Persze nem csupán emiatt érezhettük úgy, hogy két nagyon is eltérő személyiséget hallgathatunk az Írók Boltjában a József Attila Kör fiatal írókat, költőket bemutató sorozatának legutóbbi alkalmán. Míg Szalay Zoltán szívesen tekint a múltba, akár fiktív múltakba is, addig Potozky Lászlót alkotóként is elsősorban a jelen érdekli. Sokkal közelebb áll hozzá a kortárs próza, a jelenkori irodalmi beszédmód. Úgy fogalmazott, a nyelvhasználat folyamatosan korszerűsödik, és szikárabbá, feszesebbé, egyre sallangmentesebbé válnak a szövegek. Szerkesztői szemmel nézve a Nyugat prózistáinak alkotásain akadt volna még dolgoznivaló. 

Egy adott témához illő megfelelő nyelv kidolgozása Éles című készülő regényében is komoly kocentrációt igénylő feladat volt. A történet egyes szám első személyű elbeszélője egy fiatal férfi, akinek Potozky igyekezett saját szóbeli stílusát, szóhasználatát átadni. Mint mondta, egy írónak más az írásaira jellemző egyéni stílusa és más a héztköznapi beszédben megnyilvánuló nyelvhasználata. Készülő regényében igyekezett ezt a távolságot minimalizáni, és egy olyan apróságra is odafigyelt, hogy ne szerepeljen a szövegben az azonban szó, mivel az szerinte túl irodalmi. 

Gaborják Ádám szerint a regény beleilleszthető az ifjúsági/fiatal felnőtt regények mai trendjébe problémaközpontúsága miatt, hiszen egy olyan párkapcsolatot ábrázol, amelyben az egyik fél, egy egyetemista lány alkalmi prostitúcióból él. Potozky elmesélte, régóta foglalkoztatja egy ilyen történet, ugyanakkor a regény első nyersváltozatánál (Potozky nulladik változatnak nevezte ezt) a fiú karakterét saját érzelemvilágából, úgymond megvadított belső démonjaiból gyúrta össze. Csak ezek után kezdődött a szöveg tudatos szerkesztése, amiben aztán már odafigyelt olyan kérdésekre is, hogy a szereplők viselkedése, motivációik és tetteik viszonya hiteles-e. Potozky - akinek Hajnóczy Péter és Tarr Sándor a példaképei - realista írónak tartja magát, az emberi kapcsolatok érdeklik. Ha esetleg van is valamilyen történelmi esemény a háttérben, akkor is az izgatja, hogy miként befolyásol(hat)ja mindez két ember viszonyát.

Szalay Zoltán Drága vendelinek című kisregénye kapcsán megkerülhetetlen az irodalmi hagyományhoz kötődés kérdése. Bár Szalayra is a kortárs novellisták hatottak először, Krúdy Gyula írásai iránti rajongását sem tagadja. Ugyanakkor a kötetben, bár a cím alapján közelebbi kapcsolat is feltételezhető, mindez csak több áttételen keresztül van jelen, leginkább egyfajta fiktív múlt létrehozására való törekvésben. Egy olyan módon ábrázolt világban, ahol egyidejűleg érzékelhető a ma és valamiféle sosemvolt, inkább csak kitalált múlt hangulata.

Fontos volt a történet helyszínének kiválasztása is, Boroszló a mai lengyel Wrocław, aminek magyar elnevezése benne is van a nyelvben és nincs is, inkább csak múltról szóló szövegekben lehet találkozni vele. Wrocław cseh neve ráadásul hasonló hangzású, mint Pozsony szlovák elnevezése, így egy titkos Pozsony-regény is rejtőzik a Drága vendelinekben. 

Szalay írásaiban is előtérbe kerül a hitelesség kérdése, de a metafikció szemszögéből, valamint abból az aspektusból, hogy az írásbeliség mindig is hitelesítő funkcióval bírt, különösképpen az európai történelemnek azon szakaszában, amikor még a társadalom szűk rétege tudott csupán írni-olvasni, s ez egyben a hatalom megnyilvánulása is volt a többség számára. A jogász végzettségű Szalayt érdekli például a jogi szövegek narratológiai elemzése, s hogy mennyire zárható ki a fikció ebből a szövegvilágból, noha tudjuk jól, hogy az írás szükségszerűen fikcionalizálja az általa megjelenített valóságot.  

Míg Potozky László kezdetektől fogva regényírásra készült, csak közben megjelent két novelláskötete is, addig Szalay Zoltán szívesen váltogatja a rövidebb és hosszabb prózai műfajokat. A Drága vendelinek megjelenése után például egy ideig nem szeretne nagyobb lélegzetvételű írásnak nekiállni.

S hogy ne csak a különbségekről essen szó, akad közös is a két alkotó pályájában: határon túliként mindketten részt vesznek egy-egy fontos "peremvidéki" (a kifejezést Szalay Zoltán használta) folyóirat munkájában. Szalay Zoltán az Irodalmi Szemle főszerkesztőjeként, míg Potozky László mint a Várad folyóirat szerkesztője. Bár konkrét szakmai együttműködés ezidáig nem volt a két lap között, egyvalami mégiscsak összeköti a két kiadványt: nagyjából ugyanazt a fiatal, irodalom iránt érdeklődő réteget kívánják megszólítani.