PRAE.HU: Szentkuthy feltűnése és a Prae megjelenése a harmincas években eléggé felkavarta a magyar irodalmat; sokan tanácstalanul álltak a jelenség előtt, mások Prousthoz és Joyce-hoz próbálták hasonlítani, míg Németh László Kantot említi. A mű máig nehezen illeszthető a magyar irodalmi kánonba. Neked mi volt az első élményed a Prae-vel kapcsolatban? Mit éreztél a szövegben, illetve tudtad-e hasonlítani egyéb olvasmányélményekhez a könyvet? Vitatott a szerző stílusának Prousthoz és Joyce-hoz való viszonya is; mit gondolsz erről?

Először talán azt kell elmondanom, hogy öt-hat éve még nagyon kevés tapasztalatom volt olvasóként és fordítóként is Szentkuthyval, nemhogy magával a Prae-vel.  Csak egy kis részletet fordítottam felkérésre a Frivoltások és hitvallások című életrajz 10. fejezetéből (The Hungarian Quarterly XLVI/179 [Autumn 2005]: 8-26), s pár évre rá egy másik részletet a Doktor Haydn című regényből (The Hungarian Quarterly 50/193 [Spring 2009]: 80-84).

Amikor megtudtam, hogy Szentkuthy műveinek meglehetősen komoly francia recepciója van, csak úgy kíváncsiságból elkezdtem magamnak fordítgatni a Szárnyatlan oltárok kötet két regényéből. Ekkoriban már harminc év magyar műfordítási tapasztalatom volt; főleg történelmi tárgyú szakszövegeket fordítottam, de pl. Kertész Imrétől is megjelent már több regényfordításom. Volt tehát valami halvány fogalmam arról, ki volt Szentkuthy, s hogy milyenek az egyes, pályájának későbbi szakaszában írt szövegei.

2008 vége felé egy amerikai kiadó megkeresett, hogy hajlandó lennék-e a Prae-t lefordítani.  Ekkor beleolvastam a  Prae első két fejezetébe, próbáltam ismerkedni a művel, aztán végül nemet mondtam. Azt éreztem, hogy ez a szöveg valahogy teljesen különbözik a magyar irodalom többi részétől, és ráadásul hihetetlenül hosszú is; azt gondoltam, innen valahogy nem tanácsos kezdeni.  Sejtettem, hogy talán azért említik sokan Proustot és Joyce-ot Szentkuthyval kapcsolatban, mert ezzel nagyságára, eredetiségére próbálnak rámutatni, de még most, a Prae első kötetéből készült angol fordításom megjelenése után sem tudnám pontosan meghatározni, miben áll ez az eredetiség vagy különösség, ami, remélem, érezhető az angol szövegben is. Azt már talán az elejétől kezdve éreztem, hogy részben szatirikus mű: pontosabban Heidegger-szatíra, de ezzel nem lehet megmagyarázni például a félelmetesen részletező leírásokat, hogy pl. Leatrice hogyan mozog Touquéhez képest – Marcel Duchamp Lépcsőn lemenő akt című festményéhez hasonló módon –, illetve, hogy egy növénylevél hogyan viszonylik Leatrice-hez. Jól látható ezeknél a részeknél, hogy Szentkuthy vezércsillaga valami egészen sajátos dolog.  Korán voltak ismeretei pl. a kvantumfizikáról, emellett otthon volt a matematikában, a növénytanban, nem is beszélve az irodalomelméletről és az angol irodalomról…

PRAE.HU: Mi a véleményed a Prae nyelvéről? Szentkuthy stílusa sokszor a magyar olvasókat is meglepi, mert mondatai vadul kanyarognak, sokszor váratlan szóösszetételekkel (pl.: szemérem-dallam), de ennek ellenére dallamosak, harmonikusak, ráadásul mindig rejtett vagy kevésbé rejtett irónia bujkál mögöttük. Első látásra a Prae akár egyfajta esszédzsungelnek is tűnhet, ahol a szerző egyszerűen tetszetős teóriákat fejt ki, amíg úgy tartja kedve. Hogyan viszonyulsz ehhez a stilisztikai-nyelvi komplexitáshoz, és mennyire volt nehéz lefordítani ezt a sok szinten zajló játékot? A többi általad ismert, fordított magyar szerzőhöz képest mennyiben érezted eltérőnek, izgalmasnak, szokatlannak Szentkuthy stílusát? 

