Amadeo tizenhat év után tér vissza Havannába, miután annak idején a kubai kommunista diktatúra talán legsötétebb korszakában egyik napról a másikra felszívódott, hátrahagyva feleségét, aki azóta meghalt. Az időközben Spanyolországban élt renegát (a vele ellentétben a belső emigrációt választott) régi barátaival ünnepli meg hazatérését. Öten találkoznak este egy bérház tetején, és miután megunják a nosztalgiázást, a hangnemük már egyre kevésbé diplomatikus.

A film egyetlen éjszaka leforgása alatt játszódik, egy helyszínen, beleértve, hogy a karakterek egy ízben behúzódnak egyikük lakásába megvacsorázni. A barátok mind a kubai “elveszett generáció” reprezentatív tagjai, egy forradalmár nemzedék osztálytalálkozóját látjuk tehát. A napjainkra a végletekig kiábrándult karakterek számvetésre kényszerülnek önmagukkal, szembe kell nézniük múltbeli megalkuvásaikkal. Mindehhez képest a cselekmény fő fonala nem is különösebben érdekes, annál is inkább, mert meglehetősen kiszámítható: se a közönség, se a Kubában maradt barátok nem tudják, hogy miért emigrált annak idején Amadeo, végül természetesen kiderül a rejtély, és mivel addig a férfi antihősként ábrázolódik, a végső fordulat csak az ellenkező irányba fordíthatja a megítélését. Magyarországi publikum számára ráadásul még az sem lehet különösebben nehéz kérdés, mi vehet rá valakit arra, hogy dezertáljon egy kommunista diktatúrából.

A cselekmény java tehát csak alibi a film (mi másból, mint Kuba történelméből fakadó) fő kérdéseihez, témáinak körüljárásához. Kibeszélő show-t, bennfentes kerekasztal-beszélgetést látunk Kubáról, már-már szó szerint. Ugyancsak történetmesélői alibi maga a baráti találkozó is, hisz lehetőséget ad a karaktereknek a konfrontációra és a visszaemlékezésre, egyben cselekményszervező esemény. A nagy borzongást gyakran emlegetik a kritikusok e film kapcsán, és nem is csoda, hisz Lawrence Kasdan filmjében is egy lázadó, de az évtizedek múlásával egyre inkább konformizálódó generáció reprezentatív tagjai gyűlnek össze egyikük halála apropóján. A Havannai éjszaka tartalma ám csak az igazi “nagy borzongás”, ha összevetjük Kuba és az USA 20. századi történelmét.

A főhősök mind értelmiségiek, akiket éppen ezért bármely diktatúra ellenségnek tekintett volna. Egy háztetőn gyűlnek össze, és olyan érzésünk lehet, mintha az Olümposz tetején elmélkednének az alattuk élő népről pantheoni istenekként – talán nem is olyan vad képzettársítás, ha már a film eredeti címe (Visszatérés Itakába) is az ókori görög kultúrára utal. Platón Lakomája is eszünkbe juthat, hisz egy ivászat apropóján gondolkodók vitatnak meg fontos kérdéseket. Ezeket az alfaértelmiségieket pedig mind tönkretette a Castro-féle munkásdiktatúra. Néhányan kétkezi melósokká váltak, aki pedig nem, az az elveit adta fel, bukása morális (pl. az újságíró, aki csinovnyikká vált). Többen közülük ráadásul művészek voltak, akiknek mint olyanoknak, még az értelmiség viszonylatában is kimondottan foglalkozása a szabad gondolkodás és az önkifejezés, már csak ezért is adekvát szócsövei az alkotóknak, és a legveszélyesebb ellenségei egy totalitárius rendszernek.

Szerzői filmről van szó Cantet részéről: Az osztály című Arany Pálma-díjas filmjéhez hasonlóan e munkája is csupa dialógus többé-kevésbé önmagukat alakító szereplők szájából, akik ugyancsak társadalmi tablót tesznek ki, de beszélhetünk visszatérő témákról (emigráció, generációs különbségek) és közös pont a rögrealista hangvétel is. Mindkét műnek felróható hibaként, hogy film helyett színdarabra hajaznak, jelen munka például nevezhető zárt szituációs kamaradrámának is, színházban is gond nélkül elő lehetne adni. Cantet rengeteget bíz a néző fantáziájára: gyakorlatilag egy asztaltársaság párbeszédeiből (azaz flashbackek nélkül) kell összeraknunk élettörténetüket és Kuba kommunista éráját. Úgy érezhetjük, hogy idegenként, sőt hívatlan vendégként csöppentünk egy jól összeszokott társaság nosztalgiázásába, ami nem feltétlenül az az élmény, amit egy mozifilmtől elvárunk. Ugyanakkor Amadeo kívülálló és immár európai is annyira, hogy tudjunk vele azonosulni. Miközben titkát ugyanúgy nem ismerjük, mint barátai, a többiekkel is együtt tudunk tehát érezni.

Nem nehéz megválaszolni a kérdést, hogy ez a történet miért való mégis inkább a film ágazatába, mint a színházéba. E műnek épp az a lényege, hogy egy izolált, sőt zárt és diktatórikus múltra visszatekintő sziget történetét meséli el helyi alkotók részvételével (pl. a legnevesebb kubai író, Leonardo Padura jegyzi a forgatókönyvet), így kulcsfontosságú, hogy földrajzi határokat átszelve minél több nézőhöz jusson el, és éppen ebben a formában, azaz kubai színészek autentikus alakításával, na meg a havannai helyszín markáns atmoszférájával megerősítve.

Az is tételezhető hibaként, hogy e mozin meglátszik, hogy a Havanna, szeretlek egyik szkeccsének indult: egy rövidfilmnek illik kevés jelenetből, szereplőből és helyszínből összeállnia, főleg, de nem kizárólag az általában alacsony büdzsé és játékidő miatt. Cantet keveset markol, azt viszont jól megfogja. Kubában még ma sem készíthet bárki olyan epikus szuperprodukciót, amilyet csak akar, így ennek a filmnek ugyanúgy nem lehet hibaként felróni szerény ambícióit, mint pl. Jafar Panahi újabb munkáinak. E mű nem csak ábrázol konszolidációt, de részese is annak: úgy reklámozzák, mint az első külföldi filmet, amit teljes egészben Kubában forgattak, azaz elkészülte is a szigetország a külvilág felé való nyitását szimbolizálja (noha már zombikomédiát is forgattak ott korábban, lásd az első kubai horrorként beharangozott Juan of the Dead című filmet). És hogy a kubaiak előtt még rengeteg munka áll, azt jól példázza, hogy a filmet végül nem engedték bemutatni a Havannai Filmfesztiválon.

Havannai éjszaka (Retour a Ithaque)
Színes, feliratos, francia-kubai filmdráma, 95 perc, 2014

Rendező: Laurent Cantet
Forgatókönyvíró: Laurent Cantet, Leonardo Padura
Operatőr: Diego Dussuel
Producer: Laurent Baudens, Didar Domehri
Vágó: Robin Campillo

Szereplők: Isabel Santos (Tanía), Jorge Perugorría (Eddy), Fernando Hechevarria (Rafa), Néstor Jiménez (Amadeo), Pedro Julio Díaz Ferran (Aldo)

Bemutató dátuma: 2015. április 2.

Forgalmazó: Mozinet

16 éven aluliaknak nem ajánlott!