art&design
2007. 10. 27.
Gomba a krumplilevesben
Kedvcsináló a pszichedelikus szociográfiához


Nagyanyó félálomban nem bírt elkapcsolni az esti horrorfilmről? Nem, a borzongató élményt a Hófehér váltotta ki 1984-ben Szemadám Györgyből, a Magyar Mozgókép Közalapítvány animációs szakkollégiumának mai elnökéből. Kemény György grafikus, animációs szakíró „hideglelősen naturalistának” és ízléstelennek látta Nepp József filmjét, s nem értette „miért és kiknek készült ez az opusz? Gyerekeknek? Ahhoz felnőttfilm. Felnőtteknek? Ahhoz meg gyerekfilm.” [2]
Hogy a nyolcvanas évek közepén az „ízlésesség” – mint a jó film – kritériumának megsértése micsoda botrányt okozott, hogy a Kíváncsi Fáncsi és a „magyar animáció filozofikus vonala” közötti senkiföldjére való belépéstől hogy fagyott le egyesek agya, jól mutatja, hogy az öt évvel korábbi Habfürdőnek milyen közeggel kellett megküzdenie.
A Hófehér szerencsésebb volt, hiszen csak a kritikát készítette ki, a nézőknek bejöttek a brutális poénok, a magyar sztárokról mintázott figurák és persze a Disney-féle Hófehérke hejhó-hejhóját dalolgató törpe-társ leüvöltése: Ez jogdíjas! Ezeket a popkulturális utalásokat és metafilmes kiszólásokat Nepp nyugodtan és kidekázva alkalmazhatta, négy évtizeddel példaképe, a rajzfilmtörténet egyik főalakja, Tex Avery után, a vicc azonban nem csak a magyar közönségnek volt új, hanem az idézett Kemény Györgynek is.[3]
Kovásznai Habfürdője azonban a közönség számára is emészthetetlennek bizonyult; a visszaemlékezések unokájukkal sírva menekülő nagyszülőkről szólnak és bátor mozigépészekről, akik inkább valami normális filmet fűztek be a vetítési időpontokban. A magyar animáció egykori legnagyobb bukását e sorok írója még nyolc-kilenc éve is magányosan tudta megtekinteni, egy azóta bezárt moziban; a 2005-ös KOVÁSZanimáció fesztiválon viszont már az állóhelyekért is közelharcot kellett vívni, és a mai nézők extázisban, egymás mondatait folytatva nyilatkoznak a filmről. Miért? És ki ez a Kovásznai?

Mi lehet akkor a különbség Kovásznai és kora között? Meghaladta-e a „népies primitív parlagisághoz” és a „nyomorult nyugatmajmoláshoz” hasonló kategóriákat, ha a kérdésre igennel felelő Antal István is így emlékszik vissza: „Habfürdő című filmjének készítése idején sétáltunk Kovásznaival egy Moszkva térhez közeli borozó felé, amikor megkérdezte, mit gondolok a munkáiról. Azt válaszoltam, hogy kurva jók, de mindegyik a Rákóczi tér és a Dohány utca közötti életről szól.”[5]
A különbség, Kovásznai szerint, a világos művészi szándékban, a „konkrét valóság feltárásának” célkitűzésében van, egy olyan korban, melyben „a modern képzőművészet megtartotta magának a széplelkű általánosságokat, a konkrét egyediséget pedig átengedte a fotóművészetnek, a grafikának, a reklámnak, végül a popnak.”[6] A Habfürdő az egység helyreállítására tett lenyűgöző kísérlet.

