Bizonyára igen – ha nem is a „vanság”, hanem a „lehetségesség” birodalmában. Például a fantázia, a furfang, a mesék révén máris ennek kellős közepében találjuk magunkat. Hogy van-e világ legrövidebb meséje? Hát persze! Itt van mindjárt egy kötetnyi, 50 darab. A könyvecske már címében ígéri, ezek a világ legrövidebb meséi.

Vagy „nem is”? A szerzők felváltva, szinte egymás nyakára hágva mondják el, miről is szólhat a világ legrövidebb meséje: egymással feleselnek, hogy „Nem is!”, mert a világ legrövidebb meséje ez és ez. Puffannak a poénok, hol szép sorjában, csavarosan, hol meg egyetlen kardcsapással csapnak le, mint amikor két barát marháskodik, vagy párnacsatázik, de komolyan... A mesék folyamát ez a „Nem is!” hajtja tovább, amely az „egyszer volt, hol nem volt” és az „itt a vége, fuss el véle” közé zárul a könyvecskében. Kiderül, a világon mindenről lehet mesét mondani, csak egy kis hajlandóság kell hozzá: lehet a köhögős orvosságról, a radírról, de persze királyfiról és királylányról, boszorkányról, meg hajóskapitányról is.

A szerzőpáros könyve természetesen nem lenne teljes az illusztrációk, Molnár Jacqueline képei nélkül: minden rövid, néha csak kétsoros mese fölött van egy-egy nagy színes kép, humorban, kedvességben kitűnően illeszkednek a szövegekhez. Molnár Jacqueline Lackfival többször dolgozott együtt, az Aranysityak című antológiában pedig mindhárman benne vannak.

Sok kedvencem van, köztük Lackfitól a válogatós királyfi, aki feleséget keresni indul, de csupa bányarémmel találkozik, így inkább hazamegy és megöregszik (10.) meg a kutyamelegről szóló Ijjas-opus, amikor az emberek leugatták egymás fejét (11.) Szegény boszorka! Még hogy a popsztár, a politikus is gonoszabb, mint ő?! (12.) Szóviccek, szófacsarások jellemzik például a pékről szóló mesét, a szavak forgatása, nonszenszesítése Lackfi eleme. (18.) A turmixgépről mondott Ijjas-féle vélekedés helytálló: a diszlexia kreatív haszna, hogy ilyen viccessé kutyulódnak a szavak, akár a turmixgépben az alapanyagok. (19.) Tetszik Lackfi János negatív meséje az ágrólszakadt emberről, akinek „nem volt három fia…” – ezek után képzelhető, mi minden nem történt. (22.) Üdítő élmény, szerelmes versnek is beillik Ijjas kis meséje a vállvonogatásról (41.) és szintén tőle, egy másik finom kis költői kép a falevélről. (51.)

Gyereknek és felnőttnek is élmény a könyv. Egyébként (felnőttként) azon morfondírozom, mi a különbség a két szerző között? Meg tudnám-e különböztetni őket, ha nem tudnám, hogy a kékbetűsök a Lackfi szövegek, a pirosbetűsök meg az Ijjasok? Mi a különbség köztük a rokonság ellenére? Karakterükhöz ad az illusztrátor némi támpontot azzal, hogy őket is lefesti, a tündéri két kópé képét megnézhetjük az 52. és az 53. oldalon.

Lackfi cicás, Ijjas macis – ami ezek mögött van, lássuk be, igaz. (Lássa bele mindenki a magáét.) Abszurd? Ravaszkás? Szeretnivalóan humánus? Mindez egymás után és egyszerre. Úgy vélem, Lackfi inkább meglévő meseraktárakat bont fel és azokból az alkatrészekből kreál valami különlegeset, mint például a 26. oldalon lévő kenyérre kenhető sztoriban, zanzásítja a történéseket, de hogy kicsoda kicsodával tette ezt meg ezt, nos, az már nem fért bele a mesébe. Parodisztikus átiratai mellett van például láncmese szerűen szerkesztett szövege (30.) amelyikből megtudhatjuk, hogy a buta szamár miért síelni ment, mikor legszívesebben görkorizni ment volna. Véletlen és elkerülhetetlen események láncolata vezetett idáig, mint ahogyan az a valóságban is gyakran megesik. Ijjas Tamás többnyire egyetlen abszurd, bizarr vagy nagyon is hétköznapi képből alkot kompakt sztorit. Elég egy didergő rántotthús (25.), akiről leették a bundáját, s máris érezzük szegényke életének a drámáját. Malackája nem tudja, hogyan kell vizet forralni, ezért inkább elsüt egy disznóviccet, amin a farkas halálra röhögi magát. (27.) Ám említettem már, hogy vannak igazán felemelő, lírai hangulatai is.

Azért kellett megírni ezeket a meséket, mert a világ úgy fölpörgött, hogy… hogy is? Minden percre jól jön egy mese? Egyfektő helyünkben kiolvasható? Amíg anyu, – vagy szerintem inkább apu – olvas és jól szórakozik, addig a gyerekek, akik szintén szomjazzák a csalafintaságokat, a humort, elmerenghetnek a szép képeken – bebarangolhatják a színeket, formákat és már bánják is a lapozást. Még! Hangzik ekkor a kívánság, és jön még egy rövid, meg még egy – és akkor ez úgy hosszú, hogy elég. Vagy: nem is! No, akkor kezdhetjük az egészet elölről. 

A főoldalon látható kép forrása Molnár Jacqueline weboldala.