Mindig is foglalkoztatta a filmművészetet az emberélet ezen fontos szakasza, de az utóbbi néhány évben talán különösen markánsan képviseltette magát a coming of age tamatika. A Submarine, az Egy különc srác feljegyzései, az Adéle élete, A nyár királyai vagy a Sráckor mind emlékzetes filmek, amelyeket akár egymás után végignézve sincs olyan érzésünk, mintha ugyanazt a filmet látnánk. Más helyszínek, más közegek, és ami a legfontosabb: más nézőpontok. Céline Sciamma előző filmje, a 2011-es Tomboy címszereplője, Laure (Zoé Héran) elhiteti új környezetével, hogy Michaelnek hívják, és fiú. A cím is erre utal, a 'tomboy' szó ugyanis a fiúként viselkedő, fiús ruhákat preferáló, fiús játékokat játszó lányok elnevezése. A Csajkor Marieme-je (Karidja Touré) néhány évvel idősebb Laure-nál, a hasonló viselkedésforma nála pedig már nem pusztán a beilleszkedés, a gyerekből kamasszá válás identitáskereső eszköze, hanem maga a túlélésért folytatott harc.

Így az elmúlt néhány év coming of age filmjei közül Sciamma műve talán leginkább a 2009-es Akváriummal (Andrea Arnold filmje) rokonítható. Munkásosztály, külváros, lakótelep. A kortárscsoportból való kitűnés eszköze vagy az erőszak, vagy a különlegesség, ami például az Akvárium Marieme-mel egyidős főhőse, Mia (Katie Jarvis) esetében a hiphop tánc. Míg ott Angliában, itt Párizs egyik külvárosának elsősorban színes bőrű bevándorlók által lakott részén vagyunk, a díszletek ismerősek lehetnek a Gyűlöletből, vagy akár Romain Gavras kultikus Justice klipjéből, a Stressből. Bár itt az erőszak talán nem a legmeghatározóbb elem, a közeg patriarchális berendezkedése, a farkastörvények és a betonóriások vásznat uraló csendes jelenléte mégis erőteljes hatást gyakorolnak a Csajkor hangulatára. Ahogyan az angol cím (Girlhood), úgy a magyar fordítás (Csajkor) is igyekszik kihasználni Richard Linklater 12 év alatt forgatott Boyhoodjának (Sráckor) farvizét, vagy legalábbis így körvonalazni a közeget és tematikát, ami a filmet jellemzi. Az eredeti cím körülbelül lánybandát jelent, de elnézhetjük az olcsó marketingfogásnak is beillő angol címadás erőltetettségét, ugyanis a Girlhood egy új jelentéstartalommal tölti meg a címet. Sőt, nem is csak eggyel. A 'hood' szó környéket jelent, de önmagában leggyakrabban lepusztult külvárosi gettókra, bűnözés szempontjából veszélyesebbnek ítélt városrészekre használják. Továbbá a kapucni is hood, ami a Csajkor ruhatárában meglehetősen népszerű helyet foglal el, már-már szimbolikus tárggyá avanzsál.

Marieme apa nélküli családban nő fel. Édesanyja takarítónő, alig találkoznak, a lány húga így elsősorban nővérére számíthat. Bátyjuk, Djibril (Cyril Mendy), akire így a családfő szerepe jut, csak koncepcíótlan durvaságával próbálja fenntartani azt a látszatot, hogy kezében összpontosul a család irányítása. Marieme nem a legjobb tanuló, ezért hamar kiderül, tanulmányait nem folytathatja gimnáziumban, szakmunkásképzőbe kell jelentkeznie. A visszahúzódó, csendes lány ezt nem akarja elfogadni, de támogatás nélkül kénytelen beleegyezni sorsába, és ha már nem mehet arra, amerre akar, a banlieue-ből való kitörés másik útját választja. Ugyanis találkozik a Lady (Assa Sylla), Adiatou (Lindsay Karamoh) és Fily (Mariétou Touré) alkotta trióval, akiknek laza határozottsága, durvasága és divatos, menő cuccai hamar bűvkörükbe terelik a bizonytalan és talajvesztett Marieme-t. Az útválasztás így adott. A konyhában mosogató lány az édesanyjának csak annyit mond: "gimnáziumba megyek", de közben farzsebébe csúsztatja az éppen elmosott bicskát. A zsebkés az önállóságot, az erőt, a hatalmat jelenti. Nem a tárgy megléte a fontos, hanem az, hogy tulajdonosa meri-e használni azt.

