Én még maradok / A Reaktív drámapályázat utolsó két darabjáról / PRAE.HU

A Reaktívval egy sokszínű, hol kifejezetten erős, hol csak kevésbé, de mindenképpen tanulságos sorozatnak lehettünk a tanúi, melyhez a Deres Kornélia, Herczog Noémi és Varga Zsófi kurátorok válogatták össze a darabokat. Az utolsó két darabról írunk most, a korábbiakról itt és itt olvashatnak.

A Magna Hungária 3000 és a Norvég álom jelent és jövőt mutatott, az előbbi a földtől teljesen elrugaszkodottan, utóbbi pedig nagyon is realisztikusan. Juhász Kristóf darabja, a Magna Hungária 3000 történelmi szatíra a távoli jövőből, melyben a régmúlt magyar történelmének alakjai (Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm, Szent Margit, Emese, az Árpád-házi uralkodócsalád ősanyja) elevenednek meg, és játszanak politikát protokoll, kommunikációs és egyéb tanácsadókkal, természetesen sikertelenül. Ahogyan az előadást követő beszélgetésen a színészek elmondják, ebben a darabban bőven volt lehetőség arra, amit az egyetemen vagy az oktatóik előtt nem engedhetnének meg maguknak. A darab ugyanis ontja magából a poénokat, tele van archaizáló, ősmagyaros viccekkel, cifra káromkodásokkal, így ha nem akarunk lemaradni a történésekről, erősen kell koncentrálnunk a nyelvezetre. Nem véletlen, hogy olykor-olykor megállunk, az előttünk lévő kép kimerevedik, és mai nyelven összefoglalják, hogy hol is tartunk éppen, csak a biztonság kedvéért.

A Magna Hungária 3000 kétségkívül roppant szórakoztatók darab, még ha zavaró is, hogy a színészek nem bírják visszafogni magukat, és többször kibukik belőlük a nevetés. A ripacsság kevésbé bosszant, sőt nehezen tudom elképzelni ezt a teljesen őrült, totálisan elborult történetet a gesztusok és a beszédmód eltúlzásai nélkül. Menjek? Maradjak? Hova? – ezek voltak a Reaktív drámapályázat hívószavai, melyekre hol jobban, hol kevésbé reflektáltak a darabok, színes skálán mozogtak a megoldási javaslatok. Ha feltétlenül direkt akarok lenni, nem tudom kikerülni a mai ősmagyarosdis, honfoglalós, lovas nemzetes bolondériát. Kénytelen vagyok ennek nevezni, hiszen a komoly ideológiai nyomásnak köszönhetően olyan gyorsan szökkent szárba néhány évvel ezelőtt, hogy csak pislogtunk. Ma pedig már hagyományőrző fesztiválokkal, a testvéri törzsek világtalálkozóival tisztelegnek sokak a nagy ősök előtt. Hogy azok kik is voltak, pogányok vagy keresztények, Krisztus előttiek vagy utániak, törökök, üzbégek, azeriek, kirgizek, türkmének, ujgurok, baskírok, tatárok, csuvasok, balkárok, krími tatárok, gagauzok, jakutok, csecsenek, bolgárok vagy éppen hanti-manysik, azt mindenki döntse el maga. De tudjuk már rég, a haza ott van, ahol a haszon. Ezt a totális „multikultis” kavarodást Juhász Kristóf szépen állítja pellengérre, az ő darabja azonban viccesebb, mint az ebben a témában minket körülvevő aktuális események.

A darab egésze alatt szinte minden színész végig a helyén ül, egymás mellett, teljesen frontálisan a színpadon. Jó elképzelés ez a rendezőtől (Markó Róbert), hiszen a poroszos osztálytermi rend leképezése arra is utalhat: ott van a tanárnéni, aki hamar lekeveri a hülyeségeket beszélőket. Belőlük pedig jó sok van.

