Kemény Zsófi például még szelfizett is saját, brutális méretűre nagyított portréjával, mialatt teljesen lesokkolva érezte magát, mert azért az még mindig nem megszokott, hogy a marketing és a művészet ilyenformán találkozzon a boncasztalon. Persze eddig talán fel sem merült a kiadókban, hogy egy friss kötetet lehetne így is reklámozni, Dékány Dávid szerint azonban inkább az van, hogy eddig a költészet - puszta kultúrsznobságból - tartott távolságot a menőségtől, a költőknek mintha derogált volna népszerűnek lenni. Dékány azonban ki van békülve a hírnévvel, még az sem zavarja, ha szép lányok fotózkodnak a Darwin Motellel.

A szép lányok egyébként most is eljöttek, teljesen megtöltötték a sorokat, és kvázi rajongással hallgatták, hogy a zseblámpafénnyel megvilágított - talán ez volna glória helyett? - költők milyen pályát választanának, ha a verselés nem feküdne már annyira. Sirokai például kosárlabdázna vagy híres jazzdobosként élne, míg Kemény Zsófi Jane Austen lenne, persze, teszi hozzá, ahhoz, hogy el tudjon távolodni mostani énjétől, kellene egy másik család és másik környezet. Dékány csillagász lenne, egyébként készült is erre, csak a romantikus csillagvizsgálás mögül hamar előbukkant a 2ρ﹡cosα / 2π, aminek hatására gyorsan feladta ebbéli álmait és inkább verset kezdett írni, amiben még lehet blöffölgetni ezekről a tudományos dolgokról.

Akkor a verseidben a matematikai és tudományos tények valóban csak blöffök?, kérdezi a moderátor, Dékány pedig gyorsan replikázik: “Adél, te utánaszámoltál annak, hogy mennyi 9! osztva 5!-sal szorozva 4!-sal? Ez benne van a könyvben és oda van írva, hogy 126, közben lehet, hogy egyáltalán nem annyi”. Hercsel pedig számolás helyett inkább felolvastatja a Százhuszonhat című verset, majd elhangzik egy-egy költemény Keménytől és Sirokaitól is, miután a moderátor kiemeli a versekben a "Te" erős jelenlétét, majd rákérdez annak valóságosságára. Kemény versei között sok a szomorú, szakítós írás, de ezek nem mindig születtek valós élményből, Dékány is 17 éves kora óta folyamatos szakításban van, anélkül, hogy járna valakivel, azt azonban meg lehet figyelni, hogy a versekben a Te folyamatosan változik, legalább kétszer is, teszi hozzá.

Ezután Hercsel kérdései inkább az alkotási folyamatra irányulnak, Sirokai szerint az íráshoz át kell lényegülni, olyankor módosul a tudatállapot és szerinte az a jó, ha a vers az olvasót is áthangolja. Egyébként ez a “mániás”, kontrollálatlan folyamat később egy tudatosabb formában ölt testet nála, amikor elkezdi csiszolni a dionüszoszi őrületben fakadt sorait. Kemény szintén hagyja, hogy beszippantsa a flow, hogy eltűnjön a tér és az idő, amikor belekezd a versbe, de elmondja azt is, hogy egy csalódás után egy hétig csak eszik és sír, és csak utána lesz képes megírni az élményt, szerelmesen viszont megy neki a verselés. Dékány inkább sokáig gyűjti az anyagot, utána viszont a vers hamar megvan, leül és 1-2 óra alatt kész is, de ő egyébként folyamatosan figyel a jó mondatokra, mint megtudtuk tányértörős szakítást is képes félbehagyni, ha egy sort le kell jegyezni, sőt volt már vers, ami egyszer teljes egészében bevillant neki hazafelé menet, amit gyorsan fel is mondott a telefonjára.

Még mindig az alkotási folyamatnál maradva Sirokai elmeséli, hogy A beat tanúi... előtt sokáig nem tudott írni semmit, míg egyszer hajnali 4-kor felébredve rászánta magát erre. “Lassan elindult valami, majd ezt 40 ugyanilyen este követte, amelyekből végül kirajzolódott egy egységes világ”, meséli, majd hozzáteszi, hogy A káprázatbeliekhez írásakor már sokkal tudatosabban törekedett a koherens egésszé formálásra, illetve a sci-fi tematika dominanciájára. Hercsel Dékányhoz fordulva megjegyzi, hogy az ő versei pedig az amerikai road-movie-k világát idézik vissza, a költő szerint ezt el is hitte mindenki, pedig erről szó sincs. A “szörfözni mentünk a partra” sor például nem Kalifornia, hanem a Balaton.

A beszélgetésen szó esik még lazaságról, merevségről, Kemény öregedés-fóbiájáról, illetve, hogy Sirokai számára a költészetben nincsenek konkrét határok, azok változnak, alakulnak benne, míg Keménynél és Dékánynál a slam és a vers jól elválik egymástól, majd egy-egy verssel zárul a program hivatalos része, ezután pedig nem marad más, mint hogy a közönség beszerezze az új köteteket, amelyekkel aztán pózolhat a Nyugati aluljáróban.

Zseblámpafényben című est a Trafóban, 2015.04.14.

Fotó: Bach Máté