Remélem, eléggé hangsúlyoztam, hogy a Prae semmilyen más műre nem hasonlít.  A Prousthoz való hasonlításnak nem is értem, mi lenne az alapja.  Ugyanakkor a  Prae nyelve nem is újraalkotott, teremtett nyelv, mint a Finnegans Wake-é, és nincs tele pesti utalásokkal, ahogy az Ulysses tele van dubliniakkal; Szentkuthy nyelvezete egészen meglepő és sajátságos. Legtöbbször meg tudtam fejteni – csak valóban dolgoznom kellett vele –, hogy mi áll egy-egy kifejezés mögött, de néha a legjobb szándékkal sem tudtam a jelentést kibogozni. Itt meg kell említenem, hogy Tompa Mária, a Szentkuthy Miklós Alapítvány vezetője mindig roppant segítőkész, s ha problémám van, szinte mindig jó irányba terel. Az adott kifejezés angol megfelelőjén csak akkor kezdhetek el dolgozni, ha már megértettem, hogy az eredeti szövegben miről van szó. Sokszor aztán nekem is egy szokatlan szót kell keresnem a fordításhoz, sőt néha lábjegyzetben kell megmagyarázni, miről van szó, pláne, ha az eredeti szöveg latin, német vagy francia szavakat használ.  S néha fontos jelezni azt is, hogy egy-egy angol mondat Szentkuthy saját tollából származik, s távolról sem mindig idézet. Meglehetősen tág a magyar irodalmi tájékozottságom, de még nem találkoztam hasonló szerzővel se magyarul, se más nyelven. Azt hiszem, nincs Szentkuthy-iskola, mint olyan, de ha most a ma élő írókra gondolok, eszembe jut, hogy valamit mégis Szentkuthytól tanulhattak, mégpedig a kiállásnak, az eredetiség vállalásának bátorságát. Gondolok itt pl.: Sándor Ivánra, Spiró Györgyre, Forgách Andrásra, Krasznahorkai Lászlóra, Németh Gáborra vagy Márton Lászlóra. Ők egészen különlegesek, nemigen lehet hasonlóságot találni köztük, mégis mindegyikük ráérzett arra, hogyan lehet egy-egy szó terhes és mégis légies. Szentkuthynál is ezt érzem.

PRAE.HU: Izgalmas a “Heidegger-szatíra” kifejezés; talán a regényt egyfajta Heidegger-pikareszknek is nevezhetnénk, hiszen sokszor heideggeri fogalmak paródiáival és aprólékos filozófiai elemzésekkel meséli el a laza cselekményt, és írja le a különböző szereplőket. Tényleg emlékeztetnek a szöveg részletes, fokról fokra haladó leírásai a Duchamp-kép mozgássorozatára, és itt belép a vizualitás is, ami szintén nagyon lényeges Szentkuthynál. Viszont mintha az érzékletességgel, a filozófiai-esztétikai nyelv használatával és a széles körű tudományos és művészettörténeti ismeretanyag felvonultatásával Szentkuthy nem egy tudásrendszert próbálna kreálni, hanem valami más felé mutatna mindezen keresztül, és talán ebben a másban áll az a feszültség vagy izgalmasság, ami az olvasót megfogja vagy nem fogja meg. Te éreztél feszültséget ebben a filozófiai vagy álfilozófiai nyelvben? Szerinted végeredményben mi a regény legizgalmasabb tapasztalata, vagy mit közvetít ez az enciklopédikus gondolkodásmód?

