PRAE.HU: Március 5-én kezdődött a 7. Budapesti Építészeti Filmnapok. 8 év, honnan indult és hová tart, miben lesz más az idei program, mint a tavalyi?

Igazából egyre jobb, egyre nagyobb és egyre jobban szervezett az egész fesztivál, ami főleg a kollegáimnak, Soltész Noéminek és Huszár Daniellának köszönhető. Ők azok, akik összerakják az elemeket, hogy az egész egy fesztiválként működjön.

Minden évben próbálunk figyelni arra, hogy a tematika aktuális legyen. Nagyon nagy a választék és megpróbálunk olyan filmeket válogatni, melyek számunkra itt Budapesten fontosak lehetnek.

Közben elkezdtünk azon is gondolkozni, hogyan tudunk inspirálni, hatást gyakorolni, ötleteket elvetni az emberek fejében. Nem csak egyszerű kulturális eseményként szeretnénk megjelenni, hanem valamilyen módon városi szereplőként fellépni és hatást gyakorolni - talán ez idén jobban érezhető, egyre jobban kibontakozik. Olyan filmeket hoztunk, vagyis egy részük olyan, melyek izgalmas, tanulságos dolgokat mutatnak be a világ más részeiről. Ezek Budapest számára modellek, számunkra relevánsak, megfontolandók lehetnek.

PRAE.HU: Igen, érezhetően eltolódott a hangsúly a klasszikus épületbemutatástól, a klasszikus építészszerepek, portréfilmek a tudatos társadalmi szerepvállalás, a városi lét, élethelyzetek, kérdések és megoldások bemutatása felé. Ez a trend ma, vagy tudatos átalakulás?

Sosem voltunk hívei a klasszikus építészeti filmnek. Nagyon ritkán sikerül úgy megoldani, hogy az tényleg érdekes legyen, nagyon sok az unalmas, semmitmondó film. Kezdetektől fogva kerestük azokat a műfajbontó, műfajok közötti filmeket, melyek lehet, hogy éppen egy épületről vagy egy építészről szólnak, de tudnak valami különleges nézőpontot biztosítani.

A Velencei Biennále után mi voltunk az elsők a világon, akik vetítették a Koolhaas Houselife című filmet, illetve a sorozat különböző darabjait. Ez a film egy takarítónő szemszögéből mutatta be Koolhaas bordeaux-i épületét. Jó példa arra, hogyan lehet fantáziadúsan, speciális nézőpontból egy épületet bemutatni.

Közvetlenül nem építészeti projekt volt, hanem egy urbanisztikai projekt Christo és Jeanne Claude Pont Neuf-becsomagolása. Fantasztikus dokumentumfilm, ami bemutatta milyen  lépésekkel, milyen konfliktusokon át vezet az út egy építészeti projekt megvalósulásához, nyomon követhettük, ahogy a döntéshozók folyamatosan vitatkoztak azon, legyen vagy ne legyen. Sokkal építészetibb volt ebben az értelemben, mint egy épületet bemutató film.

Annyiban van elmozdulás, hogy talán most kevésbé érdekelnek minket az absztrakt kérdések. Jóval gyakorlatiasabbak vagyunk, mint öt évvel ezelőtt.

PRAE.HU: Ti is változtatok és az anyagok is változtak, amikből válogathattok? Tendencia, hogy a szociálisan érzékeny, a társadalmi szerepvállalást fontosnak tartó attitűd kerül előtérbe a filmekben? Korábban az egyes művek vagy építész-életutak bemutatása volt jellemzőbb.

Igazából igen. Lehet, hogy van hangsúlyeltolódás, és ez valószínűleg megfeleltethető annak, hogy mi magunk is változunk, illetve körülöttünk a világ is változik. Amikor elkezdtük szervezni az első fesztivált, 2008-ban, a válság kezdetén voltunk. Novemberben volt az első filmnapok a Szervita téri üres irodaházban, ami önmagában is egy válságjelenség volt. Teljesen más világ volt, és teljesen más a világ ma, főleg az építészeti világ. Amiket mi a különböző tevékenységeink során tapasztalunk, látunk, az mind beszivárog a filmnapokba.

Szeretnénk ötleteket adni, modelleket mutatni, emellett persze van legitimitása a hagyományos portréfilmeknek is. Fontos az is, hogy egy épületnek legyen narratívája és az is, hogy lehessen mítoszokat szőni egy épület, egy város köré. Ennek ugyanúgy van legitimitása.

PRAE.HU: Mikor kezditek el a válogatást, a szervezést?

