irodalom
AP: Instrukciók az alábbi Kis könyves éj-négykezeshez, csak a miheztartás végett. Minden programról elkéstünk, minden programról túl hamar kellett eljönnünk, és mindenhol lemaradtunk az ingyen piaosztogatásról. A rengeteg programból kis hányadot sikerült meglátogatnunk, most így utólag jut eszembe, hogy akár szét is válhattunk volna, de akkor most nem volna miről együtt írni, és tulajdonképpen ez a lényeg, az együtt.
GyK: Persze, szétválni, hogy aztán külön tévelyegjünk a városban. Semmi értelme. Például a Massolit Books & Caféba el se találtam volna. És igazából ott kezdődött az is, hogy elkéstünk, az is, hogy bort adtak, és nem kaptunk. De a helyet biztosan megjegyeztem: 350 a presszó, és kertje is van. Csak azt nem értettem, hogy Jászberényit miért hívják meg angolul felolvasni – elég furcsa, ahogy ő mondta, kelet-európai angolja van, én inkább magyar akcentusnak nevezném, nem kell szégyellni azt.
AP: Azért hívták meg, mert megjelent a novelláskötete, Az ördög egy fekete kutya angol kiadása, The Devil is a Black Dog címmel, a New Europe Books kiadásában, M. Henderson Ellis fordításában, aki szintén jelen volt a felolvasáson, egyrészt fordítóként, másrészt íróként is . Ez és a setting az eseményt teljesen egyedülállóvá teszi az ilyen-olyan, de többnyire megszokott irodalmi megmozdulások sorában. A résztvevők laza kíváncsisággal figyelnek, felszabadultan kérdeznek, és lerí róluk, hogy jól érzik magukat a bőrükben, itt és egyébként is. Biztos nem magyarok. Leginkább egyébként a hangsúlyosan életrajzi ihletésű novellák feltételezett reáliáira és a szerző mint haditudósító személyes háborús és közel-keletes élményeire kíváncsiak. Jászberényi egyszerre nagyon nyitott és óvatos a válaszaival. Ez fikció, szögezi le, és aztán elmond egy olyan történetet, amely kísértetiesen hasonlít arra, amit leírt. És bár olvasóként már-már jólesően idegesítő azután kutakodni, hogy mi az igazság, ez mégis csak így, ebben az izgi feszültségben van jól.
GyK: Tudod mi kevésbé jólesően, de idegesítő? Az a modor, amivel válaszol, hogy őt a morál érdekli, hogy mindenben azt keresi, hogy hogyan mennek alá az emberek a szokásaiknak, vagy minek, és hogy ez milyen kiszolgáltatottá teszi őket. Hogy a háborúban az emberek elkezdenek babonásak lenni és hinni a supernaturalben. Tudod, hogy mélységesen együttérző típus vagyok, de ez ma délután számomra hiteltelen volt. Lehet, az időjárás. Mindegy is. De hogy a Grecsóra helyet kellett volna foglalni, az tuti. Mindig elfelejtem, hogy ez a férfi bármit csinál, mindenkinek – értsd: középkorú nők – bejön, és mindig mindenhol teltház van. Ki ne töltené az Írók Boltja galériáján a tavaszi koraestéjét gitár és meleg, bársonyos férfihang aláfestésével? Mi már fel se fértünk. Ha ma eltemetik Dezsőt, holnapra feltámad – vagy hogy volt?
AP: Nem harmadnapra támad fel? Mindenesetre a középkorú hölgyek inkább megérdemlik a székeket, nekünk meg lentről is jó a zene, bár a dalok közötti felolvasásokra nem tudunk figyelni. Helyette a könyvek között matatunk, Kata a filozófia szekción, én a színházas könyveknél. Találok egyet az amatőr színjátszásról, amelyet összeráncolt homlokkal lapozgatok, felháborítóan rossznak tartom, és ezért megpróbálom meggyőzni az elárusítót, hogy adja ide ingyen. Ma este minden könyvfesztiválos helyszínen igen oldott a hangulat, de ingyen könyvet – fáradt estékre szórakoztatás gyanánt, és ha majd tanítok, elrettentő példának – nem kapok. De jó elvegyülni a tömegben, kommentálni a borítókat, számolni az elkölthető nemlétező pénzemet, és néha össze-összenézni a túl-hangosak-vagyunk közepette más vásárlókkal. Ez is csak este lehet, zárás után: felszusszan a bolt, lélegeznek a könyvespolcok.
