Álszalondráma / Zsótér Brand előadása a Nemzetiben / PRAE.HU

Ambrus Mária díszlete az első pillanattól, amint a néző belép a térbe, megadja az előadás hangulatát, amelytől lehetetlen szabadulni. Minden skandináv: IKEA bútorok, Björn Borg táska, dalarnai lovacska, jegesmedve, műfenyő. Minden nagyon reális, és azt jelenti, ami - teljes mértékben szokatlanul a zsótéri tárgyhasználattól. Még el sem kezdődött az előadás, de már érzi a néző: ez modernizáló Ibsen-előadás lesz. Látszólag semmi különös nincs a színpadon, Thomas Ostermeier bármelyik érdektelen Ibsen-rendezésének lehetne a díszlete. Ám Ambrus Mária és Zsótér Sándor trükkje abban rejlik, hogy ezt a kortárs színházi klisét húzzák rá Ibsen legfilozófikusabb darabjára.

A Brand ugyanis nem más, mint egy gondolatmenet a vallásról, a hit erejéről, egyéni és kollektív morálról, „letisztult, tökéletes, érett mű” – ahogy a szórólap fogalmaz. Korántsem egy egyhelyszínes polgári dráma. A Peer Gynt előtt írta Ibsen, de nyoma sincs benne a Peer Gynt-i játékosságnak; egy ember, egy evangélikus lelkész vívódása. A Brand kevésbé ismert és kevésbé játszott, mint a Peer Gynt, Magyarországon emberemlékezet óta be sem mutatták. A nemzetközi játékhagyomány általában egy üres vagy szimbolikusan terhelt térben játszatja a Brandot. Ambrus Mária ezt töri meg a modern szalonenteriőrjével, melybe még egy Babaház-idézet is belefér a karácsonyfa feldíszítésével.

Az előadást nézve az az érzésünk támad, hogy egy skandináv luxuslakásban ülünk, amelynek a hatalmas üvegablakaiból rálátunk a városra, miközben a darabban a mélyszegénységről és a pusztaságról beszélnek. Zsótér és Ambrus a díszletet konzekvensen szöges ellentétbe állítja az elhangzó szöveggel. A címszerepet játszó Trill Zsolt az erkélyen felállítja még meg nem halt gyermeke és felesége sírját virágföldből és művirágból – ami persze csak később kap értelmet. Később Brand ide vonul ki a néppel, mely aztán ellene fordul, be akar szabadulni a meleg térbe a hideg erkélyi levegőről, és szitkozódásait jégkockák formájában dobálja Brand fejéhez. Itt történik Brand halála is, amikor feljut a jég-templomba, és a Zsótér-rendezésben elég – ez beindít egy elég erőteljes pokol-asszociációt, de van egy sokkal kézzelfoghatóbb oka is: a „brand” az Ibsen korabeli dán-norvégban azt jelenti: tűz.

De Zsótér nemcsak a díszletet, hanem az egész darabot „kortárs skandinávosítja”. Olyan mintha, egy családi tragédiáról szóló dogmafilm színpadra vitelét néznénk. Trill Zsolt maga a magyar Mads Mikkelsen. Hibátlanul játssza a gyötrődő, gondolkodó embert, aki tele van kétségekkel, reménnyel, csalódással. Ugyanakkor nagyon érdekes, hogy hogyan lesz akarva-akaratlanul gyermekivé, amint Törőcsik Mari mint Brand anyja a színpadra lép. Törőcsik játékos hisztériájához, gonosz és szívbemarkoló anya-alakításához Trill csak asszisztálni tud. Egyébként Trill végig jelen van, iszonyatos tempót diktál a színpadon, melyet nem mindig lehet követni, érteni, de a karakter hevületét nagyon jól érzékelteti. Nagyon jól előhozza Brandból a tiszta és makacs hitet és a naiv világszemléletet, mely minden norvég sajátja. Naivitása hitének alapja - ahogyan mindenkitől azt a tisztaságot, megalkuvás nélküliséget várja el, amit ő maga gyakorol.