A Norvég álom az amerikai álom kifejezést előhívva konkrétan is aktuális problémát feszeget. A norvég jóléti társadalom, a norvég fizetések és életszínvonal sokak számára jelent vágyott állapotot, amit rendszerint szembe állítanak Magyarország helyzetével. Ahogyan a valóságban azonban általában lenni szokott: kolbászból sehol nem fonják a kerítést, s a szerencséjét egy adott helyen van, aki megtalálja, és van, aki nem. A Stúdió K Színház társulatával létrejött darab ennek szép és plasztikus példája, melyben elvándorlókat vagy elvándorolni akarókat ábrázolnak a színészek. A nézők a játéktér két oldalán helyezkednek el, így a színészek mindkét irányba játszanak. A nézősorok mellett egy kivetítőn láthatjuk azokat az üzeneteket, amiket a rendezői és technikai csapat ír ki nekünk. Például, hogy a gyümölcsök nem illusztrációk és nem kellékek, nyugodtan vegyünk belőlük. Részvételre szólítanak, még ha nem is túl erősen. Ugyanezen a kivetítőn folyamatosan képeket láthatunk Norvégiáról, de főképp olyanokat, amik a Norvégiáról szóló álmainkat, elképzeléseinket ábrázolják. Ezek pedig sajnos nem mindig egyeznek a valósággal. Okos húzás ez az alkotóktól (Boronkay Soma, Kelemen Kristóf, Simányi Zsuzsanna), akik a téveszmékre, a könnyű álmodozás buktatóira hívják föl a figyelmet. Boronkay Soma egyébként sem csak rendez, játszik is. Az alaphelyzet ugyanis, hogy mindegyik szereplő norvég tanárt keres: a BKV ellenőr, a multicéges közegben szocializálódott anyuka a gyerekének, a lány, aki takarítással is megelégszik és a babysitter. E-mail szövegeket olvasnak fel már-már a dokumentumszínház felé kacsingatva, melyekre a tanár (Boronkay Soma), aki a darab szerint is az SzFE rendezője, válaszol.

A hat, színpadra állított, nyertes pályázat közül ez az, amelyik a leginkább közelít az aktuális problémákhoz, és mindezt pontosan, plasztikusan és okosan teszi. Nem állít ideológiákkal átfűtött tévképzeteket, ugyanakkor fölhívja a figyelmet azok veszélyére. Úgy szólaltatja meg a szereplőit, hogy azok igazán hús-vérek lesznek, bár arról nincs tudomásom, mennyire dolgoztak tényleg hozott szövegekből, „dokumentumokból” a darab készítése során. A színészek hangja nagyon igazi: mintha a színpadi és a hétköznapi ember erősen keveredne ezekben a szerepekben, ami igencsak jót tesz a Menjek? Maradjak? Hova? kérdések kezelésének. A személyes hang megfelelő arányban kerül a darabba: a Pallagi Melitta által alakított karakter a pórul járt, magyarok által átvert magyar volt egy rövid ideig Norvégiában, neki nincsenek jó emlékei, míg Homonnai Katalin anyafigurája az, aki valószínűleg végképp ott marad. Spilák Lajos volt BKV-sa szintén révbe ért odakint, ám ő csakis a norvég nyugdíjra gyúr, míg Sipos Zoltán figurája utálja az egészet úgy, ahogy van, pénzt gyűjt, és visszajön Magyarországra.

A darabot megszakító songok Darvas Kristóf harmonikakíséretében hangzanak fel, Szathmáry Judit például a mindenki által ismert klasszikust énekli norvégul. „Kicsit szomorkás a hangulatom máma…” – a nagyszerű Darvas Kristóf melankolikus zenei kíséretével egyszerre szépen és fájdalmasan magyar. Tényleg pont olyan, mint a valóság.

Juhász Kristóf: Magna Hungária 3000

VII. Makó, táltoskirály: Figeczky Bence eh.

Emese, a felesége: Pájer Alma eh.

Árpádházi Margit, a szeretője: Valentyik Anna eh.

Protokollsámán: Kovács Domokos eh.

Kommunikációs táltos: Csiby Gergely eh.

Jagelló, titkosügynök: Dér Zsolt eh.

Lilith, démon: Rujder Vivien eh.

Démonlovag: Barna Zsombor eh.

Tanárnéni: Valentyik Anna eh.

Álmos vezér: Csiby Gergely eh.

Előd vezér: Kovács Domokos eh.