Az idén tizenkettedik alkalommal megrendezett Art Karlsruhe különleges programja keretében bemutatkozott az Art Photo Budapest, a Capa Központ, a Magyar Nemzeti Múzeum Robert Capa gyűjteménye, valamint az Inda és a Várfok galériák. A Várfok Galéria művészettörténészével, Kovács Krisztinával beszélgettünk.

PRAE.HU: Mesélj egy kicsit általánosságban az Art Karlsruhe-ról!

A lokáció közel van Svájchoz és Franciaországhoz egyaránt. Ezekből az országokból is számos érdeklődő érkezett, összesen úgy 50.000 látogató tekintette meg a vásárt néhány nap alatt. Négy óriási csarnokban 212 kiállító intézmény képviselte magát. Két csarnok telt meg klasszikus és kortárs művészek munkáival, egy csarnokot kizárólag a kortárs művészet számára, egyet pedig a fotóművészet és szobrászat számára tartottak fenn. Két 50 négyzetméteres standunk volt, egy a kortárs csarnokban, egy a fotóművészetiben. Ez egy art fair, kifejezetten művészeti vásár, amelyen mi is sikeresen értékesítettük az általunk képviselt művészek munkáit. Ehhez hozzájárult az Art Karlsruhe profi hozzáállása is. Az általuk szervezett tárlatvezetések során folyamatosan érkeztek a csoportok a standjainkra.

PRAE.HU: Hogyan épült ki a kapcsolat a magyar művészeti szcéna és az Art Karlsruhe között?

A tárgyalások a Kortárs Galériák Egyesülete, az Art Market Budapest és a Berlini Galériák Szövetsége között indultak. Ewald Karl Schrade, az Art Karlsruhe főkurátora pedig látta, hogy milyen erős a hazai fotós vonal, amikor az Art Market Budapesten járt. A magyaroknak valóban nehéz külföldi vásárokon fókuszba kerülni és egyáltalán kijutni, hiszen eléggé költséges dolog.

PRAE.HU: Mióta foglalkozik a Várfok Galéria fotósokkal, és kiket képvisel?

2011 óta foglalkozunk fotográfiával. A fotó mint képzőművészeti műfaj és mint értékálló műtárgy elfogadtatása a hazai piacon a mai napig nehéz feladat. Felmerül a munkák tartósságának és hitelességének kérdése, illetve a példányszám problematikája. Mivel a Várfok Galéria a legnagyobb fokú minőségre és hitelességre törekszik, ki kellett dolgoznunk egy megfelelő adminisztratív hátteret és szabályrendszert, amit a gyűjtők, érdeklődők és a szakma felé érvényesíteni tudunk. Ez hosszú folyamat volt, számos alkalommal ültünk össze a fotográfusainkkal vagy kérdeztünk meg szaktekintélyeket. Így sikerült tisztáznunk a felmerült kérdéseket. Jelenleg Korniss Pétert, Czigány Ákost és egy fiatal alkotót, Misetics Mátyást képviseljük. Az Art Karlsruhe során el is adtunk mindhárom fotográfustól egy-egy alkotást.

PRAE.HU: A kortárs szekcióban kiket mutattatok be?

Elsősorban a nonfiguratív és geometrikus irányvonalakra helyeztük a hangsúlyt, a magyar alkotók – Jovanovics Tamás, Keserü Károly, Mulasics László, Nádler István, Rozsda Endre és Szirtes János – mellett kiemelt szerepet kapott a Magyarországon kevésbé ismert, de világviszonylatban óriási hírnévnek örvendő Françoise Gilot. Gilot a 20. századi művészeti fejlődés utolsó élő tanúja, még ismerte Matisse-t, Picasso élettársa volt 10 évig. Daniel-Henry Kahnweiler, a legendás galerista is dolgozott vele. Bár a szakmának hosszabb időbe telt elismernie önálló festői kvalitását, az utóbbi években életműve megérdemelt helyére került. A New York-i Gagosian Gallery (a világ egyik legnagyobb, vezető galériája) 2012-ben állította ki munkáit, a Christie’s és a Sotheby’s aukcióin pedig 500.000-600.000 dollárért kelnek el képei. Ezek után érthető, hogy művei óriási feltűnést keltettek a standunkon, kontextusteremtő erejük több fronton megnyilvánult, ami pozitív hatással volt a kevésbé ismert magyar alkotók nemzetközi elhelyezésére is. Mellette nagy sikere volt még a fiatalabb művészeinknek, a nemzetközi színtéren szintén otthonosan mozgó Jovanovics Tamás színes ceruzahálózatainak és Keserü Károly cérnaszálakból és akrilpöttyökből álló zenei rendszereinek.

PRAE.HU: Volt kurátori koncepció?

Nehéz kurátori koncepcióról beszélni egy vásár esetében, hiszen itt a legfontosabb elv, hogy ki kell tűnni, fel kell hívni magadra a figyelmet, ami 211 kiállító között, magyar galériaként nagy kihívás. Vásárról beszélünk, vagyis a cél az eladás és új kapcsolatok kiépítése. Már csak azért is, mert egy-egy ilyen jelenlét több milliós kiadással terheli meg a galéria költségvetését. Ismerve a térség művészeti érdeklődését, az absztrakt és a geometrikus vonalra helyeztük a hangsúlyt. Françoise Gilot mellett adott volt mestere, Rozsda Endre szerepeltetése, mellettük Nádler István is húzónévnek számított, mivel szélesebb körben ismert alkotó Németországban. Mulasics Lászlónak és Szirtes Jánosnak szintén több múltbeli kötődése van a régióhoz, utóbbinak az egyik alkotását maga a vásár főkurátora vásárolta meg. A fotós standon egyértelmű volt, hogy mindhárom fotográfusunkat bemutatjuk a lehető legtágabb merítéssel a különböző korszakaikból, sorozataikból.

