A felvezetés most tehát egészen rövid, Tönkő Vera elsőként elmondja, hogy a három íróban nem sok a közös azonkívül, hogy mindhárman skandinávok és nők, illetve, hogy a szerelemmel és a női lét problémáival foglalkoznak. Nyelvezetük, megközelítésmódjük meglehetősen egyedi és különleges, részletezi, majd egy-egy percben bemutatja az est három főszereplőjét. Az Elváltak és válófélben lévők panaszai a svéd Mazetti legújabb magyarra fordított írása, melyben a szerző a szerelem elmúlásával felmerülő problémákat, társadalmi "zavarokat” (hűtlenség, megcsalás, válás, egyedülálló anyaság stb.) boncolgatja, míg Iselin C. Hermann Dominó című kötete egy igazi szerelmesregény, melynek “hősei házasok vagy szinglik, hűségesek vagy hűtlenek, szenvedélyesek vagy visszafogottak - de mind vágyakoznak valami után”. Hármójuk közül a legfiatalabb szerző Hilde Østby, akinek e mostani regénye a szerelem sokféleségét hangsúlyozza: főhőse, Liv Vestby lexikonszerűen újraírja a történelem leghíresebb szerelmeseinek történetét, ezzel egy szerelmi enciklopédiát alkotva.

A rövid ismertetés után következik a felolvasás a Dollár Papa Gyermekei felolvasószínháza jóvóltából, azonban itt nem a hagyományos egy kötet - egy részlet kombóval operálnak, hanem a három regényből vett töredékeket Ördög Tamás egybeszőtte, úgy, hogy azok egy önmagában is megálló történetet rajzolnak ki. Ebben az izgalmas dramaturgiában fonódik egymásba a három mű Kiss-Végh Emőke, Láng Annamária és Terhes Sándor tolmácsolásában. A díszlet szolid, tulajdonképpen nem is vesszük észre, hogy a könyvbemutató hirtelen színházza alakul. Láng kezdi az olvasást, nem tudni, melyik szöveggel, de a sorokból egy szerelem-első-látásra történet rajzolódik ki. A női főhős monológját kicsivel később egy fiú szakítja meg, szinte azonnal párbeszédbe kezdenek. Majd a már meglévő kettőhöz egy újabb hang csatlakozik, a narrátor, aki az eseményeket kívülállóként értelmezi, kommentálja. Egy szerelem kibontakozásának, majd első zavarainak vagyunk szemtanúi, majd egy telefoncsörgéssel változik a szín, a felolvasók pedig egy újabb jelenetbe kezdenek. Itt a korábbi idilli hangvétel visszájára fordul, a szereplőkről lehull a rózsaszín köd és előkerül a bizalomvesztés, a féltékenység, a megcsalás, a párterápia, a lemondás, a kiszolgáltatottság stb. Hallgatjuk, ahogy a szövegek fokozatosan bekomorulnak, majd egyszercsak elhallgatnak, helyükre lép egy swing dallam, majd felolvasóink elhagyják a színt és ezzel véget is ér a műsor.

A program rövid és frappáns, ez igaz, ráadásul meglehetősen újszerű is, a három szöveg összekombinálása sok érdekes helyzetet teremt, ami fenntartja az érdeklődésünket, bennem azonban marad némi hiányérzet. Egyrészt zavar, hogy nem tudom, hogy mikor melyik műből van az idézet. Persze egy idő után a szöveg stílusából ezek sejthetőek valamennyire, de mégis olyan jó lenne átlátni az egészet… Persze lehet, hogy ez csak rossz beidegződés, lehet, hogy túlságosan hozzászoktunk a klasszikus könyvbemutatók stílusához. Az viszont tényleg jó lett volna, ha a szerkesztők vagy fordítók beszélgetnek kicsit a kötetekről, az írónők stílusáról, arról, hogy milyen volt fordítani/szerkeszteni a szöveget vagy esetleg, hogy miért is olyan egyedülállóak ezek a regények. A ötlet mindenesetre jó volt, mert az tény, hogy így sikerült elevenné tenniük a szövegrészeket.

Skandináv írónők a szerelemről c. című irodalmi est, 2015. 03. 05.

Fotó: Herbert Aniko