Igen, a paródia valóban jobb szó. Azt hiszem, sokkal egyszerűbben is hozzáállhatunk a Prae szövegéhez. Szentkuthy nagy tudással bírt, s nyilván szeretett játszani ezzel az óriási ismeretanyaggal. Ha az olvasó vagy a fordító lát ebben fantáziát, annál jobb, ha nem, akkor sincs baj! Éppen most, a második kötetben, a 11. fejezetnél, egy hosszú mondat végénél a „hartmanni új maskara” kifejezést találtam. Ez például Nicolai Hartmannra utal, aki Szentkuthy számára nagyon fontos gondolkodó volt. Ugyanannak a mondatnak a közepén különben a „mit Verschiebung” kifejezés szerepel. Ilyenkor két eset lehetséges: vagy eleve tudod, hogy ez a kifejezés a zongora ‘halk’ pedáljának a használatára utal, vagy, mint nekem is, utána kell nézned. Ne felejtsük, hogy Szentkuthynak, hála a felesége vagyonának, nem kellett kiadóval bajlódnia, ő saját maga adta ki a Prae-t. Tehát szabadon írhatta, amihez csak kedve volt, szerkesztői közbelépés nélkül.

De, azt hiszem, közben rájött, hogy erre így nincs tovább. Mert bár a későbbi könyveiben ugyancsak elképesztően sok ismeretanyag jelenik meg, de már nem olyan vadul, cselekmény nélkül. Azonban nem érzek feszültséget emiatt, csak élvezem, hogy ilyen regény is van, amit így kell olvasni, értelmezni… Nem hiszem, hogy más nyelven létezik hasonló mű. Szerintem a Prae-t jogosan lehet utolérhetetlen modernista mesterműnek tekinteni.

PRAE.HU: Szentkuthy rengeteg kulturális utalást használ az antik mítoszoktól egészen kora pop-kultúrájáig. Több példát is említesz; mennyi plusz időt jelent/jelentett a fordításban az utalások megfejtése, ellenőrzése? Élvezetes volt ez a kalandozás a korok között?

Mondhatom, hogy az utalások megfejtése legalább annyi időt vett igénybe, mint magának a szövegnek a fordítása, így szinte szabályosan megkétszereződött a munkám. De az előző Szentkuthy-könyveknél is elég sok időt kellett ezzel töltenem. Ám akárhogy is van, én bármilyen mű esetében a fordítás részének tekintem, hogy kiderítsem, miért éppen úgy fejezte ki magát a szerző, vagyis fontosnak tartom a háttérismeretet, a szerző megértését. Ezt nem lehet az olvasóra hagyni. Számomra a történelmi játékok általában élvezetesek, hiszen a fordításaim eredetileg leginkább történelmi jellegűek voltak, csak az utóbbi húsz évben nőtt meg az úgynevezett műfordításnak a jelentősége munkáimban.

PRAE.HU: Milyen különbséget érzékelsz a Prae és az általad eddig fordított más Szentkuthy-művek között (pl.: Széljegyzetek Casanovához, Az egyetlen metafora felé)? Nagyon más a nyelve, stílusa? Melyiket volt a legélvezetesebb fordítani, van-e személyes kedvenced? Volt-e konkrét rész esetleg bármelyik Szentkuthy-műben, ami nagyon tetszett, és amit jó volt fordítani?

A különbséget nem a stílusban éreztem, hanem leginkább a szövegek komplexitásában. Nekem nagyon  tetszik, hogy például a Széljegyzetek Casanovához-ban szó esik a viaszról mint szerelmi jelképről (mégpedig az említés Casanova  Életem története című művének egy Szentkuthy által idézett mondatára utal), vagy például a görögökről.  A Prae-ben és Az egyetlen metafora felé-ben pedig rengeteg növénytani és matematikai utalás van.  S ezek mögött majdnem mindig valami meglepően sajátos, merész gondolat áll, valami, amire az ember legtöbbször nem is gondolt volna. Ezért nehéz egy konkrét részt mondanom, mert az egész életmű egyre jobban izgat!

