2001. szeptember 11-én sehol sem volt egy Stallone-, vagy Schwarzenegger-szerű hős, aki a semmiből előtűnve megállította volna a World Trade Center felé igyekvő repülőket. Amerika pánikba esett, Hollywood pedig azóta kompenzálni próbál. A világsajtó persze nem könnyítette meg az USA-vezetők renoméjának visszaállítását, a filmgyártás fellegvára is nekiállt terrorizmusparabolákat gyártani. Nemcsak a közel-keleti háborút és olajéhséget (Farenheit 9/11, Sziriána) kritizálva, de annak eredményeit is. Két éve a média a guantanamói fogolykínzásoktól harsogott, ezért 2005 végén az amerikai kongresszus képviselőháza jóváhagyta a rabok „terrorizálásának” tilalmát, s kimondta, hogy humánus elbánásban kell részesíteni az amerikai börtönök lakóit.

A címbeli „kiadatás” egy – Clinton elnöksége alatt indított – titkos program, amely lehetővé teszi a feltételezett terroristák átszállítását tengerentúli „bíróságokra”, ahol a kihallgatás alatt engedélyezett a kínzás. Ezzel az eljárással tehát megkerülhető az amerikai alkotmány azon bosszantó része, ami ugye megtiltja a kegyetlen vallatást. Az Egyesült Államok mossa kezeit.

A Kiadatás tehát aktuális és súlyos kérdéseket vet fel, de a témához sajnos nem méltó a megközelítés. Egy mostanában befutott rendező, Gavin Hood (aki Oscar-t nyert a kiváló Tsotsi-val) és egy nem túl ismert forgatókönyvíró, Kelley Sane vádló hangú politikai thrillert akart készíteni, aztán mégis inkább oktatófilmet forgatott. Talán egy ilyen kényes téma hiteles feldolgozásához jól jött volna egy kicsivel nagyobb tapasztalat. Több szálon futó történettel nehéz lesz behozni például Stephen Gaghan-t, aki (talán kétfilmnyi előnyének is köszönhetően) elég biztos kézzel használja ezt a módszert. Míg a Trafficnek még csak az Oscar-díjas forgatókönyvét jegyzi, addig a Sziriánát már ő is rendezte.

A felvetés figyelemfelkeltő, mondhatni „trónkövetelő”, de az ígéretes ötletet sajna nem sikerült hatásosan feldolgozni, kibontani. A nulla feszültség eredményeképpen a nézők ásítoznak és a hasukat vakargatják film alatt (a vetítésen a mellettem ülő srác mackósajtot eszegetett), s talán már azt is sejtik, mi lesz a történet vége. Ráadásul – úgy látszik – a filmidőt átkómázó színészeket sem hatotta meg igazán a téma komolysága. Bizonyítja ezt, hogy a film amerikai bemutatása előtti sajtótájékoztatón se Jake Gyllenhaal, se Reese Witherspoon nem tudta elmagyarázni az újságíróknak, mit is jelent a „speciális kiadatás”, kompetencia híján bárgyú vigyorral arcukon próbálták kibekkelni a kínos perceket.

A sztori három szálon fut. Adva van egy terhes nő (Reese Witherspoon), akinek egyiptomi származású férje titokzatos módon eltűnik egy washingtoni repülőgépjáratról, így az asszony mindjárt riasztja az ex-egyetemi barátját, aki pont egy szenátor (Alan Arkin) mellett titkárkodik. Így megtudhatjuk, hogyan mennek a dolgok a politika világában, megutálhatjuk Maryl Streepet, aki vakbuzgón szolgálja hazáját, és meginoghat a rendszer igazságosságába vetett hitünk (már amennyiben voltak ezzel kapcsolatos illúzióink). A másik két szál Észak-Afrikában játszódik. A fiatal CIA-elemző (Jake Gyllenhaal) arra készül, hogy életében először (felügyelőként) részt vegyen egy kínzáson, melynek alanya, nem meglepő módon, az egyiptomi férfi. S végül két arab fiatal – a Rómeó és Júlia-toposzra épülő – szerelmi történetét ismerhetjük meg, amely sorsfordító a többi szereplőre nézve.

Lehetséges a túlságosan pontos film? Amennyiben igen, akkor a Kiadatás az. Magyarázat erre a rendező, aki magabiztos kézzel irányítja az eseményeket, és a forgatókönyvíró, aki nem hagy réseket a történet szövetén, logikusan építi fel a három szál szerkezetét, minden mozzanatnak megvan a maga látható következménye és indoka. A nézőnek mégis hiányérzete támad. Talán éppen az a baj, hogy itt minden olyan flottul megy. Bár látszólag véletlenek halmaza a film, annyira ki van számítva minden lépés, hogy a végső dramaturgiai csavar sem hat meglepetésként. A letisztultság és érthetőség mellé jól jönne egy-két apróbb hiba, elvarratlan szál. A tökéletes ugyanis unalmas.

A Kiadatás egy jelenkori történelmi lecke, amely nemcsak elmagyarázza, hanem a gyakorlatban is bemutatja bizonyos politikai folyamatok dinamikáját és annak buktatóit. Mintha a nézők egy iskolai óra keretében, sajátítanák el az aznapi – nem túl hátborzongató képekkel illusztrált – tananyagot: „Hölgyeim és uraim, ahogy a mellékelt ábra mutatja, ezt nevezhetjük kiadatásnak.”