A pszichedelikus kivitelezés és a felszínen bohózat szintű történet ellentmondását nem értékelték a kortárs művészek: „a rendező grafikája egyszerűen alkalmatlan volt e híg szalondarab képi megformálására. A Habfürdőt a másodosztályú amerikai képregények modorában kellett volna elkészíteni […] az amerikai Ralph Bakshi világhírű animációs filmeket készített, méghozzá azért, mert őszintén és sokrétűen feltérképezte az USA legégetőbb társadalmi ellentmondásait (Fritz, the cat), elénk tárta a New York-i populációs dzsungel belénk markoló világát (Heavy traffic). Kovásznai azonban – engedve egyfajta fehér-telefonos ízlésnek – „habkönnyű” rajzfilm-musicalt produkált”.[8] Reisenbüchler Sándor kritikája kiindulópontnak remek, ugyanis minden eleme totális tévedés. Bakshi társadalomkritikus filmjeiben a rengeteg drog, öldöklés, obszcenitás semmivel sem lesz „belénk markolóbb” attól, hogy emberi karakterek helyett a főhősöket macska-, a rendőröket pedig disznóformában látjuk (Fritz the Cat), a realitás megragadása pedig végképp reménytelenné válik az American Popban, ahol a valóságosság fokozása érdekében a szereplőket egy az egyben filmfelvételről másolták át rotoszkóppal, ezzel – a szándékkal ellentétben – semmit sem adva hozzá a történethez, viszont a kétdimenzióssággal teljesen elidegenítve azt.
Kovásznai azonban – aki szintén előjátszatta a jeleneteket – zseniálisan egyensúlyoz a realitás és az absztrakció határán. Pontosan tudja, hogy mennyi elrajzolás kell ahhoz, hogy a bevágott valódi szocioriportok szervesen és ironikusan illeszkedjenek a Másik János által írt opera- funky- és sanzonparódiákban előadott érzeményekhez:
„- Szeressen! Ugye nem érti félre, szeressen, ismeretlenül... Szeressen! Mi a véleménye?
- Elég, az isten szerelmére!
- Igen, elég, beszéljünk másról! A Volkswagenem múltkor otthagyott...”,
és pontosan tudja, hogy a „fehér-telefonos” környezetben sokkal nagyobbat ütnek az előre lejátszott élet kicselezésére tett reménytelen kommunikációs kísérletek, a szerelmi vallomások közepébe ékelt, lakbérre vonatkozó kérdések.

„Úgy használnak engem – mondta híres panaszában Karinthy – mint a krumplit először Európában, virágomat és gyümölcsömet (humor és vicc) tépik, a gyökérgumómat (filozófiámat) eldobják.” Kovásznainal fordított volt a helyzet: nem túl izgalmasan filozofikus filmjeit ünnepelték, mindent átvilágító iróniáját, műfajokat és kulturális szinteket összeáztató Habfürdőjét semmibe vették. Mára ez megváltozott: aki most lekési a filmet, lehet, hogy már egy-két éven belül pótolhatja.

[1]Szemadám György: Hejhó?, Filmvilág 1984/7
[2]Kemény György: Centik helyett mérce, Filmvilág 1984/8
[3]Létezik fejlődés: egy pár évvel ezelőtti cikkében a kritikus bevallja, hogy rájött, Tex Avery filmjeit Tex Avery rendezte, nem pedig a magyarokra láthatóan elemi hatást gyakorló Fred Quimby producer, akinek a neve nagyobb betűvel szerepel a főcímeken. A mai Kemény pedig már szereti a South Parkot, imádja a Nyóckert és Phil Mulloy pénisz-fejű figuráiért egyenesen megőrül.
[4] Idézi Antal István, In: Monológ, Élet és Irodalom 48. évfolyam 3. szám
[5] Uo.
[6] Idézi Mezei Ottó, In: Kovásznai György, művész a festészet és a film szolgálatában, [a]http://mek.oszk.hu/01600/01626/html/[text]http://mek.oszk.hu/01600/01626/html/[/a]
[7] Hogy ez a látásmód mekkora újítás, azt mutatja, hogy legközelebb a Richard Linklater-féle Az élet nyomában (Waking Life, 2001) alkalmazta animációs nagyfilmen, a számítógépes technika ellenére vizuálisan és tartalmilag is sokkal kevesebb ötlettel, viszont világsikerrel. A párhuzamot nemigen vették észre, leszámítva Razzia kritikáját([a]http://index.hu/kultur/mozi/wlife/).[text]http://index.hu/kultur/mozi/wlife/).[/a]
Az animációs filmeken belül alkalmazott stílusváltásokkal érdekes olvasmány Amritraj Gupta: Visual-Style Variation as a Narrative Device in Animated Productions c. írása ([a]http://www.artraj.com/blog/raj_masterswebversion.pdf).[text]www.artraj.com/blog/raj_masterswebversion.pdf).[/a]
[8] Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások (Emlékezés Kovásznai Györgyre), Filmvilág 1984/8
További írások a rovatból
Krajcsovcis Éva és Zséger Olivia „Leképezés” című kiállításának megnyitóbeszéde
Megnyitószöveg blanche the vidiot és Palik Eszter "Norma" című kiállításához
Hajdu Levente megnyitószövege a Kaján szisztémák című kiállításhoz
Más művészeti ágakról
Avanti va il mondo – Megjelent Krasznahorkai László kötetének olasz fordítása