Vonzó eljátszani a gondolattal, hogy milyen lenne kedvenc regényünk főszereplőjébe botlani, ám ha egy szép napon valóban bekopogtat az ajtón, az több, mint zavarba ejtő. Megtapasztalja ezt Martin Joubert (Fabrice Luchini), a csöndes normandiai kisvárosban unatkozó pékmester is, amikor rongyosra olvasott Bovaryné-kötetének hősnője teljesen mai alakjában sétál be nyugodtnak hitt életébe, hogy felforgasson mindent, amit csak lehetséges. Az angliai Gemma Bovery (Gemma Arterton) férjével érkezik az álmos városkába, a férfit teljesen véletlenül Charles Boverynek (Jason Flemyng) hívják, ám nem kizárólag a nevek hasonlósága megdöbbentő, hiszen az újonnan érkező lakók jelleme is flaubert-i sajátosságokat mutat, legalábbis középkorú hősünk világirodalmi klasszikusokat újrakreáló fantáziája szerint. Gemma engedelmesnek mutatkozó asszonyszemély, akit ellenben mégiscsak könnyű ledönteni formás lábairól, Charles pedig jóhiszemű és (bele)törődő férj, aki mit sem tud, de talán nem is akar tudni Gemma mellékútjairól.

Kissé meglepő műfaji kaland talán – mondhatni, üdvözítő kulturális vadhajtás –, hogy a Gemma Bovery eredetileg képregényformában született meg a brit The Guardian lapjain, s folytatásokban került nyomtatásba, akárcsak a maga idejében Gustave Flaubert Bovarynéje. A film nem reflektál a képregény-stílusra, sőt egészen klasszikus modorban mesél, mintha egyenesen ő maga adaptálná másképp az 1857-es francia regényt, némileg korszerűsítve annak amúgy sem elavult világát. A történet azonban Posy Simmonds angol képregényírótól származik még 1999-ből, és kellően jól sikerült ahhoz, hogy ne kizárólag egyetlen műfajban, rajzolt verzióban állja meg a helyét, hanem birtokba vegye a filmvásznat is.

A hajdani képregénysztori meggyőzőnek bizonyul a Gemma Bovery-film viszonylag banális tragikomédiájában is, mely minden naivitásával együtt hatásosan, hitelesen szól egy átértelmezett, bővérű, de elődjéhez méltó lelki érzékenységgel bíró, ezredfordulós Bovarynéről. Mégis, ami azt illeti, a női lélek boncolgatását – mely meg-megvillan Gemma szomorkás szerelmének jeleneteiben – most inkább elviszi a tréfálkozó, ironizáló alkotói kedv, s a szelíd karikírozás (talán itt mégis felüti fejét a „rajzoltság”), hiszen sajnos valóban van valami megmosolyogtató az egyszerű ember egyszerű vágyakozásában, még akkor is, ha olyan kivételes személyről van szó, mint Bovaryné/Boveryné. Valószínűleg sem a franciák, sem az angolok nem tudják, hogy a magyar kultúrkörben mindez már régóta ismert felfogása a Bovarynének, legalábbis amióta Móricz Zsigmond 1911-ben megírta Isten háta mögött című regény-átértelmezését a Flaubert-műhöz, bár ő vaskosabban viszonyult a témához.

Az elegánsan idősödő francia pék szerepére választott Fabrice Luchini egyébként már nem először alakít intellektuális kukkolót, aki az irodalom magába szippantó ereje által válik minél indiszkrétebbé lebilincselő elmejátékai közepette. François Ozon A házban című filmje egy fásult tanárt ábrázolt nem is olyan régen Luchini karaktere segítségével, aki számára egyre izgalmasabbá válnak tehetséges diákja ugyancsak voyeur történetei. Anne Fontaine Gemma Boveryje – melyben Martin ügyetlenül olvasztja össze a valóságot a fejében létező irodalmi élménnyel, s így a regényhez kísértetiesen hasonlító eseményeket generál – a szépirodalmi hatás (és ellenhatás) egyszerű, kisiparos allegóriájává formálódik, pedig a film egyáltalán nem kívánt túl nagyot mondani a művészet befogadásának tárgykörében.

Fontaine egyszerűen csak filmre veszi, amint Martin két kenyérsütés között alamuszi módon figyelgeti Gemmát és mindenfélét kombinál: először csak férfiként sündörög a szép hölgy körül – mert, amint kesereg is rajta, a lány felborította hosszú évek munkájával kialakított szexuális nyugalmát –, majd rájön, hogy sokkal izgalmasabb a való élet „szépírójaként” közreműködni a friss helyi látványosságnak sem utolsó asszonyka történetében, kihasználva a titokzatos egybeesések kínálta lehetőségeket. Először csak amiatt a nagy zsáknyi arzén miatt kezd látványosan aggódni, amit Boveryék rusztikus házában talál (mert hát hogy is lett csúnya vége az igazi Bovarynének?), aztán aggódva fedezi fel, hogy Gemma szeretői viszonyt kezdeményez egy helybéli arisztokratával (bizony, így kezdte Emma is kicsapongásait hajdanán). S hogy Simmonds és Fontaine vajon milyen véget szánt a szemünk előtt „bovarynésedő” sztorinak, azt csak az a bizonyos Gemma feliratú kenyér tudná elregélni, mely a vége felé oly nagy szerepet játszik az események alakulásában.

Anne Fontaine jól átforgatott Bovaryné-adaptációja az irodalom mint művészet és a minden alkotást megelőző emberi fantázia kombinatív erejét élteti, s közben nem felejti azt sem, hogy a jó franciás humor még e tragikus irodalmi előzményen alapuló sztorit is kellemesre fűszerezheti. A szépirodalom házhoz jön, és átveszi az irányítást a Gemma Bovery hősei felett, hiszen legyen bármennyire cizellált egy irodalmi mű, mégiscsak az életből ellesett anyaggal kénytelen dolgozni, de éppen ezért könnyen fordítható visszájára is a művészettel folytatott párbeszéd folyamata. A művészet pedig olyannyira szeretne diskurálni velünk – mondja a film játékosan –, hogy bármikor, bárhol testet ölthet. Vagy ez csak romantikus képzelgés lenne? Lehetséges, hisz a Gemma Bovery vége is megkérdőjelezi a film egészét, letöri a mindenbe mindent beleképzelő illúziót, ám ezt komédiázva teszi, s még csak véletlenül sem döntene helyettünk, hadd formálja a néző is saját történeteit.

Gemma Bovery
Színes, feliratos, francia romantikus film, 99 perc, 2014
Korhatár: 16 év
Rendező: Anne Fontaine
Forgatókönyvíró: Pascal Bonitzer, Anne Fontaine
Operatőr: Christophe Beaucarne
Zene: Bruno Coulais
Producer: Matthieu Tarot, Philippe Carcassonne
Vágó: Annette Dutertre
Szereplők: Fabrice Luchini, Gemma Arterton, Jason Flemyng, Isabelle Candelier, Niels Schneider, Mel Raido, Elsa Zylberstein
Bemutató dátuma: 2015. április 16.
Forgalmazó: Mozinet