PRAE.HU: Miért Zsigmond Vilmos?

Tomas Opitz: Vilmos üzlettársa, Romwalter Béla régi vágya volt, hogy Vilmos 85. születésnapjára legyen egy kiállítás. Csébi Zsuzsa a B55 Galéria tulajdonosa keresett meg minket. Bea és Zsuzsa korábban együtt dolgozott. Családias hangulatú kiállítást terveztek, de gyorsan elterjedt a híre, és végül a kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztivállal közösen valósult meg a Ludwig Múzeumban.

Puskás Bea: A helyszín megváltozásával a kezdeti koncepció borult. A 200 négyzetméteres galériatér helyett 1000 négyzetmétert kellett megtölteni. Nagyon örülünk, hogy sokan kötelességüknek érezték, hogy egy nagyszabású életmű-kiállítás keretében legyen bemutatva Zsigmond Vilmos filmművészetre tett hatása.

PRAE.HU: Mi minden változott?

P.B.: Az eredetileg csak fotókból álló kiállítás végül kiegészült filmekkel. Sok látogatónak okoztunk volna csalódást, ha az általuk ismert vonal, a film kimarad. Ez egy kapcsolódási pont a néző számára a művészhez. Megfigyeltük, hogy a központi térben, ahol a filmes munkássága mutatkozik be, a nézők reakciói sokkal közösségibbek. Sokkal többen beszélgetnek ott, mint a fotóművészeti munkákat bemutató terekben. Ezzel az elhelyezéssel ez is volt a célunk.

T.O.: A filmekből a korai alkotások közül is választottunk, de bemutatunk néhány mainstreamet is. Van két fal, amikre olyan képeket installáltunk, amelyek filmes helyszínfotókból állnak. A Megszállottság, A szarvasvadász, a Cinikus hekus és a Sliver filmekből részleteket is láthatunk. Érdemes megfigyelni, hogy a nyers helyszínből végül mi lesz, Vilmos világításának hatására milyen hangulatok alakulnak ki. Ebben a térben van egy idővonal is, körülbelül 60 film van rajta feltüntetve.

PRAE.HU: Hogy álltatok neki a munkának?

P.B.: Először 50-60 kiválogatott képet kaptunk, melyek nagyon különböző stílusúak és témájúak voltak, ráadásul Vilmos életének különböző korszakaiból származnak. Láttuk, hogy ezeket ebben a formában nem lehet kiállítani. Végül fokozatosan kaptunk még kb. 2000 negatívot. Vilmos nagyon pontos jegyzéket vezetett a képeiről, ami nagy segítségünkre volt. Ezek mentén haladva, illetve megérzéseinkre hagyatkozva kértünk még több és több negatívot azokból az időszakokból, témákból, ahol úgy éreztük, hogy valami különlegesre akadhatunk. Szerencsére nagyon jó állapotban maradt fenn az anyag, évtizedek óta egy garázsban álltak a képek, ezért a nagyításuk sem okozott gondot. Végül Vilmos is nagyon meglepődött az újra felfedezett anyagon, számos fotóját már el is felejtette.

PRAE.HU: Mi volt a fő koncepció?

P.B.: A fő koncepció az volt, hogy egy olyan időszakra helyezzük a hangsúlyt, amely segítségével kibontakozik egy ember életútja. Vilmos esetében ez élete legnehezebb időszakára helyeződött. Ebben a korszakban másképp szemlélte a világot, de ezeket az élményeket később viszontlátjuk a filmvásznon. Az élettapasztalatait magával viszi a stúdióba, ahol újrateremti őket. Az első igazi nagy áttörés 1970-ben volt, Peter Fonda kérte fel egy westernfilm forgatására, A bérmunkás című filmre. Az azt megelőző közel 14 év alatt egyetemi vizsgafilmeket, reklámokat, dokumentumfilmeket és now-budget filmeket fényképezett.

T.O.: Az utazás, a New York-i időszak (1957-58), illetve a korai Los Angeles-i időszak fontos és izgalmas volt nekünk. Az anyag 90%-a kézi laborálású ezüstzselatinos nagyításokból áll, nagyon kicsi a digitális kidolgozású képek száma. Mátyus Andrea (lab4art) laborálta a képeket. Van három színes diakép Magyarországról, 1955-ből. Ezeket szkennelés után az eredeti állapotukban hagytuk, megőrizve archív hangulatukat. Négy terembe helyeztük el az 1955 és 1985 közötti időszakból származó fotográfiákat, de a fókusz az 55-65-os időszakon van. Magyarország után New York, majd Kalifornia, Hollywood. Szinte minden kép fekete-fehér, a negyedik teremben robban be a szín.