PRAE.HU: Igen, izgalmas a sok tudományos utalás a szövegekben, és az is, hogy Szentkuthy ennyire intenzíven követte korának természettudományát. Lehet, hogy épp ez az interdiszciplináris gondolkodásmód és a sok nyelvi regiszter ejtette zavarba a korabeli olvasókat, ugyanakkor, ahogy említed, épp ez teremti meg az egyre több olvasónak feltűnő újszerűségét, izgalmasságát is. A Prae második kötete után, melyen most dolgozol, melyik lesz várhatóan a következő Szentkuthy-mű? Téged melyik mű fordítása érdekelne különösen?

Szeretném például, ha az 1959-es Doktor Haydn és az 1967-es Händel című művek megjelenhetnének angolul, talán különösen azért, mert mind a két zeneszerzőnek komoly kapcsolata volt Angliával, és Händel eléggé közkedvelt, tehát lehet, hogy így az olvasóközönség közelebb kerül Szentkuthyhoz – hiszen ő nem csak a kelet-európaiakhoz szól. De először mindenképpen a Prae előtti, 1933-as Nárcisszusz tükrét, s esetleg a Barokk Róbertet kell lefordítanom. Már megvan a Prae utáni, 1934-ben írt Fejezet a szerelemről, így az angol-amerikai olvasó átfogó képet kaphat majd a korai Szentkuthyról.

PRAE.HU: Min dolgozol még mostanában? Nagyon sok kortárs magyar szerzőt ismersz; van valaki, akit esetleg még nem fordítottál, de nagyon érdekelne?

Sándor Iván A Vanderbilt-jacht hajóorvosa című regényén dolgozom a Prae második kötete mellett, mert elképzelhető, hogy a 2006-os Követés című regényének tavalyi kiadása után esetleg ezt is sikerül megjelentetni. De van már egy sor szinte kész fordításom korombeli, illetve valamivel fiatalabb szerzőktől, pl.: Kukorelly Endre Rom. A komonizmus története; Forgách András Aki nincs; Márton László Jacob Wunschwitz igaz története és Centauri Jégvágó. E regények nyersfordítását régen elkészítettem már, és szeretném őket kiadatni.

PRAE.HU: Kaptál esetleg már valami visszajelzést a Prae-ről? Hogyan látod, hogy viszonyul az amerikai olvasóközönség a Prae-hez, illetve a többi Szentkuthy-műhöz? Van érdeklődés most erre a modernizmusra?

A Prae első kötetének angol fordítása csak egy héttel karácsony előtt jelent meg, s persze önmagában is viszonylag vaskos kötet (kb. negyedmillió szó angolul!). Még nem született róla kritika, és sajnos, azt is hozzá kell tenni, hogy nehéz is lesz recenziót találni, mert az angol-amerikai olvasóközönség sajnos nem igazán preferálja a műfordításokat; a pénzügyi válság alatt pedig szinte teljesen eltűntek az újságokból a könyvismertetések is. Rainer J. Hanshe és kiadójának, a Contra Mundum Pressnek lelkes támogatása nélkül ma biztosan nem olvashatnánk Szentkuthyt angolul. Szintén el kell mondanom, hogy nagyon hálás vagyok Orzóy Ágnesnek, a Hungarian Literature Online (a Litera angol nyelvű változata) szerkesztőjének, aki vállalta a fordításom lektorálását.  Ebből a sok erőfeszítésből látható, hogy eddig miért nem fordították le a Prae-t más nyelvekre. S mivel a mű csak magyarul létezett, a világ nem tudhatta meg, hogy valódi modernista mestermű. [Közben megjelent Orzóy Ágnestől egy angol nyelvű recenzió a könyvről.]