Homoszexualitás, háború, a másik elfogadása, gyász és válás  – megannyi kényes téma, melyekkel magyarul kevés gyerekkönyv foglalkozik. A Kritikustusán elsőként az egyik legütősebb és a legkevésbé didaktikus könyvet, a Csimota Kiadónál megjelent, hollandból fordított Szívszerelem címűt mutatta fel a szerkesztő, Tsík Sándor. Elmondja, hogy amikor első ízben találkozott a szöveggel, nem is tűnt fel neki, hogy ez a könyv a válást és egy család felbomlásának történetét dolgozza fel. A klasszikus mesei elemek felhasználásával megírt történet merész képi megjelenítése, különleges témája révén a szakértők számára is újdonságként hatott, pedig két éve jelent meg. 

A szerkesztő egy olvasói kritikát idézett: „nem veszem meg, mert nincs benne a válás minden aspektusa”. Mint Szekeres Niki moderátor közbevetette: szerinte az lenne fontos, hogy ezek a könyvek ne csak azokhoz szóljanak, akik érintettek: mindenki számára kellene, hogy hordozzanak valamilyen üzenetet. A gyerekjogi szakértő, Gyurkó Szilvia minél több ilyen témájú könyvet szeretne a gyerekkönyvpiacon látni, mert ő azt tartaná fontosnak, hogy ezek a könyvek hozzásegítsék az ifjú olvasókat, hogy legyenek szavaik, kifejezéseik a szexuális felvilágosítással, gyásszal, válással kapcsolatos témákhoz, hogy ki tudják fejezni magukat. Ezerféle gyerek van, és ezek a könyvek felületet nyújthatnak ahhoz, hogy egy olyan gyerek esetében, akinél a családi háttér, a bizalmi háló nem elég erős vagy egyenesen elveszett, be tudja tölteni a család hiánya miatt keletkezett űrt, és a gyerek képes lehet arra, hogy erőt merítsen ezekből a könyvekből és ki tudja építeni akár a maga párhuzamos világát.

Az UNICEF által támogatott és a Bookline Kiadó által gondozott Zinka és Hugó ‒ A rejtélyes üzenet című könyv sajnos nem ebbe a kategóriába tartozik, mondja Gyurkó Szilvia, aki, még mint UNICEF munkatárs, maga is ott volt a kötet születésénél, bár az eredménnyel nem elégedett. A könyv ‒ szakmai ellenvéleménye dacára ‒ megkapta a Szívünk rajta-pecsétet, amellyel az érzékeny témákat taglaló könyveket osztályozza egy független szakértő bizottság, de Gyurkó Szilvia szerint ez a könyv túl sok témát akar egyszerre átfogni, a toleranciától kezdve az összefogáson, az elesettek megsegítésén át a világ sokszínűségének bemutatásáig, a fogyatékkal élők elfogadásáig meg a természet megóvásig. Ritter Andrea pszichológus hozzátette, számára is túl sok volt ez így, a kevesebb több lett volna. Szilvia is nagyon didaktikusnak érzi a történetet. Neki általában azzal van gondja, hogy a felnőttek, amikor gyerekkönyvet írnak, sokszor felülről szólnak a gyerekekhez, hiányzik a mellérendelt kommunikáció. Szekeres Niki dramaturgiai bukfenceket emleget, Tsík Sanya megengedőbb, ő azt hangoztatja, ne várjunk el minden megoldást egyetlen könyvtől. Úgy véli, hogy a nagyobbaknak még azt is meg lehet mondani, hogy egy adott kötet didaktikus vagy sem. Gyurkó Szilvia azt emeli ki még, hogy attól, hogy van egy könyvünk a természeti katasztrófáról, a deprivázációról, ez önmagában nem elég. Jó, hogy megjelent egy ilyen könyv, de ezen a területen is van még mit bepótolni.

Bosnyák Viktória könyve, a Csimota Kiadó által gondozott A szomorú kacagány van soron a kritikusi boncasztalon. Szekeres Nikitől távol áll a romantizáló, cuki könyvtípus, de azért ez még nála sem verte ki a biztosítékot, pedig lányos emlékkönyvet idéző, oldalsó szalaggal összeköthető kötetről beszélünk, amelyet naturális virágrajzok illusztrálnak (a grafikus Rippl Renáta volt). A történet szerint a kétféle lénycsoport, a kacagányok és a kacabajkák közti ellenségeskedést egy fiatal "vegyes" pár oldja fel, akik rájönnek, hogy a szomszéd nép nem is olyan rettenetes. Szekeres szerint ez túl egyszerű, az előző kötethez képest itt másképp, de működik az erős didaxis. A pszichológus azt tette hozzá, hogy örült neki, hogy ilyen egyszerű a történet, egy dologra koncentrál csak, számára a gondot inkább az jelentette, hogy kimódoltnak, természetellenesnek, túlszerkesztettnek találta a mondatokat.

