Történt, hogy mindenki Pavarottija meghalt szeptember elején, ám Paul Potts személyében máris új énekescsillagot ünnepel a világ. Legalábbis annak egy része. Az egyik megasztár típusú brit vetélkedőben üstökösként taroló kisvárosi mobiltelefon-eladó időközben világkörüli turnéra indult, szólólemeze eladási rekordokat döntöget, és Puccini Turandot-jának leghatásosabb áriarészlete a youtube segítségével ezreket fakaszt könnyre. Hatódjunk meg mi is, vagy örüljünk annak, hogy a korábban csak könnyűzenét hallgatók legalább felszínesen megismerkednek egy-egy klasszikussal; netán kapargassuk meg a felszínt és fanyalogjunk?

Először kérem, nézze meg a kedves olvasó (újra) a nevezetes [a]http://www.youtube.com/v/1k08yxu57NA[text]videó[/a]t!

Előre is elnézést kérek azoktól, akik szerint alapjaiban rendül meg a világ Paul Potts éneklésétől, és lelkesen rákeresnek más operaáriákra is (Pavarotti stb). Ajánlatom a következő: nézzünk magunkba és egyben a színfalak mögé.

Tétel:
Paul Potts zseniális, kirobbanóan tehetséges, hihetetlen, hogy ilyen adottságokkal az isten háta mögött raktáros egy teszkóban. Olyan szépen énekel, hogy az kimondhatatlan, borsódzik tőle a hátam, és ha nem lennék pasi, meg is könnyezném.

Cáfolat:
1.) Mit is énekel? Nessun dorma – hát ez meg micsoda? Puccini… Turandot… számít ez? Kérem, a-ho-gyan Paul Potts énekel, az a fantasztikus. Hogy esetleg Puccini zenéje (és nem csak a Turandot, hanem a Tosca, a Manon Lescaut) volna megrendítő, az fel sem merül. Mint ahogyan az sem, hogy sztárevicsünk az egész operaszerepet előadja, hiszen ahhoz más énekesek, igazi zenekar, igazi színpad kellenek; ja, és ósdi díszletek, meg az egész különben is tök unalmas. Puccini bizony nem piacképes, csupán 1-2 jobban sikerült áriája. Mert valamit mégiscsak tudott az öreg: jobb akkordokat talált, mint Richard Clayderman. Pedig őt is megkönnyeztük annak idején.

2.) De Potts énekel egyáltalán? Egy tutira menő showban nincs improvizáció. Playback van, és színészek (ripacsok). A háttérben felgyullad a „TAPS”, „TOMBOLÁS”, vagy a „KÖNNYEK” feliratú lámpabura és a közönség engedelmeskedik, a kameraman és a rendező pedig a reflektor alá ültetett mamákat mutatja. Na meg a zsűritagokat, akik az előselejtezőkön már többször hallották (élőben is) a produkciót. Ja igen, hogy tizedszerre is spontán hatódnak meg, mert oly szívhez szóló a nóta. A főszereplő pedig fogja a mikrofont, és átéléssel tátog. Zenekar és énekkar nem kell, van jól megvágott felvétel, és inkább kevernek egy kis visszhangot, meg felhúzzák a középlágét az ekvalizeren.


3.) A zsűrielnök – mit ad isten, lemezkiadó cége van – egy héten belül felvételt készít a vetélkedőt elsöprő előnnyel megnyerő hőstenorunkkal. A lemez heteken át vezeti a brit toplistát, stb. De nicsak: az egy Puccinin kívül nincs is operaária a korongon! Annál több könnyen fogyasztható, tutibiztos könnyfakasztó sláger lassúzáshoz, intim együttléthez. A közönség elvégre Paul hangjára kíváncsi, azt pedig megkapja az elmaradhatatlan visszhang és feltekert középláge kíséretében.

4) Pedig időközben kiderült, hogy Paul Potts-unk vett már részt énekversenyen és Pavarotti-mesterkurzuson, énekelt a Royal Philharmonic Orchestrával és több (félamatőr társulattal végigénekelt) operaszezon áll a háta mögött. Tehát kisemberünk tényleg operaénekes szeretett volna lenni… Így viszont már akár az is hihető, hogy nem csak egy percet tud énekelni, hanem – amin sok jó torkú szólista elvérzett – több felvonásnyit is. Csakhogy erre a világ nem kíváncsi, mert a könnyű műfajban néhány perces egységekben mérik a muzsikát.

E ponton – pihenésként – javaslom az alábbi [a]http://www.youtube.com/v/EBbf3cy_wYM[text]Pavarotti vs. Paul Potts videomontázs[/a]t!

(Pavarotti és Paul Potts hangjának összevetésétől a fent ismertetett körülmények miatt eltekintek. Emlékeztetőnek csupán azt lábjegyzetelném, hogy Pavarotti is „alulról” jött, a rossz nyelvek szerint kottát sem tudott olvasni, de tömegek előtt énekelt, és tömegekkel kedveltette meg – a taljánok körében amúgy mindig is népszerű – operaáriákat. Vagy legalábbis az operaária-stílust.)

Konklúzió:
Szerintem nem másról van szó, mint amikor a valóságshowban a mindenki megdöbbenésére szexelő (és a nézettségi rekordot ezzel bebiztosító) „kisemberről” kiderül, hogy előéletében pornózott. Meg hogy a melle meg van csináltatva. Meg hogy az egészet megrendezték az előválogatástól a forró jelenetig az utolsó percig olyanok, akik jó pénzt keresnek az üzleten. A nézők csettintenek, kattintanak, médiát fogyasztanak, a főszereplők meg – szegények – néhány hónap múltán eltűnnek a süllyesztőben.

Azért azonban végtelenül hálás vagyok a tisztelt producernek, hogy a világot körüljáró műsorba a Puccini-áriát választotta, elvégre nem lobogó csöcsökről, hanem az operarepertoár egyik klasszikusáról beszélünk. Csak meg ne kérdezzék a soron következő vetélkedőben, ki a „Nessun dorma” című szám zeneszerzője (a. Andrew Lloyd Webber b. Luciano Pavarotti c. Paul Potts d. Giacomo Puccini; telefonos segítség: „A!”)…

Figyelem, reklám következik: januártól műsoron az Operaházban a Turandot, addig is megy a Tosca, a Pillangókisasszony és a Bohémélet – kérem, adjanak Puccininek és az operának is egy esélyt. A Paul Potts-rajongók pedig képzeljék a színpadra kedvencüket – elvégre alighanem erről álmodott egész életében – és ítélkezzenek: a kultúrsznobság mégiscsak jó dolog, nem igaz?!