Folyamatos a szervezés. Sok filmbe belebotlunk, járunk fesztiválokon is, de a legkülönbözőbb helyzetekben találkozunk filmekkel, mindenféle irányból, ismerősöktől kapunk címeket. Az összes rendező, akivel valaha kapcsolatba kerültünk, elküldi azokat, amiket látnak, amiket hallanak, amiket készítenek. Ezen kívül van egy felhívásunk is októberi kiírással, decemberi határidővel.

Szeretjük két-három hónappal előtte látni a témákat, a legfontosabb csomópontokat, de az utolsó pillanatban is vannak változások. Idén az utolsó film, ami bejött a képbe, egy római autópálya-felüljáróról szóló ötperces lírai kísérleti film, beleillet az egyik témánkba és miután öt perc, nem kellett átalakítani a programot miatta.

PRAE.HU: Hányan válogatjátok ki a filmeket?

Négyen.

PRAE.HU: Tehát van egy fősodor, ami titeket érdekel, ami most foglalkoztat benneteket, ami szerintetek jelenleg releváns, és aszerint állítjátok össze a témákat?

Nagyon sok minden szembejön velünk. Van egy pár ilyen fesztivál a világban, mint a mienk és nagyon sok a film, ami mindenhol fut. Abban is különlegesek szeretnénk lenni, hogy mi magunk is megpróbálunk felfedezni filmeket. Fontos, hogy találjunk olyan alkotásokat, melyek nem a fesztiválokon jönnek szembe, hanem az utcán, teljesen véletlenszerű helyzetekben bukkanunk rájuk. A vidámparkokról szóló idei filmek is ilyen véletlenszerűen kerültek elénk: korábban New Yorkban laktam, és valamennyire bekerültem a brooklyni társadalmi mozgalmakba, azok a levelezőlisták máig élnek, és onnan jöttek ezek az ötletek.

PRAE.HU: A közönség mennyire követi ezt a tendenciát, amit megjelenítetek a fesztiválon, van valamilyen monitorozás?

A nézőszámot tudjuk pontosan, évről évre növekszik, de még van hova nőnünk. Az négynapos formátumot nem szeretnénk tovább növelni. Ismerünk sokkal nagyobb fesztiválokat, melyek a büdzséjüket tekintve teljesen más kategóriák: például a rotterdami fesztivál kerete huszonötszöröse a mienknek. Ott öt napon keresztül folyamatosan öt teremben futnak a filmek. Sok üresen fut, és eltűnik a fesztiválnak az a személyessége, ami nekünk fontos. Mi szeretnénk, ha nem szóródna szét, azt gondoljuk, ez az a lépték, ami ennek a fesztiválnak jó. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy rengeteg irányba lehet nyitni és kivinni a filmeket. Tavaly elkezdtünk szabadtéri vetítéseket. Ezek helyspecifikus vetítések voltak, például a KÉK által üzemeltetett Leonardo-kertben, ahol olyan dokumentumfilmeket mutattunk be, amik a környékről szóltak. Az idei terveink nyárra, illetve kora őszre a lakhatás, a lakhatási mozgalmakkal kapcsolatosak, ebben a témakörben szeretnénk vetítéseket, melyek jegy nélkül hozzáférhetők - de ennek meg kell teremteni a feltételeit.

PRAE.HU: A közönség részéről ez az erős fókuszálás, a koncentráció elengedhetetlen, hiszen, aki napijegyet vesz és végignézi az aznapi filmeket, keményen belekerül abba a világba, amit elhoztok a fesztiválra. Megjelenik ez az érdeklődés a filmek utáni beszélgetéseken? Vannak pozitív tapasztalatok, be lehet vonni a közönséget?

Rossz tapasztalat Magyarországon, hogy nem mernek az emberek kérdezni, aktívan jelen lenni. Nagy élmény volt két évvel ezelőtt, amikor az Urban Think Tank tagjai itt voltak. Teltházas vetítés után az emberek felszabadultan kérdeztek, beszélgettek, azt éreztem, sikerült megszólítani egy közeget. A film mint a kiindulópont egy csomó ablakot meg tud nyitni ahhoz, hogy tudjunk beszélni dolgokról. Ez az egyik cél. Lehet, hogy ezek a beszélgetések néha elég rövidek, mégis fel tudják villantani a perspektívát, és azt is kik az emberek a film mögött, mik a motivációik, hogyan keletkezik az adott film.

Az is fontos, hogy egyre több nemzetközi vendégünk van, nekik is fontos, hogy bemutatkozzanak, hogy legyen kapcsolatuk a közönséggel. Szándékunk szerint találkozási pont lehetünk, ahová érdemes eljönni, alkotóknak, nézőknek egyaránt.

