Szerencsére a kíváncsi jelenlét nem maradt el, a nézőtéren olyanok foglaltak helyet, mint Kiss Anna, Ágh István költők, Tverdota György író, s az irodalmi életen kívülről érkezettek is szép számmal képviseltették magukat. Teltház volt, s egy élvezetes, bár nem épp a vígjáték kategóriájába tartozó előadás. A versekre komponált darab (mely a Nap Kiadó gondozásában 2012-ben megjelent kötetből készült) korábban a Csokonai Színházban ment Kőrózsa betonszív címmel, végül egy váratlan tragédia miatt levették a műsorról. A darab most eljutott Budapestre, s Mispál Attila rendezésében megtekinthette a közönség. Az előadást a 2010-ben a színpadon meghalt Nagy László Zsolt emlékére ajánlották mind a rendező, mind a színészek.

Az összes berendezési „tárgy” két fekvőhely, s a háttérben meghúzódó zenészek. A színpadon megjelenített előadás tehát egy lecsupaszított, szinte üresnek tekinthető térben játszódott. Az alapszöveg két bebörtönzött nő életszakaszából vett naplószerű monológja. Az állandó önreflektáltság mellett válaszokat adnak és keresnek a külvilág kérdéseire, ezáltal a börtönfalakon kívül kezdődő világ is beszivárog, s ennek köszönhetően egyszerre van jelen a szövegekben a külső és a belső, a lelki folyamatokból kirajzolódó világ is. A mondatok, visszaemlékezések hívták életre a múltban történt eseményeket, az elszenvedett sérelmek és vétkek a felidézés tényközlő fényében látszottak. A tipikus kelet-európai hangulatot árasztó darab hamar magába szippantotta a nézőt, s könnyen átélhetővé tette a traumákkal és elhallgatásokkal agyonrakott, a test és lélek fájdalmaiból kirakott monológokat. Az önmagában semmilyen fogódzót nem adó, minden díszletet mellőző színpad köré az elhangzó szövegek húzták a börtönrácsokat és eresztették be a börtönfolyosók sötét és nyomasztó levegőjét.

A sodró és lüktető és kemény, helyenként nyers, súlyos szövegek, alkalmanként egymásnak feszülő, egymásra reflektáló monológok között rövid zenei futamok hangzottak el és oldották a darab keltette feszültséget, a szinte a szorongásig fokozott légkört. Ezek általában a legjobb, legdrámaibb pillanatokban hangzottak el, s részben elváltak a szöveg teremtette atmoszférától, s a derűsebb irányba lendítették az előadást, hogy a megpihenés után a néző visszalendüljön a nem túl örömteli, feldúlt női sorsok barátságtalan lövészárkai közé.

A színészek játéka letisztult volt, mentes a túljátszástól, a túl sokat akarástól, s nagy érdemük, hogy a versekből összeállt szövegek a maguk természetes módján, élőbeszédszerűen hangzottak el. Így nem kellett aggódnunk, hogy a szövegek erőltetett, erőszakosan létrehozott egésszé állnak össze.

Tóth Erzsébet erős szövege nem zárta ki teljesen a humor lehetőségét, s két komoly drámai mondat között elcsattant a poén, majd szépen, mintha mi sem történt volna, a színészek visszaterelték a nézőt a komoly és durva világ birodalmába. „[É]s tükörhöz való jogot is kérek / mert az ajándék faragott tükrömet / elkobozták hogy veszélyes / mert ha belenéznek az nyilván / katasztrófa de én igenis meg vagyok elégedve azzal / amit látok főleg félhomályban…” Ahogy a helyszín, úgy a két nő szabadulásának időpontja is bizonytalan, a monológokban megfogalmazódott társadalmi problémákra adható megoldáskísérletekhez hasonlóan.

Reméljük, a budapesti bemutató után az előadás több helyszínen is felbukkan majd. Megérdemelné, megérdemeljük!

Tóth Erzsébet: Kőrózsa

Szereplők: Edelényi Vivien, Varga Klára

Ének: Újhelyi Kinga

Zenei közreműködők:

Lukács Miklós  –  cimbalom

Borbély Mihály - fúvós hangszerek

Novák Csaba – nagybőgő

Zeneszerző: Újhelyi Kinga és Lukács Miklós

Szerkesztő-rendező: Mispál Attila

2015. március 12.

Pesti Vigadó

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház produkciója.

Képek forrása: MMA