Kukorelly Endre Mind, átjavított, újabb, régiek összegyűjtött verseskötetének már a címe sok beszédtémával szolgál, például fel lehet emlegetni olyan anekdotákat, mikor maga a szerző felejti el. Reményi József Tamás szerint érdekes a borító tipográfiája is, ahogyan a mind és az újabb szavakat lehet leginkább észrevenni belőlük. Nem véletlen persze, hiszen Kukorelly Endre alkotói stratégiájának jellegzetessége, hogy verseit újra és újra javítgatja. A díjazott elmesélte, ez nála természetes, nem ír nagyon sokat, de azokat a szövegeket folyton gondozza, és ha valamiről látja, hogy nem jó, azt kijavítja. "Az a lényeg, hogy én ne égjek le". 

Ugyancsak szóba került a javítások kérdése Szilágyi Márton munkássága kapcsán, hiszen az irodalomtörténész egy korábbi, Egy átírás tanulságai  című tanulmányában Reviczky Gyula Apai örökség című elbeszélésének két változatát elemezte. Most Csokonai Vitéz Mihályról írt monográfiát A költő mint társdalmi jelenség címmel. A beszélgetés során szó esett a monográfia és a biográfia, mint mostohán kezelt irodalomtörténeti műfajok újrafelfedezéséről, illetve, hogy egy költő életrajzát általában társadalmi folyamatokba ágyazottan érdemes figyelni. Szilágyi Márton példaként hozta fel, hogy szerinte a tragikus sorsú költő életrajzában több motívum esetében is hibásan fókuszált eddig a tudomány, hiszen például nem Csokonai és Lilla viszonyára, hogy mennyire volt erős az érzelem közöttük érdemes koncentrálni, hanem arra a tényre, hogy Csokonai nem tudott Komáromba beházasodni. Hasonlóképpen eltúlzott azon irodalomtörténeti állítás, hogy Csokonaiék az apa halála után teljesen elszegényedtek, mivel nádtetős házban éltek: Debrecenben ugyanis annak idején szinte csak nádtetős házakat lehetett látni. 

Irodalomtörténetről a Reményi által "napi irodalomtörténetnek" nevezett tevékenységre, a kritikaírásra tevődött át a hangsúly, hiszen Nincsen harmadik híd címá kritikakötetéért Károlyi Csaba is Artisjus Irodalmi Díjban részesült.  Reményi Károlyi Csaba egy Petri Györgyről szóló írását idézte fel, amikor a kritikus egy kultusz kikopásáról, arról a jelenségről írt, hogy Petri versei a jelenkorból nézve egyre kevésbé működnek. Ez az írás jó példaként szolgált arra is, hogy a kritikuspálya nehézségeiről is szó essen, pédául amikor a közvélemény nem mindig arra a kritikai írásra figyel oda, amit szerzője is jól végzett, alapos munkának, jól megírt szövegnek tart, hanem egy olyanra, amelyben sarkos, a rövid határidő miatt nem igazán kiérlelt állítások vannak, vagy akár adott esetben maga az írója is később hibás érvelésnek tartja azt. 

Szijj Ferencet a kötete (Agyag és kátrány) alcíméről (Fényleírás) faggatta Reményi József Tamás. Szerinte ugyanis ez a Szijj életművére jellemző műfaji határátlépésekre rövidpróza és líra között utal, és ezzel együtt az olvasónak is segítség, hogy mik is azok a művek, amelyek ezen alcím alatt olvashatók. Szijj is úgy gondolja, hogy ez egy műfajmegjelölésnek is beillik, de főcímnek nem tűnt számára eléggé hangzatosnak. Szerinte olyasmire utal, hogy hova fordul a  figyelem, a fény. Ezekben a versekben talán kicsit több van abból, ami körülöttünk van, s hogy ezek milyen viszonyban vannak azokkal a dolgokkal, amelyeket nem látunk, amik a mélyen vannak.  A szövegeiben felbukkanó fotós figuráról Szijj Ferenc úgy fogalmazott, hogy szerinte hasonlít a viselkedése ahhoz, amiről Kukorelly is beszélt: rá is jellemzők a folytonos javítások, mert mindig van valami, ami nem stimmel, amit újra kell csinálni. Szijj fontosnak tartja, hogy megvan a javítás és újraírás lehetősége, akkor is, ha ő Kukorellyvel ellentétben nem írja újra régi verseit. 

Az ötödik díjazott, Háy János más irányú elfoglaltsága miatt nem lehetett részt az eseményen, őt Napra jutni című novellafüzérét jutalmazta a bizottság.

Fotó: Bach Máté