A következő kötet Az ellenség címmel jelent meg, szintén a Csimota Kiadó gondozásában. Az eredetileg francia kötetet kint is és itthon is partneri együttműködésben az Amnesty Internationallel karöltve dolgoztatják fel iskolai osztályokban, amelynek azért örült Tsík Sanya, a szerkesztő, mert végre nem a kiadónak kell tanári óratervet készíteniük, hanem olyanok foglalkoznak ezzel, akiknek valóban ez a szakmájuk. Most az AI viszi iskolákba a könyvet és osztályfőnöki, etika órákon beszélnek a gyerekekkel a háborúkról; céljuk az érzékenyítés, az előítélet-mentesítés, mert – mint elhangzott ‒, az AI mottója: „Gyűlölet nélküli világban szeretnénk élni”.

A szerkesztő röviden összefoglalta a kötet tartalmát: két katona ül a sivatag két pontján, ellenségek, félnek egymástól és gyűlölik egymást, az egyes szám első személyben mesélő katonánál egy kis piros könyv részletes leírást ad az ellenségről, s később kiderül, hogy annak a másik katonának is egy pontosan ugyanolyan leírása van ‒ őróla. A direktség távol áll a kötettől, s mindenképp továbbgondolásra ösztönöz. Tsík Sanya elmondja, hogy mint érzékeny témákra különösen fogékony kiadó, úgy érezték, nekik kutya kötelességük ezt háborús témát körüljáró könyvet is kiadni, s az volt az elképzelésük, hogy majd a szakma, ha szeretné, bátran dolgozza fel a könyvet. Gyurkó Szilvia hozzáteszi: jó, hogy van ilyen könyv, de gondoljunk arra, hogy ezek a könyvek mindig valamilyen üzenetet akarnak közvetíteni az olvasóhoz, hogy ne legyünk diszkriminatívak és intoleránsak ‒ ugyanakkor vegyük észre, hogy mindez már következmény, és olyan könyvekre lenne szükség, amelyek az énképet erősítik, a kritikai hajlamot és az érzékenységet növelik, hogy ne fogadjanak el bármit, amit olvasnak vagy hallanak.

Az ellenség ugyanakkor egy nagyon félelmetes, fontos könyv; a markáns képek és a lírai, de kőkemény szöveg miatt mindenképpen felnőttel együtt kellene olvasni a könyvet a gyereknek. Ritter Andrea meg is jegyezte, hogy a könyvön nincs kormeghatározás, nem lehet, hogy felnőtteknek készült ez inkább? Tsík Sanya válaszában egy hétköznapi példát említ: a gyerekek elszórakoznak a gyilkolós játékokkal, de ha a szomszéd néni meghal, akkor nem beszélünk róla. A szülői attitűd persze kettős, mert van egy természetes óvó-védő hozzáállás, ugyanakkor érezheti azt is a szülő, hogy beszélnie kellene róla, de nem mer. Gyurkó Szilvia szerint, ha a szülő nem beszél a kényesebb témákról, azzal nem a gyereket, hanem saját magát akarja védeni egy kényelmetlen-kellemetlen helyzettől; azt hisszük, a gyerekek nem hallják, nem érzékelik a híreket, de épp ellenkezőleg.

 A soron következő, magyarul egyelőre még csak online verzióban létező könyv Jeffrey A. Miles A hercegek és a kincs című meséje volt (Handsome Prince Publishing). A nagy sajtóvisszhangot és általános fölhördülést kiváltó történet röviden arról szól, hogy két királyfi útra kel, hogy kiszabadítsa a királykisasszonyt a fogságából, de kalandjaik során ráébrednek, hogy egymásban találják meg a legnagyobb kincset. Melegekről szóló, egyáltalán, a homoszexualitást érintő kötet is csak elvétve található, az olyan pedig, ami gyerekeknek íródott, talán ezelőtt még soha nem is létezett itthon. Tsík Sanya szerint merész, nehéz téma, amelyet nagyon rossz vizuális megoldással párosított a kiadó, maga a „nettó giccs”, ahogy fogalmazott (a program alatt egy kivetítőn láthattuk a könyv borítóját és néhány illusztrációját), amelynek szövege olyan didaktikus, olyan vehenemsen akar üzenni valamit, hogy az már magának az üzenetnek (fogadd el a melegeket) nem tesz jót.

Gyurkó Szilvia is fájlalja, hogy így megjelenhet egy kiadvány, ami maga a tömény vizuális környezetszennyezés. De az nagyon hiányzik, hogy a magyar gyerekek is találkozzanak nekik szóló irodalomban a homoszexualitással, mert a meglevő kiadványok ismeretében úgy tűnhet, hogy „Magyarországon kérem, nincs gyerekhomoszexualitás, egy gyerek, ahogy betölti a 18-at, ébred rá, hogy ő a saját neméhez vonzódik”. Ez persze nincs így, teszi hozzá Gyurkó Szilvia, pedig nagyon kellenének ilyen szövegek, amelyek a témáról való beszélgetésben segíthetnek gyereknek és szülőnek egyaránt, de ez a könyv, hiába a humora, annyira rémes, hogy ezt biztosan nem választaná ki magának. Sanya kiemeli, hogy nagyon körültekintően kell átgondolni egy ilyen témájú kiadvány megjelentetését, az érzékeny téma mellett fontos, hogy mind a szöveg, mind az illusztrációs anyag magas színvonalú legyen. 

Fotó: Bach Máté

Korábban itt írtunk a Szívszerelem című kötetről.

A szomorú kacagányról szóló kritika itt olvasható.