Kicsit összeszedetlen vagyok, hol jár az eszem?, így hiába indulok el otthonról időben, reflexből más irányba megyek, mint kellene, aminek az lesz a következménye, hogy csak öt órakor, a PIM bejárata előtt esik le, hogy tulajdonképpen nekem az Írók Boltjában kellene lennem. És megkezdődik a versenyfutás az idővel: az Astoriánál épp elmegy előttem a 47-es villamos, így marad a gyaloglás, majd a futás a 105-ösig, aminek a sofőrje van olyan kedves és megvár, neki köszönhető, hogy mindössze 15 perces késéssel, ugyan kissé csapzottan, de megérkezem, éppen abban a pillanatban, mikor Csehy Zoltán, a kötet fordítója Putnát a kötet szakirodalmáról kérdezgeti. Ülőhelyem már nincs, a galéria tele, így jobb híján marad a lépcsőfordulóban való álldogálás. De nekem itt is jó, látni ugyan semmit, de hallani mindent, kegyes istenimtől kérjek-e többet?

Csehy ekkor jegyzi meg, hogy neki furcsa volt, hogy Putna a felhasznált irodalomba betette azokat a beszélgetéseit is, melyeket a témával foglalkozó szaktekintélyekkel és más személyekkel folytatott. Nem félt attól, hogy nem tűnik majd ettől elég tudományosnak a könyv? - kérdezi. A szerző szerint náluk erre szükség van, jelölni kell ezeket a forrásokat is, sőt létezik egy egész tudományág, az oral history, ami a beszélgetésekből építkezik, így szerinte teljesen természetes, hogy merített ezekből is, szerinte a szóbeli közlésnek ugyanolyan súlya van, mint a leírt szövegnek.

A kötetnek egyébként igen izgalmas dinamikája van, teszi hozzá Csehy, hiszen az egyes fejezetek két, látszólag ellentmondásos, szembenálló habitust állítanak egymás mellé, ez a dinamika pedig egy folyamatos dialógushelyzetet teremt. A fordítónak erről az antik traktátus irodalom jut az eszébe, Putna pedig bevallja, hogy az antik irodalom, lévén klasszika-filológus, valóban közel áll hozzá, viszont a könyvön szerinte ennek közvetlen hatása nem érezhető, mivel csupán az volt a célja, hogy vázolja az angolszász eredetű emancipációs folyamatokat, illetve, hogy bemutasson minden fejezetben két olyan áramlatot, amely az adott kérdést meghatározta: egy forradalmian eretnek és egy konzervatív irányzatot, illetve azok ütközését.

A politikai-társadalmi integrációval foglalkozó részben Putna például azt a 90-es évek derekán induló ellenforradalmat elemzi, ami „elsődlegesen nem a kereszténység és a homoszexualitás viszonyáról szólt, de következményeiben e kapcsolat fejlődésére alapvetően sütötte rá a bélyegét” (60.o.). Amerikai publicisták fellépéséről van szó, akiket ellenlábasaik homocon-ként emlegettek. A Bruce Bawer és Andrew Sullivan nevével fémjelzett irányzat alapállása az volt, hogy a meleg kisebbség túlzott önreprezentációja sok homoszexuális egyén számára nem kielégítő, és, hogy ehelyett ők is átlagos, stabil párkapcsolatra és nyugodt polgári életvitelre vágynak. Putna következtetése logikus: az irányzat közvetetten a vallás és a meleg közösség kapcsolatát is pozitívan befolyásolta: hiszen ha a meleg közösség jól illeszkedik be a hagyományos életformába, akkor „természetes, hogy a szembenállás közte és a hagyományos egyház között implicit módon csökken” (75. o).

„Ha nem foglalkozik senki azzal, hogy Elio Di Rupo meleg és együtt él a partnerével, akkor ez mindenképpen győzelem” - teszi hozzá Putna, majd Esterházy Péter felveti (merthogy egyébként ő is itt van, segít a könyv bemutatásában, hisz Putna is szokott, amikor EP-művet visznek a cseheknek), hogy egyébként az integráció egy igen érdekes nyelvi helyzetet teremt e térségben, mivel a kelet-európai nyelveknek létezik egy sokkal durvább rasztere, amiben a homoszexualitás kvázi elmondhatatlan. „Putna könyve olyan konfliktusok köré rajzolható fogalmak leírása is, amelyek nálunk nem is léteznek, miközben nyilván maguk a konfliktusok igen, de ha nincs hozzá nyelv, akkor nem tudjuk őket megfogalmazni”. EP megjegyzi még, hogy ha az egyházaknak véletlenül eszébe jutnának az olyan alapfogalmak, mint a szeretet, akkor az viszont egészen fantasztikus dolgokra sarkallná őket az integráció terén, „akkor hirtelen bemozdulna egy egész tradíció”.

Esterházy anekdotázik is kicsit, elmeséli, hogy az egyik nagynénje - aki foglalkozását tekintve hercegnő -, hogyan állt be egy LMBT-jogokért harcoló egyház mögé, amikor megtudta, hogy a fia meleg, majd megjegyzi, hogy a könyv nagyszerűségét leginkább az adja, hogy minden lehetséges relációra reflektál, illetve „a klasszikus módon tanít, nevel, szórakoztat”. Csehy hozzáteszi, hogy a kötetnek helyenként nagyon finom humora van, Putna ironikusan reagál a különféle meleg sztereotípiákra, így semmiképpen sem egy száraz olvasnivalóval van dolgunk.

A beszélgetés alatt előkerül még néhány fejezet ismertetése, illetve Putna elmeséli azt is, hogy a kötet egy másik munka „melléktermékeként” született egy Amerikában töltött év alatt. Ekkor nagyon sokféle istentiszteleten is részt vett, amelyek rávilágítottak számára arra, hogy a tengerentúlon tapasztalható elfogadás és emancipáció követendő példa lehetne az európaiaknál is.

Martin C. Putna: János nevében c. kötetének bemutatója az Írók Boltjában, 2015. 02. 24.

Fotó: Milan Jaroš