A lány elindul tehát a beilleszkedés és a csapaton belüli pozíciószerzés kezdetben rögösnek tűnő útján. Hamar rátalál önmagában is vagányságra, ami, úgy tűnik, elegendő a nagyszájú, harsány banda elismeréséhez. Hamar kiderül azonban, hogy a nevetséges kötekedések a rivális bandákkal annak a háborúnak a részei, melyek a külvárost igazán uraló fiúk alkotta bandák elismeréséért folyik. Így a négy lány sztárstátusza is tünékeny állapot, és amikor a bandavezér Lady egy klasszikus lakótelepi csajbunyóban vereséget szenved, minden kapualjban gúnyolódásba, megalázásba botlanak. Úgy tűnik, a banda végleg szétesik, Lady legyőzött falkavezérként már képtelen összetartani őket, de Marieme rátermettségének köszönhetően a dicsőség újra körbeveszi a négy lányt. Azonban a kiismerhetetlen, mély tekintetű, gránitkemény arcú Marieme történetének tétje nem csupán egy játszótéri bunyó megnyerése, hanem a függetlenedés, az életben maradás, a felnőtté válás, tehát a saját jövője. Bár Ismaellel (Idrissa Diabaté), bátyja egyik haverjával folytatott titkos kapcsolata csak egy apró lépés határozatlan céljai felé, az idősebb testvér önkényes haragja végleg arra kényszeríti a lányt, hogy égesse fel a hidakat maga mögött. Így hát kapva kap az alkalmon, amikor a rossz arcú Abou (Djibril Gueye) felajánlja neki, hogy árulhat. Drogot. Marieme innentől kezdve luxusprostinak öltözve járja az ellenpólusként csillogással, vidám fehér bőrű aranyifjak arcaival, drága, elegáns ruhákkal megfestett párizsi éjszakát, és anyagot árul. Nappal pedig kapucniban, szinte fiúvá válva próbálja egyben tartani késői gyerekkorának foszlányait.

A Csajkor egészen idáig határozott tempóban halad előre, de innentől érezhető egyfajta stagnáló, tétova lebegés, ami bár dramaturgiailag indokolható, mégsem feltétlenül válik a film előnyére. Ez a bizonytalan lebegő állapot egyfajta purgatórium Marieme-nek, akit a körülmények a túl korai felnőtté válásra kényszerítettek, a lehetőségeket pedig rosszul felmérve túl gyorsan sodródott a kicsit rosszból a legrosszabb felé. A felnőtté válás számára így maga a bűn. Egyszerre égeti fel maga mögött a hidakat, elköltözik otthonról, megtagadja barátnőit. Ő már nem ugyanaz, ő már nagypályás. A meghasonlás egészen odáig vezet, hogy már a barátját is elküldi, aki talán joggal akad fent azon, hogy a skizoid tüneteket mutató lány nappal fáslival leszorított melleire veszi fel a kapucnis pulcsit. A Csajkor, bár kissé túlnyújtott, a vége felé ellaposodó, döcögő alkotás, egyenetlenségéért mégis kárpótol számos emlékezetes jelenet. A nyitójelenet tökéletes felütés az amerikai focit játszó fekete lányokkal, a már emlegetett mosogatás frappáns helyzetjelentés Marieme-ről. A felhőtlen, önmagáért való örömteli kiteljesedés a hotelszobában, ahol egy luxusparti csorba kellékei, a lopásgátlós ruhák egy ártatlan gyerekzsúrhoz asszisztálnak, kétségtelenül a film legjobb pillanataival szolgál. A végre őszintén viselkedő lányok gyerekkorra emlékeztető, illékony és talán utolsó igazán gondtalan pillanataival. Egyébként ez Céline Sciamma védjegye is, lévén hogy a jelenet párjai a Vízililiomokban és a Tomboyban is megtalálhatóak. Rihanna Diamonds című számának diegetikus elhelyezése most is tökéletes választás, hiszen ezekben a pillanatokban semmi más nem számít, csak a csillogás utáni ártatlan, gyerekes vágy.