PRAE.HU: Ez a fajta tudatos társadalmi részvétel, szociális érzékenység sokszor láthatatlan marad itt a városban, a környezet is egészen más manapság. A közönség a hasonlóságokat a hazai viszonyokkal látja vagy ti akarjátok láttatni? Van ilyen iránymutatás, törekvés, vagy egyszerűen közvetítitek azt, amit a világ más részén csinálnak mások, máskor, másokkal?

Egyrészről szeretnénk ablakokat nyitni arra, mi történik máshol. Magyarország nagyon elszigetelt, fontos megmutatni, hogyan lehet máshogy élni, másként gondolkozni építészetről, városról, környezetről. Ugyanakkor nagyon fontos, igen, hogy inspiráljon. Nagyon gyakran azt mondják az emberek, hogy ezt meg lehet csinálni Hollandiában, de itthon nem. Mindent meg lehet csinálni itt is. A legtöbb dolog az agyakban dől el. Együttműködésekben, fantáziában, merészségben dől el. Évek óta van egy kezdeményezés, ami collective housing típusú lakóközösségeknek a formális megteremthetőségének lehetőségeit keresi itt Magyarországon. A bécsi koporsógyárról szóló Élet a sargfabrikban című film pont egy ilyen folyamatot, pont egy ilyen lakóközösség megteremtését mutatja be. A film bemutatása, illetve a helyi mozgalom képviselőivel történő beszélgetés például tudja segíteni magát a mozgalmat is, a megértését, a hitetlenség eloszlatását.

PRAE.HU: Amit az elején említettél, egy kulturális eseményen túl, városi szereplőként is szeretnétek megjelenni, ebbe az is beletartozik, hogy a bemutató-médium szerepeteket is erősítenétek? A saját, hazai mozgalmaink, társadalmi jelenségeink feldolgozását, bemutatását is támogatjátok, van ilyen ambíciótok?

Igen, abszolút van. Idén például filmek elkészítésében segítettünk egyetemi kereteken belül, amikből be is mutatunk párat a fesztiválon. Ezen kívül próbáljuk segíteni az itthon készült izgalmas filmek nemzetközi cirkulációját, próbáljuk őket promótálni, ezzel is segítve a szerzőket.

PRAE.HU: Miből szervezitek a fesztivált, kik támogatnak benneteket?

Van egy adag NKA-támogatásunk, támogat a Visegrád Fund, és elég sok segítséget kapunk a kulturális intézetektől, az utazások nagy részét pedig támogatja az adott ország nagykövetsége. Vannak szakmai partnereink, médiapartnerek itthon és külföldön, és van jegybevételünk, ami fontos része a költségvetésünknek.

PRAE.HU: A KÉK (Kortárs Építészeti Központ) mennyire van jelen a fesztiválon?

A fesztivál a KÉK programja, azon belül kezdődik és fejeződik be, mi mind tagok vagyunk. Nyolc év elég masszív időszak, a KÉK egyre relevánsabb és egyre fontosabb témákról tud beszélni, próbáljuk a fesztivál programjait a KÉK más témaival valamennyire összehangolni. Például az elmúlt két évben a Lakatlan programunk egyre inkább formát öltött, ezért egyre több átfedést próbáltunk létrehozni.

PRAE.HU: A film hozzád közel áll, a filmkészítés is érdekel, vagy inkább távolról szemléled?

Néha vannak próbálkozásaink, nem együtt, egyenként. Nekem volt néhány videóm. A film, a video nagyon hasznos műfaj. Jelenleg sajnos mások a prioritásaim, de igen, érdekel.

PRAE.HU: Az, hogy sikeres a fesztivál, hogy ti valósítottátok meg, gondolom sokat ad. Sok a kudarc is, vagy egálban van?

Igen, jó érzés hogy van, jó érzés, hogy működik, de nyilván egyre magasabbak a saját magunknak támasztott elvárások is. Nem dőlünk hátra és élvezzük, hanem folyamatosan próbálunk megújulni, új irányokba nyitni. Ezek koncentrált ügyek, amik fontosak. Sokat adnak, de azt is érezzük, hogy sok ilyen eseményre van szükség. Próbálunk nyitott szervezetként működni, ahová be lehet jönni és be lehet kapcsolódni a programokba. A filmnapok is egyemberes, nagyon amatőr műsorként indult, és onnantól kezdve, hogy megjelent Daniella és Mimi, jól működő dolog lett, később megjelent Fehér Gábor, aki hozta a filmes világát, és lett egy jó grafikusunk is, Csekk Gábor, aki teljesen más szintre vitte a megjelenést. Ez egy folyamatosan alakuló sztori, amibe új emberek is be tudnak kapcsolódni.