De talán ez az első olyan esemény, ahol nem a szerző olvas fel friss regényéből részleteket, hanem egy színész, ebben az esetben Makranczi Zalán ad elő – mert ez az volt: kiselőadás – két rövidebb részletet a könyv első feléből. És a differenciálásból rögtön szembesülünk, hogy ez a könyv részekből tevődik össze. Erről majd később – mondja Bárány Tibor. És rákérdez a szerző nevére, hogy valóban Kedves Tibor-e, Kedves pedig válaszol, hogy a kiadó javaslatára – hogy legyen szexibb – felvette az anyja leánykori nevét, mert valójában Kovács, Kovács Tibor. Abból pedig van egy pár. 

Kiderül, hogy a kortárs írók listát készítenek arról, hogy mit akarnak feltétlenül beleírni a regényükbe; vagy legalábbis Kedves írt, hogy az ő könyve olyan legyen, amiben történik valami – mondja – „kannibalizmus, szex, kaland, köldöknézés”. Bárány első benyomása, hogy ennek a könyvnek a szerzője biztosan járatos a biológiában, és feltételezhetően állatkertben is dolgozott. És megtudjuk, hogy valóban biológus, de kutatónak nem elég alapos, ezért csak felületes újságíró, hogy igen, dolgozott állatkertben, mostanában pedig hivatalnokoskodik. És a regény első részének egy saját állatkert szolgál helyszínéül, amelynek Kiss Norbert – a főszereplő – talán igazgatója vagy tulajdonosa; az elbeszélés egyes szám első személyű, macsós, szexista – Bárányt idézvén – Kötter Tamásra emlékeztető; az elbeszélő karaktere egy „furcsán csiszolt szemüvegen keresztül látja a világot” – mondja Kedves –, és érti ezalatt azt, hogy egy teljesen amorális, aszociális, kollégáit és embertársait karrierista, üresfejű szextárgyaknak tekintő, mindent racionálisan megmagyarázó férfiről beszélünk, aki ráadásul lop. És a szerző elmond egy személyes állatkerti történetet, amelyben egy szép napon az egyik valóságos állatkerti valóságos kollégája bizalmába fogadván a nem-tudom-milyen állathelyiség sziklája mögé invitálja, ahol „stikában a vietnámi csüngőhasú malacok nem bejegyzett utódaikat nevelgették, aztán vágták le, és aztán ették meg”.

A regénybeli történetről egyébként majdnem mindent megtudunk, mert Bárány – és valószínűleg legtöbben a családközönségből – olvasta a kéziratot, és nem érti, hogy elmondani a regény cselekményét miért spoilerezés; azokban az esetekben, amikor én olvastam, és más nem, a kérdés számomra is releváns, de ebben a fordítottban, valahogy nem. Szóval Kiss Norbert apja és testvére misztikus, tragikus halála után születik, amiről anyja nem sokat mesél neki; apjától örököl egy hatalmas kúriát, aminek – ha jól értettem, de ez nem biztos – a hatalmas udvarán állatkertet rendez be; fontos, hogy ez a beteg ember az első részben azzal van elfoglalva, hogy ő valószínűleg valamiképp egy rinocérosztól származik, ráadásul éppen attól, amely az ő kertjében van; ennek mélyén egy komoly bűnhődés-érzet bújik meg: azt hiszi, hogy köze van apja és testvére halálához. És kiderül, hogy Kedves regényíró-listáján szerepelt a Biblia is, de kihúzta, és csak az eredendő bűn maradt: ha az elbeszélő azt gondolja magáról, hogy bűnös, akkor neki bűnhődnie is kell; az állatkerti állatokat adja ki állatkereskedőknek, hogy valódi bűnözővé váljon.  „Kutyaharapást szőrével” – jegyzi meg Bárány, és egyedül nevetek, ezen az állatjó poénon. Hogy miért ennyire ellenszenves a figura, mert azt olvasta valahol – mondja Kedves –, hogy ha valaki szimpatikus, akkor nem érdeklődünk.

A második rész ennek a teljes ellentéte, és megvárják míg minden kiskorú elhagyja a helyet. Míg az első rész – fogalmaz Bárány – a magyar társadalom Kötter Tamással – már megint – fűszerezett kritikája, addig a második egy test-centrikus véres, groteszk világ, amelyben – ha jól értettem – az állatkereskedők fellázadnak, és a főszereplőt üldözik. Bárány filmes analógiája mentén: az első rész egy alacsony költségvetésű, kedves, magyar rövidfilm, a második egy Rodriguez-rendezte elmebetegség. Ebben a második részben van az, hogy császármetszéssel életre segítenek egy valamilyen – talán rinocérosz – bébit, hogy aztán a felszabadult méh menedékül szolgálhasson, a levegőt pedig egy szalmaszálon kell venni a végbélnyíláson keresztül. Remélem helyesen rekonstruáltam. Ez a 100-150 oldal ráadásul zárójelben van, és Bárány – mert ez a dolgom, mondja – megdicséri a váltást, a kontrasztot, de meg is kérdezi, hogy ez honnan jött. Kedves pedig egy Neurotic zenekar dalszöveg-idézettel válaszol, miszerint „a mérhetetlen túlzásokban ne tarts semmi mértéket”.  A szereplőnk viszont – tudjuk meg – közben nagyon megváltozik, és az első részben idegesítő alak, mostanra egy beteg, de szimpatikus fickóvá alakul, aki nem nagymenő, hanem egy lúzer – de legalább tudja, hogy kicsoda. Bárány felteszi az – inkább vicces megjegyzésnek szánt – kérdést: hogy az identitás-megteremtésének projektje valóban ilyen drága? Erre Kedves az olvasott esettanulmányokra hivatkozva, egy határozott igennel válaszol, az a minimum, hogy öngyilkos lesz – mondja.

Hogy milyen az ideális olvasója? Olyan, aki tévésorozatokat néz, van tapasztalata az extrém hülyeségek tolerálásában, lehetőleg fiatal, szórakozni akar, és valószínűleg férfi. „Nem egy nő-könyv ez”, a szexista barom elbeszélő elijeszti azért a lányokat – mondja Kedves –, habár a köldöknézegetős rész éppen nekik szól – folytatja – akik szeretik az ilyen lélektani, mély ... Bárány lesüti a szemét, már szinte legyint a kezével, hogy elég lesz, és inkább belekérdez, hogy gondolkodik-e írni egy másik regényt. És gondolkodik. Hogy film vagy képregény legyen belőle? „Persze, hát csináljanak belőle filmet!” – fejezi be Kedves.