megközelítésem valamennyire gyermeki, és eszerint a festészet annyira őszinte kell, hogy legyen, hogy ha van benne valami pénz olyan szinten, hogy foglalkozni kell a megélhetéssel, akkor az már megmérgezi. Persze ez csak az én megközelítésem. Szerintem az időzítés a lényeg, hogy az ember mikor mit csinál és hogyan dönt.

PRAE.HU: Sok festő vagy grafikus, aki alkalmanként tervez jelmezeket vagy ruhákat is, úgy tartja, hogy a divat mondjuk a festészethez képest felületesebb dolog. Te is egyet értesz ezzel?

Nem, ez így nem igaz, egyáltalán nem értek egyet. A mélységet mindig te határozod meg, a te fantáziádon múlik, hogy mit tudsz kihozni egy adott dologból. A divatban is nagyon erős a koncepciót meghatározó üzenet és filozófia, legalább annyira, mint a festészetben, csak más felületen mutatkozik meg. Jó példa erre mondjuk az anyaghasználat. Pont most tartok órát az egyik főiskolán, és van két lány, aki szilikonból akar ékszereket készíteni. Az előzetes kutatásaik alapján nem nagyon találtak olyan szilikonból készült ékszert, ami tetszett volna nekik. Én erről azt gondolom, hogy ez valószínűleg az anyagból adódik, ugyanis senkinek sem sikerült még olyan szinten megmunkálni a szilikont, hogy ékszernek is megállja a helyét, és innentől kezdve csak rajtuk múlik, hogy milyen szintre képesek felfejleszteni azt az anyagot, hogy minél több értéket ruházzanak rá. Mert ez csak ezen múlik. Egy jó anyag is lehet értéktelen, ha rosszul használják, ugyanakkor olcsó anyagokból is ki lehet hozni nagyon jó dolgokat. A Viktor and Rolfnak volt például a 2000-es évek elején egy olyan haute couture kollekciója, amit kávébab szállítására szolgáló zsákszövetből készítettek. És nagyon jól nézett ki.

PRAE.HU: Nagyon sok fiatal, vagy frissen végzett tervezőtől hallani, hogy Magyarországon a divatszakmában nagyon nehéz érvényesülni. Te hogyan tudtad ezt a problémát áthidalni?

Sok tervező panaszkodik az itteni dolgokkal kapcsolatban, de szerintem úgy kell felfogni az egészet, hogy ez is egy piac, ki kell tapasztalni az igényeit, követni a játékszabályait, és az már egy jó kiindulópont. Mindig az adott helyzetből kell a legjobbat kihozni. Én szerencsésnek érzem magam, de nehézségeim nekem is voltak, ezeket mindig elfogadtam és tanultam belőlük.

PRAE.HU: Külföldön mennyire nehéz magyar tervezőként ismertté válni?

Nyilván valamivel könnyebb egy olyan ország designereként ismertségre szert tenni, ami egyébként is divatnagyhatalomnak számít. De mondjuk egy olasz tervező sem teljesíthet csak emiatt rosszabbul, mert különben nem tud bekerülni a piacokra. A közép-kelet-európai blokkba tartozó országok tervezői ugyanakkor sokszor a különlegességük miatt számíthatnak sikerekre, hiszen az már önmagában érték, hogy valaki innen ki tud törni. Éppen ezért én nem tennék különbséget országok szerint. Mindig a piacot, a lehetőségeket kell megismerni, azt kell tudni kiaknázni. Minden a designon és a személyiségen múlik. A feltételek sem mindig jobbak külföldön. Van, ahol mondjuk az állam jobban támogatja a vállalkozásokat, de ott minden drágább, külső tőke nélkül nehezebb elindulni. Itt azért lehet valamennyire.

PRAE.HU: A mindennapi munkád során miből nyered az inspirációt?

Alapvetően nyitott, vidám, és kifejezetten játékos típus vagyok. Aki pedig játékos, az sok mindenben talál inspirációt. Mivel ezek a dolgok ösztönszerűen jönnek, ezért elég nehéz konkrét példát mondani. Az elején az ember megtanulja, hogy miből tud ihletet nyerni. Ha már rutinossá válik, rögtön meglátja azokat a forrásokat, jeleket, amikből lehet meríteni, ezeket automatikusan is elraktározza, és amikor lehetőség adódik, akkor elő tudja venni.

PRAE.HU: Mi érdekel a legjobban azokban az emberekben, akiknek tervezel?

Ennek talán akkor van leginkább jelentősége, ha az illető személyesen rendel meg tőlem valamit. Ha megjelenik valaki, akkor sokat elmond róla a külső megjelenése, az arca, a mimikája, az illata. Minden megismerkedés egy tanulási folyamat. És mindenkitől lehet tanulni. Amikor nem konkrét személynek tervezek valamit, akkor pedig olyat próbálok készíteni, amit én magam is vennék. Megfelelő szakmai technológiai háttérrel persze, hogy elősegítsem a folyamatot.

PRAE.HU: A stílusod hogyan alakult az évek során, és mik a legfontosabb jövőbeni terveid?

A fejlődés, azt hiszem, leginkább a kifinomultságban mutatkozik meg, ami az eltelt időnek és a gyakorlatnak köszönhető. Az általam használt technológia fejlődése miatt design szempontjából is jobb, változatosabb dolgokat tudok tervezni. Én általában úgy élek, hogy tanulok, dolgozom, aztán elkezdek gondolkodni, hogy hogyan tovább, hogy újra fejlődni és dolgozni tudjak. Most éppen egy ilyen szakaszban vagyok. Az elmúlt négy évben nagyon sok munkát, energiát, pénzt fektettem a nemzetközi piacokra való terjeszkedésbe, és ez bizonyos szempontból jó volt, mert sokat tanultam, de gazdasági szempontból nem volt szerencsés, mert akkor volt a válság, megváltoztak a vásárlási viszonyok, nem tudtam úgy értékesíteni, ahogy kalkuláltam a befektetés szempontjából. Alapvetően nem alakultak rosszul a dolgok, de nem következett be az az áttörés, amit vártam. De ez mind sorsszerűen történt így, és nem is nem panaszkodom, mert Magyarországon szerencsére jól alakulnak a dolgok, minden évben többet adok el, köszönhetően annak is, hogy érik a márka, egyre többen ismerik.

PRAE.HU: Talán ezeknek a sikereknek az eredménye az is, hogy két üzlettársaddal együtt nemrég nyitottatok egy éttermet is. Miben különbözik a Sao a többi ázsiai étteremtől, mi a különlegessége?

A gasztro vonal nem jelent újdonságot az életemben, ugyanis egy másik üzlettárssal volt már egy éttermem, a Madame Noi az Andrássy úton. Ez egészen prózai okból szűnt meg: lejárt a bérleti szerződésünk, és nem tudtuk meghosszabbítani. Az új étterem a Gozsdu udvarban van, a lehető legjobb helyen. Tetszenek a hely energiái és a környező városrész nyüzsgése is. A gasztronómia számomra szerelem, hobbi, ami szórakoztat, ugyanakkor sok munka van benne. Szeretek emberekkel foglalkozni, jókat enni, főzni. Amit mi csinálunk, az viszonylag új dolog. Voltak eddig is Budapesten ázsiai éttermek, de igazán jót, autentikusat csak elvétve, főleg a külvárosban találni. Pedig fontos, hogy egy étteremben ne legyen túl erős olaj és ételszag, ugyanakkor legyen hangulatos, autentikus, és jó legyen a design. Mi ezt az irányt próbáljuk képviselni.