P.B.: A múzeum shopba vezető teremben mutatjuk be Vilmos díjait (Oscar, BAFTA, Emmy), elismeréseit, leveleket, tárgyakat és részleteket a Harmadik típusú találkozások című filmből. Fontos volt, hogy ezeknek a tárgyaknak a környezete egyszerű, tiszta, de elegáns legyen, semmiképp se hivalkodó.

PRAE.HU: Mit akartatok megmutatni Zsigmond Vilmosról, Zsigmond Vilmosból?

P.B.: Vilmos leginkább forgatókönyv alapján mond igent egy filmre. Több tucat filmjét kellett újra végignéznünk, hogy felfedezzük tudatalatti mozgatórugóit. Azt kaptuk mindenhonnan, hogy ő a fény mestere, de mi azt akartuk, hogy a látogatók ne csak a világ egyik legjobb operatőrét ismerjék meg, hanem az érzékeny embert, a humánumot.

T.O.: Amikor ő igent mond egy forgatókönyvre, akkor arra mond igent, ami belül is megérinti. Korai filmjeibe még Magyarországot is belecsempészte.

P.B.: Úgy állítottuk össze az anyagot, hogy a nézők maguk is fel tudják fedezni a filmek és a fotók közötti párhuzamokat. De segítségül több fontos motívumot kiemeltünk, ilyen például a víz, az autók.

T.O.: A víz sokszor visszatér a képein és a filmjeiben is. A Gyilkos túra, A szarvasvadász és A folyó például olyan filmek, ahol nagyon erős a vízzel mint elemmel való találkozás, küzdelem.

PRAE.HU: Kiemelhetnétek a számotokra – mint kurátorok számára – fontos képeket?

T.O.: A fogadóteremben van három, számunkra fontos kép, amely a spontán gyülekezést mutatja be. Az egyiken tűz körül gyerekek szemetet égetnek. Az otthoni tűz, az ’56-os tűz. A másik a Nézők, amin az utcai árusok egy televízióbolt kirakatának tévéit nézik, és a standjaik el vannak hanyagolva. A tévé, a film, a mozi azóta is vonzza az embereket. A harmadik az Utcaművész. Egy színes bőrű portréfestő és a különböző emberek, akik körülötte állnak. Tükrözi, hogy a művészethez hogyan viszonyulnak az emberek, hogy fogadják be.

P. B.: A gyerekekről készült kép Magyarország, a tévé a szórakoztató ipar, az utcaművész a fotográfia analógiájaként is szolgálhat.

PRAE.HU: Bárhol élt, magyarként alkotott?

P.B.: Vilmos maga is elmondta, nem gondolta volna, hogy szülőhazáján kívül máshol is képes alkotni. Fiatalon az volt az álma, hogy magyar operatőr legyen, mert Magyarország minden táját ismeri.

T.O.: Hajdú Szabolcs tárlatvezetése nem időrendi sorrendben haladt, az utolsó állomás a Magyarországon készült korai képek termében volt. Szabolcs is ráérzett annak a súlyára, hogy milyen nehéz elhagyni a szülőföldet, azt a biztonsági teret, ahol mindent ismersz, majd egy idegen helyen újra megtalálni önmagad és ismét alkotni. Mivel én is átéltem ezt 12 évvel ezelőtt, amikor Magyarországra jöttem, nagyon könnyen ráéreztem ennek a fontosságára.

PRAE.HU: Mi ragadott meg benneteket Vilmosból, az életéből?

P.B.: Gyermekkorát Marokkóban és Svájcban töltötte. Számára ’56 nem feltétlen menekülés volt, utazni szeretett volna, szabadon. Édesapja azt mondta neki, hogy olyan szakmát válasszon, amiben ő lesz az egyik legjobb a világon. Egy cigányasszony megjósolta neki, hogy átkel egy nagy óceánon, megérkezik egy nagyvárosba, ahol híres művész lesz belőle. Ez éltette sokáig. Mielőtt elindult volna New Yorkból Hollywoodba, felkeresett egy befolyásos magyar operatőrt, aki azt javasolta neki, hogy szálljon ki a mozizásból és legyen inkább biztosítási ügynök. Annyira felidegesítette, hogy eldöntötte, hogy csak azért is megmutatja. Imádtuk a történeteit!

T.O.: Őszinte ember. Megmondja, ha valami nem tetszik neki, de azt is, ha igen. Kedves, udvarias. A megnyitó előtti napon a feleségével együtt nézték meg a kiállítást és fedeztek fel a számukra is új vagy elfeledett fotókat. Nagyon megható volt. Van egy dokumentumfilm róla. No subtitles necessary – László and Vilmos a címe. Olyan szépen beszélnek benne róla a kollégái. Ez mindent elárul.

(Akit bővebben érdekel a téma, időpontot egyeztethet látogatásra és a kurátorokkal való beszélgetésre az info@tobegallery.hu email címen.)