PRAE.HU: Korniss Péter nagy múltú fotográfus. Tőle milyen korszakból válogattatok?

Korniss Péter esetében igyekeztünk bemutatni az öt évtizedre visszamenő, szervesen épülő életmű legfontosabb állomásait, kuriózumait. Így kiállításra kerültek a ’70-es évek fekete-fehér vintage képei, egy 1972-es kalotaszegi lakodalmat bemutató, különleges cibakróm sorozata, valamint legújabb munkái, az utóbbi évek betlehemes sorozatának meghatározó képei. Korniss számára mindig az értékmegőrzés, értékátörökítés volt a cél. Eltűnőben lévő hagyományok, népszokások és világok megragadása fogja össze életművét, legyen szó a Kárpát-medencéről vagy akár az Észak-amerikai indiánokról. Korniss képes megnyitni az embereket, ezáltal közel hozza őket hozzánk is, ez teszi olyan erőssé a ’70-es évek dokumentarista jellegű fotóit, a ’90-es évek beállított, sűrített kompozícióit, és a legújabb, konceptuálisnak is nevezhető betlehemes sorozatát.

PRAE.HU: Czigány Ákos is a magyar fotográfia emblematikus figurája. Tőle is több korszakból merítettetek?

Czigány Ákos művészetére nagyfokú precizitás és érzékenység jellemző. Letisztult, szinte mértani kompozícióinak szigorúságát minden esetben a fény transzcendenciája oldja fel, emeli éteri magasságokba. Mindhárom emblematikus sorozatából vittünk ki képeket, így például az Egek – Hommage á Hiroshi Sugimoto sorozatából, melyet 2010-ben kezdett el és a mai napig folyamatosan bővít. Belvárosi gangos házak udvarain kamerája egyenesen az ég felé néz, mely az épület konkrétságának nekifeszülve teljesen kiégett, fehér. Hommage á Hiroshi Sugimoto, mert Sugimoto mozitermekben fényképezett képein, ahol az expozíciós idő az egész mozifilm hosszúsága volt, hasonló szerkezet jött létre a vászon kiégett fehérsége és a terem architektúrája között. A Darwin Online egyes darabjainak bemutatása szintén adta magát, mivel épp ezen a héten nyílt meg a Karlsruhéhoz közeli würzburgi Museum im Kulturspeicherben egy konkrét fotográfiára koncentráló csoportos kiállítás, ahol Czigány Ákos ezen sorozatának egyik fotója is szerepel olyan híres alkotók mellett, mint Thomas Ruff vagy Wolfgang Tillmans.

PRAE.HU: Misetics Mátyás kifejezetten egy új generáció képviselője. Mit lát és láttat egy fiatal fotográfus a világból?

Misetics Mátyás 2007-es diplomamunkájával, az Artificial Lighttal robbant be a köztudatba. Beállított éjszakai jeleneteivel, mesterséges fényeivel és éber álomba meredt alakjaival új színt hozott a magyar fotográfiába. Legújabb, Utopia című sorozatán visszaköszönnek az autóutakon álló emberek. Perspektívájában az élők eltörpülnek a hatalmas, monumentálissá váló útjelekhez képest. Ezzel felhívja a figyelmet arra, hogy egy magunk teremtette, mesterséges, erős jelrendszer által determináltan élünk. A Googlemaps algoritmus hibáit alapul vége Utopiájában megtörnek az utak, a kép egyes részei töredékessé válnak. Ezáltal juttatva kifejezetésre azt, hogy teremtettünk egy virtuális világot, amely önálló életre kel. Ez visszahat saját vizualitásunkra, ezáltal visszahat világunkra.

PRAE.HU: Egy kereskedelmi galériának mekkora a felelőssége művészek menedzselésében és műgyűjtőknek nyújtott iránymutatásban?

Mi vagyunk az egyetlen magyar kézben lévő kereskedelmi galéria, ami már 25 éve működik, így sok tapasztalattal gazdagodtunk az évek folyamán. Nagy felelősség, hogy milyen művészt vagy alkotást adsz el. Bármi köré lehet hype-ot csinálni, aköré is, ami nem feltétlenül teremt maradandót. Sok galéria trendeket képvisel, trendi művészekkel foglalkozik, akiktől megválik, ha eljár felettük az idő. Ez hosszú távon nem vezet jó eredményekhez. Sokszor ér minket az a vád, hogy porosak vagyunk, de azt gondolom, hitelességet és kontinuitást képviselünk inkább, minthogy trendeket szolgáljunk ki. Hosszú távon az értékőrzés a cél és az eredmény. Az általunk képviselt művészekért és alkotásokért felelősséget vállalunk. Ha a közönségnek bemutatunk, vagy egy gyűjtőnek eladunk valamit, az értékálló, sőt, inkább nő az értéke az idő múlásával. Az érdeklődők és a gyűjtők ezért később is szívesen visszajönnek hozzánk. Ez az alapja a hosszú távú működésnek és az együttműködésnek – bármilyen szentimentálisan hangzik, jó érzéssel tölt el minket a tudat, hogyha az adott műalkotás jó kezekbe kerül.

Fotók: Várfok Galéria