A könyv főszereplői egy csapat 16-17 éves vidéki fiatal, akik egy gimis úszócsapat tagjai. Életüket leginkább a lógás és a semmittevés teszi ki. „A regény úgy született, hogy megjelent előttem négy fiatal, akik egy autóban száguldanak valahol az éjszakában. Fogalmam se volt, mi fog történni velük, hová mennek, honnan jönnek, még abban sem voltam biztos, hogy kik ők egyáltalán, de amikor nekiálltam írni, ebből a képből bontakozott ki az egész történet" – olvassuk a HVG.hu cikkében. Egy Zolika nevű fiú narrálja az eseményeket, amelyeket gyakran szakít meg egy-egy álom vagy hallucináció leírása. Ezek a srácok filmbe illően fogyasztják a különböző tudatmódosító szereket, ész nélkül szexelnek és tesznek keresztbe egymásnak a lehető legdurvább módokon. A másik szívatása hamar brutalitásba torkollik, és a maroknyi fiatal élete egy abszurd, néhol (fekete) humoros thrillerbe fordul át.

A szerző a gimnáziumban maga is versenyszerűen úszott, ezért ez a közeg nem volt ismeretlen számára. Viszont a mai tizenévesek korosztályáról alkotott képét nagyban befolyásolta a média; a hírekben hallottakból is merített, és gyúrta össze ezeket fiktív elemekkel. A szereplőkben az a közös, hogy mind egyedül vannak, magukra hagyva egy olyan világban, ahol bármit következmények nélkül megúszhatnak. Újgazdag, nemtörődöm, vagy éppen elvált szülők gyerekei, akikkel senki nem foglalkozik (az úszóedzőt kivéve, akinek azonban legjobb nevelési eszköze a pofon és az ordibálás). Ez a kallódó, könyörtelen kamaszvilág nem szociológiai tanulmány, nem a valóságot tükrözi, és talán jobb nem belegondolni abba, vajon kinek a felelőssége egyengetni ezeknek a fiataloknak az életét, és vajon – a thrillertől lecsupaszított – tinédzser-valóság tényleg van-e ennyire kegyetlen?

A kérdésre, miszerint ez a kiüresedett világ csak a mai kamaszokra, vagy az egész országra jellemző-e, Totth azt válaszolta, hogy mintákat követnek: „Szerintem a kamaszok eltanulják ezeket a dolgokat, lemásolják a szüleik viselkedését, az életüket. Egy mai tizenéves nagy bajban lehet, ha nincs rendes, stabil családi háttere, vagy egy olyan közeg, ahol kapaszkodókat kereshetne. Egy fiatal ma lépten-nyomon arról szerezhet tapasztalatot, hogy bármit meg lehet tenni, bármit meg lehet úszni. Elég csak a napi politikát nézni. Ha ezek a kallódó gyerekek azt látják, hogy a gátlástalan nyomulás erény, az érvényesülés eszköze, és egy vállvonással mindent el lehet intézni, minden megy tovább, miért próbálnának másként viselkedni?”- mondta a HVG-nek adott interjújában.

Ők nem tanultak meg felelősséget vállalni se maguk, se mások iránt, és bár néhol felderengeni látszik a barátság és törődni akarás, végül minden csak látszat és szórakozás. A nőket szexuális eszközként kezelik, egymást bántalmazzák, és a tanulás a legutolsó dolog, ami megfordul a fejükben, esetleg néha lemásolnak egy-egy matekházit, vagy lepuskáznak egy témazárót a „stréberekről”. Mindent megúsznak tehát, mert senki nem figyel rájuk, azonban pont a megúszásba vetett hitük lesz az, ami miatt félresiklanak az események, és a szórakozás hamar egy véresen komoly élet-halál játszmába megy át. Pont csak annyit tudunk meg a szereplőkről, amennyit muszáj; nincsenek mély, lélektani ábrázolások - a narrátornak például még a nevét se ismerjük. Lehetnének akárkik, randalírozhatnának akárhol. Nekik csak a jelen számít, ami éppen most történik, és szinte lehetetlen belegondolni abba, milyen jövő vár rájuk.

Annak ellenére, hogy sokszor lehet(ne) valóságos, a szerző néhány helyen túlzásokba esik, ezáltal kissé szenzációhajhásszá válik a történet. Ilyen például az uszodai látogatás, amely csoportos szexbe torkollik, vagy az egyre durvábbá váló házibuli és egymás testi-lelki bántalmazása. Minden karakter szinte a végletekig felnagyított, vagy láthatatlan, mint a fiúk szülei. Érezhető, hogy az olvasó meghökkentése is a cél, amely tökéletesen működik; szlenges, nyers nyelvezetével pont olyan kíméletlen, mint a történetbeli valóság, és ez a kamaszos hangvétel, bár tudatos munka eredménye, egyáltalán nem izzadságszagú.

Ahogy a cím is utalhat rá, a Holtversenyben zombivá vált vagy váló fiatalok versengenek egymással, hol a többiek elfogadásáért, hol a túlélésért. A szöveget még hitelesebbé teszik az olyan kultikus művekre való utalások, mint a Breaking Bad, a Csillagok háborúja vagy a Trainspotting, melynek hangulata sok helyen visszaköszön a regényben. Dragomán György borítón lévő szövege is ezt támasztja alá („Trainspotting az uszodában. Úgy vág szájba, hogy beleszédülsz.”), és bár a véres vízben lebegő srác képe nem sejtet túl sok jót, a szerző úgy érezte, néhányukat azért meg kell mentenie a végén.  Egyfajta kamasz-krimiként olvasva izgalmas, pörgős olvasmány, amit – saját lelki békénk érdekében – nem ajánlatos túl komolyan venni. A forgatókönyvön Mátyássy Áron rendezővel és Bodzsár István producerrel együtt dolgoznak, emellett a szerzőnek még jó néhány regényötlet van a fejében, lesz mit várni tehát a jövőben is.