A helyiek a XI. századra datálják a vízi bábjáték kialakulását, amikor is a földművesek a napi munka során a vízzel elárasztott rizsföldeken kezdtek rövid történeteket előadni. Ez a későbbi generációk során fejlődött és formálódott, majd pedig az előadások a földművesektől hivatásos bábosok kezébe került, és titkos hagyományként szállt apáról fiúra a bábjátszás tradíciója. Persze máshol sem ritka a mezőgazdasághoz kötődő előadás, mely a szórakoztató elemeket egyfajta misztériummal, természetvallással vegyíti a jó termésért fohászkodva, és nem utolsó sorban kikapcsolódást nyújtva a nehéz munka közben. Vietnámban a rizstermesztés jellegzetességeit kihasználva egy vízzel elárasztott térben alakították ki egyedülálló stílusukat.

Kezdetben szabadtéren, a rizsföldeken tartották előadásukat, manapság inkább fedett téren, színházban zajlanak az előadások. A színpad egy vízzel telt medence, ahol a bábosok egy bambuszfüggöny mögül irányítják a hosszú bambuszrúdra erősített bábokat, és maguk a bábosok is derékig a vízben állnak. A színpad két oldalán helyezkednek el a hangzásért felelős előadók, akik hangszeren játszanak, és szöveget mondanak – hol a bábok hangi megjelenítői, hol pedig kívülállóként szólnak a bábokhoz, kommunikálnak a szereplőkkel. Jelen előadásban kissé zavaró volt, hogy a hat zenész közül négy és fél unottan, oda sem figyelve mondta szövegét.

A bábok fából készülnek, és több réteg festékkel óvják őket a víztől. Végtagjaik lazán kapcsolódnak a törzsükhöz, aminek következtében minden apróbb mozdulatra mozgásba lendül a karjuk és a lábuk. Ez álló testhelyzetben kissé hivalkodónak, túlzónak tűnik, azonban ugyanez a víz felszínén valóságot hűen utánzó gyorsúszásra és hátúszásra ad módot.

Az előadás maga rövid történetek laza láncolata, bár talán túlzás is ezeket történetnek nevezni, hívjuk őket inkább rövid életképeknek. Láthatunk jelenetet a földművesek mindennapi életéből, tehát egy olyan világ megjelenítését, amelyben a vízi bábjátszás kialakult, például rizsültetést, gyerekek lubickolását a vízben, hajókázást, horgászást, békák kergetését, népi ünnepséget. Egyes jelenetek a képzelet és a mesék világába kalauzolnak. Az előadás a sárkányok táncával kezdődik, és a tündérek táncával ér véget, így a további részeket a vietnámi mitológia szereplői foglalják keretbe, ugyanis a helyi hitvilág szerint a vietnámiak egy sárkány és egy tündér nászából születtek.

A jelenetek jelentős része kötődik a vízhez, de néhány történet, például a katonák felvonulása, melyet a háttérből a kerítés mögül figyelik a gyerekek, szárazföldi esemény. Tehát a víz úgy szolgál a teljes előadás közegeként, hogy a hagyományosan szárazföldön játszódó momentumoknak is teret ad, és azokat is produkció szerves részévé teszi.

Az utóbbi években számos bábelőadást volt szerencsém látni Japánban, ahol a túlságosan is bonyolult történetek, illetve a bábok aprólékosan kiművelt kialakítása és mozgatása magas mércét állít más előadások elé. Nem kétséges, hogy a vietnámi előadás esetében a bábok mozgatása és a folyamatosan változó színek és jelenetek pörgő megjelenítése óriási felkészültséget, nagy szaktudást és koncentrációt igényel. A japán bábelőadások bonyolult emelkedettségéhez képest a vietnámi jóval könnyebben hozzáférhető, szélesebb közönségnek szól, és könnyed kikapcsolódást nyújt. Mindezt a látvány és a hangzás alapján mondom, ugyanis a szöveg kizárólag vietnámiul hangzott el. A nyelv dallama ugyan magával ragadó volt, a jelenetek egyszerűsége miatt pedig a szövegértés hiánya talán nem is akadályozta a látottak megértését, mégis sokat emelt volna az előadás értékén egy többnyelvű feliratozás. Ez az igény azért is létjogosult, mivel a közönség soraiban szinte kizárólag külföldiek foglaltak helyet, akik nyilván többre vágytak annál az egy bekezdéses magyarázatnál, amit a színház szórólapján lehetett olvasni.

Golden Dragon Water Puppet Theatre

Ho Si Minh-város

Vietnám, 2015. március 16.