GyK: Az egyik leárazott Tandori A feltételes megálló című kötete már az én könyvespolcomon fog szuszogni ma éjszaka, még négy maradt. És, ha a gyerekzsivalytól az emberek, akkor a Pagonyban a könyvek is mélyebben alszanak ma. Fehér Renátó meg is jegyzi, nem mindennapi, hogy az ember hónalja alatt csak úgy átrohangálnak (kis)emberek. Még pont elkapjuk Mán-Várhegyi Réka válaszát arra, hogy visszatérnek a helyszínek a prózájából A szupermenők című frissen megjelent ifjúsági regényében. Hogy ezen sokat gondolkodott, de igazából teljesen rendben van. Alig várom, legyen időm elolvasni! Aztán Kemény Lili és Kemény Zsófi a Kisszínessel, hát ők tényleg a város legmenőbb duója. Kellemes és kellemetlen érzéssel tölt el hallgatni két okos és érzékeny lányt számomra is aktuális témákról énekelni. Kihez is hasonlítottad őket?
AP: A The Pierceshez! Mire megtanulunk időben odaérni, addig a programok már félórás késéssel kezdődnek, úgyhogy azt is látjuk, amit nem terveztünk, és ezért úgy tehetünk, mint akik eleve így találták ki. Minden – akarva-akaratlanul – a mi kezünkre játszik. A Pagonyos késésben az is jó, hogy a program, amire eredetileg mentünk volna – Hevér Zsófi (Zabora) A könyv öltöztet! című divatperformansza – nem volt hosszabb tizenöt percnél. Cserébe felemelően más volt, jólesően off-topic, gyakorlatilag kamasz és fiatal lányok és fiúk szép ruhába öltöztetett tánca. Pont annyi, amennyit az ember (de legalábbis én) így este, a bölcs beszélgetések után, még elvisel.
GyK: A barna kislány tüllben! Majdnem az est fénypontja, de Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes költői estje a Kárpáti és Fia antikváriumban a Múzeum körúton elvitte a prímet. Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes költői estje a Kárpáti és Fia antikváriumban a Múzeum körúton – már ez is nagyon jól hangzik, csodajó választás, Panna, csodajó. Észre sem vesszük, de egy magánlakásban találjuk magunkat egy családi beszélgetésen, fel vannak írva a nevek a műanyag poharakra – nem vicc –, ahol a díszmeghívott a család ifjabb tagjának életét megváltó szerzetes, aki mellesleg verseket ír, és legalább három kötete jelent meg. Beülünk a hátsó sorba, mindenki bámul, de legalább megint a filozófiapolchoz kerültem.
AP: De tényleg mindenki bámul! Mint kiderül, a közönség soraiból csak mi nem olvastuk még Sajgó verseit, vagyis arra kell következtetnem, hogy itt mindenki ismeri egymást, a költő néha néven szólít, merthogy nemcsak felolvas, de kérdez is, és mi csak reméljük, hogy nem kerül ránk sor a felelésben. Én sokkal több verset elbírtam volna, hogy eldönthessem, tetszik-e az, amit hallok, bár azt is érdekes volt megtudni, hogy honnan jött, hová megy ez a furcsa, de szimpatikus szerzet. A költő beszélgetőtársa a Kárpáti és Fiából az utóbbi, aki maga olvassa fel Sajgó egyik négysorosát (de az is lehet, hogy három vagy csak kettő, hallás után pötyögöm be a telefonomba):
napot kiáltasz
torkodra éjszaka ül
nem törhetsz ki a csendből
büntetlenül
(Így, középre rendezve, hála a kompjúternek, mondja az atya. Most már ez is csak formázási opció, nem képzőművészet.) A moderátor (hogy hívják, miért nem mutatkozott be?) véletlenül bűntelent olvas, és meg is jegyzi, hogy szerinte így jobb, de azért elfogadja az atya változatát is. Minden szürreális, ahogy kijavítja a meghívott versét, az a minden értelemben vett érintetlenség, ahogy a szövegek szólnak és ahogy a szövegekről szólnak. Elszoktunk az ilyen tiszta, bonyolulatlan (sic!) közegektől, úgyhogy még a vége előtt pár perccel óvatlanul kisurranunk, mint a tolvajok, akik ellopták, megrontották kicsit ezt a szeplőtlen parallel universe-t.
GyK: Elfelejtetted, hogy Kárpáti apuka az egyik istenes versből az Európai Unió keresztényellenes politikai és/vagy gazdasági stratégiáját vélte kiolvasni. Kiérünk az utcára, és annak adok hálát egy ideig, hogy mielőtt beültünk, senki nem erőltetett belénk LSD-t. Mert akkor végig szorongtam volna, az idegenségérzet minden változata hidegrázásként futott volna végig a hátamon, és azt gondoltam volna az egyes ijesztő hasonlóságok miatt, hogy Sajgó atya egy párhuzamos világában én vagyok. Te szeretsz ilyenkor kint lenni az utcán, ilyenkor, amikor vannak emberek. Menjünk el az OFF-Biennálé megnyitójára, együtt nem tévedünk el, és tulajdonképpen ez a lényeg, az együtt.
Szerzők
-- Adorjáni Panna --
További írások a rovatból
