A 2004-ben bemutatott Argo címe elsősorban heist- és gengszterfilmet, valamint a magyar mozikultúrában tabusértően profánnak számító dialógusokat ígért, de titulusként talán még találóbb volt, mint amilyennek szánták. A film stílusa is egyfajta tolvajnyelv, ha nem is a megszokott értelemben, hisz alighanem kifejezetten hollywoodi küllemű és minőségű zsánerdarabnak szánták, szembemenve a hazai filmkultúra és fősodor hagyományaival. Rablófilmhez volt szerencsénk ebben az értelemben, melyben a piti gengszter főhősök által kutatott MacGuffin (valami ókori kincs) mint fő cselekményszál pusztán alibi, vagy akár metafora az amerikai kult- és sikerfilm receptjének keresésére. Ha úgy vesszük, ritka önreflektív és öntudatos, "meta” heist movie-ról és gengszterfilmről van szó. Azóta már egy szellemi utódja is készült, a Fekete leves, melyben elszegényedett, leszázalékolt kisemberek csapnak fel bankrablónak, alkotóik pedig függetlenül és büdzsé nélkül próbálnak kasszát robbantani. Ám ahogy Balog Tibiék is csak szerettek volna nagymenők lenni, mozijuk is pusztán kínos koppintása az USA műfajfilmjeinek. Tibi és csapata már csak azért is tökéletes a nézői azonosulásra, mert a film is a nép egyszerű gyermekeit célozta meg közönségként. Tipikus blockbuster: a lehető legszélesebb publikum igényeire szabott, gyors, nagy és biztos bevételre tervezett darab, ami azonban célközönsége szervezetéből is gyorsan kiürül. Árpa Attila rendezői debütálása szűz terepen képes volt kasszasikert aratni, azonban nem csoda, hogy 11 évet kellett várni a folytatására, hisz az Argót nem épp az akárhány újranézésre alkalmas klasszikus szinonimájaként tartjuk számon, koncepciójában egy nagyjátékfilmre elegendő potenciál alig volt, nem hogy kettőre.

Blockbusterhez folytatást készíteni bevett gyakorlat az USA-ban, az Argo 2-nek tehát pontosan ugyanannyi létjoga van, mint elődjének. Azaz nem valami sok. Ahogy azt az amerikaiaktól is megszokhattuk, e sequel kifejezetten az első rész célközönségének, kedvelőinek készült, és ugyanazt kínálja, csak más csomagolásban. Néhány évvel a nyitó részben történtek után vesszük fel a fonalat, Balog Tibi szabadul a börtönből, Bodri tárt karokkal várja, Tyson pedig épp (!) felébredt a kómából fejlövése (!) után, a magyar Chuck Norrisként is jellemezhető Psycho pedig mindig készen áll. Tibiéknek ezúttal az első, ráadásul hazánkfia által feltalált floppy lemezt kell megszereznie egy múzeum jól őrzött széfjéből. A megbízó ehelyütt a yakuza, azon belül magyar kapcsolatuk, János szan (Kulka János).

Ahogy azt a tengerentúlon tanítják forgatókönyvírásból, a film egy ütős(nek szánt) akciójelenettel kezdődik, ezúttal helyileg Miamiban és főszerepben egy japán harcművésznővel, akit mintha egyenesen a Sin City Mihójáról (Devon Aoki) mintáztak volna. South Beach után újabb egzotikus helyszínre ugrunk: Tokióba. A japánfetisizmust az alkotók alighanem magától Tarantinótól lesték el, ahogy talán sok minden mást is az Argo 1-2 alkalmával. Kulka magyar nindzsát alakít, ilyen “reménybeli” renegát karaktereket pedig Tarantinónál is sokat találni (pl. az afroamerikai, de kóserül étkező Jules a Ponyvaregényben). Az Argo 2 nyitánya erejéig tehát angolul beszélő és amerikai, majd japán importnak tűnik. Nem más, mint egy külföldinek álcázott magyar film, reménybeli renegát produkció. Miután viszont hőseink megkapják a maguk küldetését, onnantól kezdve minden az előző rész rugójára jár, azaz látunk sok káromkodást, akciójeleneteket, na meg Tibi és csapata “elefánt a porcelánboltban” karaktereire építő humort. A trágárság öncélú, az akciófilmes attrakciók súlytalanok, a történet esetleges, pont mint az első filmben. Működhetne trash-ként, de ahhoz korántsem elég ironikus, a poénok java nincs annyira rossz, hogy már jó legyen. Egy Tarantino-koppintás sequeleként e film a másolat másolatának a másolata, ahogy Chuch Palahniuk, a Harcosok klubja írója fogalmazna. A nagy számok törvénye és a jobb sorsra érdemes színészgárda karizmája okán becsúszik néhány működő poén, de ez Adam Sandler munkáiról is elmondható. Tragikus módon ráadásul ebben a filmben látható Bicskey Lukács utolsó alakítása.

Egyetlen figyelemreméltó aspektusa van azonban az Argo 2-nek. Opportunista közönségfilmként tökéletes látlelete a publikumának, sokkal inkább, mint a kevésbé turbulens időkben született, kozmopolitább elődje. Kínálja magát az értelmezés, mely szerint e film kizsákmányolása a magyar társadalom jobbratolódásának. Noha már az első rész is hazánk történelmi múltját elevenítette fel, e filmben kiállítás nyílik azokról a találmányokról, amelyeket magyarok találtak fel, és ezek egyike az (egyébként öncélú MacGuffinként használt) floppy is. Előkerül tehát népünk vélt vagy valós zsenialitása és alulértékeltsége is. Néhány érdekesebb tartalom még a teljesség igénye nélkül: Tyson karaktere ezúttal még egyértelműbben bőrfejűnek van öltözve, hőseink roma gengszterekkel ütköznek meg, új harcostársuk devizahiteles és határon túli magyar, a finálé pedig a Felvidéken játszódik. Az Argo 2 tehát egyfajta gyűjteménye a hazánkban (a célközönség által) alulreprezentáltként vagy vitatottként tételezett területeknek, témáknak. Politikai elhajlással persze éppoly erős lenne vádolni a filmet, mint hungarofóbiával, mindenesetre többet elmond az “itt és most”-ról, mint az első rész, még ha nem is feltétlenül szánt szándékkal.

Argo 2
Színes, magyar akció-vígjáték, 95 perc, 2014

Rendező: Árpa Attila
Forgatókönyvíró: Huszár Péter, Trunkó Bence, Árpa Attila
Zeneszerző: Czomba Imre
Operatőr: Christoph Vitt
Díszlettervező: Galambos István
Jelmeztervező: Homonnay Gábor
Zene: Czomba Imre
Producer: Árpa Attila, Árpa Joschi

Szereplők: Kovács Lajos (Balog Tibi), Scherer Péter (Bodri), Bicskey Lukács (Psycho), Kiss József (Tyson)

Bemutató dátuma: 2015. április 30.

Forgalmazó: InterCom

16 éven aluliaknak nem ajánlott!