Ők a  „Nap Cirkusza", vagyis a „Circus of the Sun"-jai a Földnek, bár ezen a néven hivatalosan csak 1984 óta léteznek, amikor is Guy Laliberté és Daniel Gauthier közösen fogták magukat, és a „Les Échassiers" társulatból megalapították a „Cirque du Soleil"-t. Rögvest az első turnéjukkal, a Le Grand Tour du Cirque du Soleil-jel taroltak, s az emberek többet és többet akartak belőlük látni. Mondhatjuk azt is, hogy egy csapásra népszerűek lettek. Guy Laliberté pedig tényleg komolyan gondolta a cirkuszi létet: egyre több előadást tervezett, és a legjobb artistákat hívta meg. Nem létezett többé megvalósíthatatlan álom, s a világ kinyílt. A 90-es és a 2000-es években előadott produkciójukat több mint 19271 városban mutatták be. Már ekkor sokan voltak a a csapatban, mindösszesen négyezer fő, ami azt jelenti, hogy több mint negyven országból csatlakoztak a társulathoz, s az árbevétel meghaladta a 810 millió eurós összeget. Akkoriban! Mi lehet vajon most? Felléptek a Super Bowlon, Oscar-díjátadókon, különféle rendezvényeken, stadionokban, színpadokon.

Közel harminchárom produkciót hoztak már létre, hozzánk a kilencedik kortárs cirkusz műfajú színpadi show-jukkal érkeztek Budapestre. Igaz, hogy 2011-ben már voltak itt a "Michael Jackson: The Immortal World Tour" című produkcióval, most egy olyan előadást láthattunk, amivel 1996. április 23-a óta fellépnek, s amivel idén utoljára turnéznak. A Quidammal. Az elején cirkuszsátorokban léptek fel vele, aztán 2010-ben, Észak-Amerikában átalakították arénás előadássá, így azóta arénákból arénákba mennek vele. Így kerültek a Papp László Sportarénába is. 

A rendező Franco Dragone. A koreográfus Debra Brown. A zeneszerző Benoit Jutras. És rengetegen dolgoznak benne, köztük a 46 akrobata, a zenészek és az énekesek, akik élőben varázsolnak el. Néha nem tudod eldönteni, hogy melyikbe is habarodj bele teljesen: az énekbe vagy az artistamutatványokba. Nyolc karakter elevenedik meg a színpadon: a kislány, az anya, az apa, John, A Target (cél), Boum Boum, a Bohóc és az Aviátor.

A produkció története szerint a gyerek Zoé unatkozik, szótlan, fáradt és elfoglalt szülei pedig egyáltalán nem vesznek róla tudomást. Zoé értelmetlennek érzi a napjait, próbálja helyettesíteni szüleit, a tátongó lyukat szeretné valami izgalommal begyömöszölni. Ekkor érkezik meg a képzeletbeli világ, ami nem más, mint a Quidam világa, ahol a különféle emberek, vagyis emberszerű lények arra biztatják, hogy lelke legyen szabad, és érezze jól magát a bőrében.

Tehát igazából, ha le szeretnénk fordítani a valóságra, vagy ahogy én átéltem ott a széken ülve, ez az előadás pontosan a jelenlegi névtelen és magányos társadalmat írja le. Elidegenedünk egymástól, pedig egymás mellett sétálunk nap, mint nap. Zoé bárki lehet, aki már egy kicsikét is egyedül érezte magát a nagyvilágban, aki már egy kicsikét is érezte úgy, hogy akármennyire is a tömegben vesz részt, el van hanyagolva, álarcot visel, és az álmai néha csak álmok maradnak. A Quidam mindenkinek a csodálatos kis világa, ahol az ember önmaga lehet: ahol nincsen lehetetlen, ahol mindenki kiléphet az anonim státuszból, és ahol mindenki éppen ezért egy nagybetűs egyéniség. A Quidam az a pont, amikor az ember rátalál önmagára, s onnantól kezdve nem fél megmutatni a tömegnek, ki is ő valójában. Az álmodozás, a valódi kapcsolatok, és saját magunk helyszíne. „Lépj be, hogy azzá válhass, aki vagy."

Itt minél veszélyesebb egy akrobatikus mozdulat, annál izgalmasabb, és annál magával ragadóbb a szemnek. Milyenek is voltak a mutatványok? Volt, amelyik a hatalomról és az erőről szól: hogy hogyan képes egy fiatalnő egybeolvadni a vörös anyaggal. Összefonódnak és különválnak, óvják és támogatják egymást. A következő mutatvány a "Banguine": tizenöten a színpadon, akik emberi piramisokat alkotnak, és úgy dobálják egymást a magasban, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne. Az egyensúlyérzék és az, hogy hihetetlenül bízol a társaidban itt létszükséglet.

A „Diabolo" egy kínai jojó. A férfi két pálcát tart a kezében, amit egy zsínór köt össze, ezen egy műanyag orsót egyensúlyozz. A „Német kerék" a nevében jelzi, hogy mit jelent: az akrobata egy guruló keréken mutatja be, mit tud. „Kézegyensúlyozás": erő és egyensúly - egy beépített rudakon áll kézen egy nő különféle akrobatikus mozdulatokat végezve, miközben a porond forog. Az „Ugrókötelesek" húszan voltak a színpadon. Kisebb-nagyobb csoportokban ugráltak a kötélen hajszálpontosan egyszerre, ezzel kínálva gyönyörű látványt. A világ első spanyol kötél csoportját láthattuk, akik a színpad felett repkednek úgy, hogy csupán a kezüket, derekakukat és bokájukat kötik be. Voltak a „Légi karikások" is, akik a mennyezetről lelógó karikán végeznek akrobata mutatványokat. Hárman egy karikán!

A családi képekbe a közönséget is bevonták. A Bohóc show-ban az Apa a nézőtérről felhozott embereket, és egy jelenetet rendezett meg velük. Három férfi és egy lány. A jelenet az volt, hogy a szeretők összejönnek a lány lakásán, mire egyszercsak hazajön a férj, aki megöli a szeretőt. Ennek következtében a lány is megöli magát, így kimutatva, hogy ő a szeretőt választja. A végén pedig kiderül, hogy mindez csak egy filmforgatás, mert a harmadik férfi, akit a bohóc felhozott a nézőtérről, a rendező. Némafilm, telis tele humorral.

És végül az egyik kedvenc mutatványom következik, az „élő szobor": két artista egymáson vízszintesen, kéz a kézben egyensúlyozza egymást. A duó egyik tagja évekig egy magyar volt, Jecsmen Richárd, a másik tagja pedig Yana Semilett. Amikor ők játszottak, a sportarénában vágni lehetett volna a csendet, senki sem mert még lélegezni sem, mert attól féltünk, hogyha akár csak megmozdulunk vagy sóhajtunk, akkor eldőlnek, mint a kártyavár.

Ezt a társulatot látva kicsit átértékeltem a Recirquel Újcirkusz Társulat előadásait, amelyeket a Művészetek Palotájában szoktak bemutatni. Mind a kettő csodálatos, de az a biztonsági érzet, az az összhang, az a pontosság, precizitás, könnyedtég és szeretet, amit a Cirque du Soleil csinál, az egészen különleges. Minden perc maga a profizmus.

Quidam

Cirque du Soleil

Papp László Sportaréna

2015. február 13.