A Csajkor szimbólumai is ügyesen megválasztott tárgyak, melyek a megfelelő időzítéssel bukkannak fel. A menőség elengedhetetlen kelléke, a drága Air Jordan sportcipő Marieme lábán óriási feszültséget teremt azon az irodaházi szőnyegpadlón, ahová anyja takarítói munkára szervezi be őt. Az egyébként csak néha és titokban kipróbált Play Station a FIFA 13-mal maga lesz az elismerés, a testvéri szeretet csalfa szimbóluma, amikor Djibril talán életében először megveregeti húga vállát a játszótéri diadal után. A kapucnis pulcsi nem csak egyenruha, hanem védelem és harci páncél is egyben, az új ruhákon fityegő lopásgátló a bulijelenet alatt pedig maga az ártatlan, gyerekes bűn manifesztálódása. A négy lány számára a Város, vagyis Párizs jelenti az álmok netovábbját, a beteljesülést. Már a hosszú metróút maga egy zarándoklat, bent pedig a plázák csillogása mutatja a kiutat a hűvös betonkolosszusok árnyékából. Mindezen motívumkészlet tökéletesen megválasztott pontokon erősít rá az egyébként is magával ragadó képáradatra. A végig szép, szürke, barna és mélykék színekben játszó képek dinamikus, erős vágással és jól választott zenékkel válnak néhol jó értelemben klipszerűvé. Sciamma harmadik nagyjátékfilmjének további erénye, hogy a helyszínül szolgáló külvárosi fekete bevándorlók közegét nem arra használja, hogy egy komoly társadalmi problémáról beszéljen. Érintőlegesen persze szinte minden megjelenik (nehéz anyagi körülmények, iskoláztatás problémája, drog, bullying), de a rendezőnő mégsem akar minderről külső szemlélőként véleményt nyilvánítani. Marieme szemével látjuk az eseményeket, vele sodródunk végig egy olyan úton, ami, még ha az ő esetében talán Nyugat-Európa legrögösebbike, mégis sokunkéhoz hasonló. Ez pedig a felnőtté válás. A felelősségvállalás, a komoly döntések, a beilleszkedés, a szerelem és a pozícióharc furcsa káosza korunk tizenéveseinek ugyanis mindenhol ugyanaz. Csak éppen mások a helyszínek, más a közeg, és ami a legfontosabb: mások a nézőpontok.

Csajkor (Bande de filles)
Színes, feliratos, francia dráma, 108 perc, 2014

Rendező: Céline Sciamma
Forgatókönyvíró: Céline Sciamma
Zeneszerző: Jean-Baptiste de Laubier
Operatőr: Crystel Fournier
Producer: Bénédicte Couvreur
Vágó: Julien Lacheray

Szereplők: Karidja Touré (Marieme), Assa Sylla (Lady), Lindsay Karamoh (Adiatou), Mariétou Touré (Fily), Dielika Coulibaly (Monica), Cyril Mendy (Djibril), Djibril Gueye (Abou)

Bemutató: 2015. március 5. 

Forgalmazza: Cirko Film

Korhatár: 16