Ennek jó ellenpontja Trokán Nóra (Ágnes) kommentátori, kívülálló színész-attitűdje, melyet Zsótér és Trokán a Hosszú út az éjszakába kecskeméti előadásában járatott csúcsra. Trokán színpadi jelenléte nem csak akkor erős, amikor megszólal. Legszebb pillanata, amikor már halottként fekszik a kanapén a Mátyássy Bence által alakított volt barátja, a festőből házaló pappá lett Einar és a volt férje, Brand között. Ő maga a két férfi között lévő demarkációs vonal, a súrlódási felület, mely nem csak érzetben, hanem vizuálisan is megjelenik. De Zsótér más halottakat is a színpadra rak: Brand és Ágnes gyermeke míg élő, csak mint plasztikcsecsemő jelenik meg, ám mikor meghal, beszalad egy húsvér kisgyerek a színpadra. Így válik vizualizálható valóssággá az, amit Brand és a kereszténység állít: a halál tulajdonképpen születés.

Zsótér úgy aktualizál, hogy felszínre csiszolja a szöveg aktualitását a színészeken keresztül. Horváth Lajos Ottó maradi papja és erkölcsisége mintha egy tévéműsorból szólalna meg. Ugyanígy nagyon ismerős Mátray László jelentősen korrupt bírója, aki a hatalomért és a népszerűségért bármit megtenne. Ibsen kíméletlen volt korának norvég társadalmával – mindezt úgy tette, hogy nem Norvégiában élt; a Brandot is Olaszországban írta. A teljes művet először a megírás után 20 évvel, Stockholmban mutatták be, az első önálló norvég bemutatóra 40 évet kellett várni. De úgy tűnik, hogy a 19. század közepi, Ibsen által ábrázolt norvég társadalom szinte semmiben nem különbözik attól, amiben jelenleg élünk. Érdekes magyar aktualitás a nagybajcsi kiugrott pap története – mintha maga a nyugat-dunántúli Brand lenne.

Muszáj beszélni Zsótér Sándor és Ungár Júlia (dramaturg) által az utóbbi időben írt szórólapszövegekről. Ezek nem ajánlók vagy színházba csalogató szövegek, hanem maga a darabértelmezés, saját színházi olvasatuk manifesztációja. Általában tartalmazza a darab cselekményét – tehát a néző figyelmét nem a darab cselekményének kimenetelére (hiszen azt a szórólapról már tudja) hanem az elhangzó szövegre, annak összefüggéseire és a színpadi játékra hívják fel – már maga a szórólap egy elidegenítő elem. A Brand szórólapjánál is ezt figyelhetjük meg: kis színháztörténeti háttérinfó Ibsen-idézettel, majd a darab cselekményének zsótéri interpretációja, a végén egy pusztába kiáltott kívánság: „De kell, hogy legyenek Brandok, akikhez mérhetjük magunkat.”

Zsótér telibe találja a Nemzeti Színház ízlését, és megmutatja nekünk, nézőknek, a felháborodott színházi szakmának, hogy ebben a nacionalista-katolikus témakörben igenis lehet érvényeset, vitaindítót alkotni. Ebben a légkörben már az botránykeltő, amit a szórólap és persze az Ibsen-dráma állít: nem egy isten létezik. Zsótér azzal, hogy megrendezte a Brandot a Kaszás Attila Színpadon, előítéleteket dönt le. Az egyetlen olyan „outsider” rendező, aki a saját furcsa nyelvén párbeszédbe lépett a Nemzeti Színházzal és Vidnyánszkyval. Aki nem elveket és pártpolitikát néz, hanem a munkán keresztül próbálja megtalálni az utat. És meg is találja.

Henrik Ibsen: Brand

Kúnos László és Rakovszky Zsuzsa fordítása

Brand - Trill Zsolt

Brand anyja - Törőcsik Mari

Ejnar, festő - Mátyássy Bence

Ágnes - Trokán Nóra m.v.

Bíró - Mátray László m.v.

Orvos - Szatory Dávid

Prépost - Horváth Lajos Ottó

Harangozó - Kristán Attila

Iskolamester - Szűcs Péter Pál m.v.

Asszony - Molnár Erika m.v.