Egy nap minden előzmény nélkül felrobban egy lengyel laktanya, elpusztítva egy teljes csapatnyi határőrt, kivéve a kapitányt, aki kollégái sorában a szerelmét is elveszíti. Mivel a helyszín az Európai Unió (az alkotók deklarációja szerint) legvadabb határa tele ember-, drog és fegyvercsempészettel, a merénylet több helyi maffiózónak is érdekében állhatott, egy rámenős ügyész mégis a kapitányt gyanúsítja. Aki egy rövid gyászszünet után visszamegy dolgozni az újjászerveződött falkába, és a saját szakállára nyomozni kezd a gyilkos(ok) után, miközben egyszerre kell megbirkóznia élettársa elvesztésével és tisztáznia magát.

Megszokhattuk, hogy a sorozatok pilotjának katalizátora gyakran egy kulcsfontosságú karakter halála (a Barátok közttől a Sírhant művekig), ami mélyen megráz egy társaságot, sebezhetőségüknek köszönhetően a néző pedig rögtön a figurák valódi személyiségét, igazi arcát ismeri meg. A falka alkotói ravaszul a visszájára fordítják a klisét: a címszereplő társaságból, azaz a falkából mindenki meghal, kivéve a kulcsfigurát. Legyen szó moziról vagy tévéről, az sem ritka, hogy a publikum egy zöldfülű újonc karakter szemén keresztül ismer meg egy zárt közösséget. Az új fiú (vagy lány) karaktere itt is kipipálható (lásd a nagyvárosi outsidert), de az alkotók ezúttal is egy klisét fordítottak a visszájára, hisz a falkában a tragikus merénylet után mindenki újonc dolgozó, kivéve a főhőst, a figuráknak egymással is össze kell barátkozniuk, ami által mi is megismerhetjük őket.

Mind a témaválasztásnak, mind a cselekménynek vannak erősségei és hátulütői egyaránt. Az egész széria vidéken játszódik, ami fenyegető, paranoid atmoszférát teremt. Perem- és határvidéken járunk, ami rímel azokra a határszegésekre, amit a széria karakterei meglépnek. Nem csak egy ország, de a normalitás határát is átlépjük onnantól kezdve, hogy valaki a levegőbe röpít egy laktanyára való határőrt. Nekünk, magyaroknak ráadásul különösen ismerősek lehetnek ezek a hegyek és erdők, e széria akár hazánkban vagy annak valamelyik határán is játszódhatna. (Időközben egy olyan sorozatterv nyerte meg az HBO honi forgatókönyv-pályázatát, mely a román-magyar határon játszódik, és ugyancsak krimi, amit már most elkönyveltek a “magyar True Detective-nek”.) A falka alkotóinak tehát sikerült egy specifikusan lokális témát találniuk, ami ugyanakkor az európai néző számára is kellően egzotikus, hisz a határőrök mozgalmas és veszélyes életébe nyerhetünk bepillantást.

A sorozat koncepciója számos szociális probléma bemutatására ad lehetőséget, legyen az a bevándorlók, menekültek helyzete vagy ember-, drog- és fegyverkereskedelem. Mindez alapján a széria a lengyel Drót is lehetne, ám a realizmus helyett sokkal inkább a thriller és a krimi zsánerei a dominánsak. Noha az “EU legvadabb határa” és a határőrség munkája kimeríthetetlen témaforrás, az alkotók inkább biztosra mentek, a könnyebb utat választották, és elsősorban egy divatos bűnthriller alibi helyszíneként, díszleteként használják ezt a miliőt. A realizmus helyett a misztikum felé fordulnak, amit jól példáz, hogy az egyik epizódban még egy őrült sámán is feltűnik, aki pszichedelikus víziókat eredményező varázsitallal kínálja a főhőst, és kipipálható az elmegyógyintézetből szökött gyilkos pszichothrillerbe illő sablonkaraktere is.

Ha realizmusban nem is erős, A falka műfajisága viszont annál gazdagabb: van benne krimi (azon belül whodunit), melodráma (hisz a kapitány élete szerelmét veszítette le), pszichothriller (a főhős a túlélők bűntudatától szenved), sőt egy csipetnyi konspirációs paranoiathriller és sorozatgyilkosos horror is, hisz a protagonistát jó eséllyel felültette egynéhány korrupt kollégája vagy felettese, a nyitó epizód után pedig tovább nő a body count, azaz valaki továbbra is gyilkolja a határőröket. A főhős se nem újonc, se nem kívülálló, ami a vele való azonosulást ugyan megnehezíti, de a whodunit krimi szempontjából kifejezetten üdvös, hisz akár ő is lehet a tettes. A karaktereknek múltjuk van, amit mi viszont csak fokozatosan ismerünk meg, így aztán mindenkiben potenciális gyilkost látunk. A whodunit szálban rejlő fordulatokat azonban lerontja, hogy azonosulás nélkül nem igazán szurkolunk a hősöknek, nem érdekel minket a sorsuk. A sokszereplős cselekménnyel nem könnyű lépést tartani, az alkotók nem tudják érdekessé és emlékezetessé tenni a karaktereket, és a világukat sem, mivel a bűnthriller-szálra koncentrálnak. Amikor pedig igyekeznek segíteni a nézőnek eligazodni a történet útvesztőjében, akkor túlzásba viszik: nem nehéz gyanítani, hogy ki az antagonista, hisz a kelleténél kevesebb a jól kijátszott vörös hering, a főellenfél pedig rosszarcú, mint egy Bond-film bűncézárja. A hat részes első évad záró mondata szerint a történet csak most kezd érdekes lenni. Abból a szempontból mindenképpen, hogy a whodunit szálnak itt vége, így – a második szezonban – végre kiderül majd, hogy tudnak-e a lengyel alkotók klisék nélkül is sorozatot készíteni.