Kiüresedett kisemberek / Stravinsky az Operaházban. Bemutató: 2015. január 18. / PRAE.HU

A The Rake’s Progress számtalan lehetőséget kínál a rendezői színház számára. A rendkívül összetett darab többek között megidézi Goethe Faustját, Vénusz és Adonisz történetét, a középkori moralitások világát vagy a példázat műfaját. A szereplők pedig csupa beszélő nevet kaptak: Rakewell, Trulove, Shadow.

Stravinsky gazdag zenei utalásrendszerrel dolgozott, és Monteverditől az 1800-as évek első feléig számos jelentős operaszerző stílusát megidézte. Alapvetően azonban a barokk és klasszicista zenés színház formavilágát használta: hagyományos zártszámokra osztotta művét – ezek között a da capo áriákat éppúgy megtaláljuk, mint az ariosókat – amelyeket csembaló (és olykor hangszeres) kíséretű recitativókkal kötött össze. Emellett azonban találkozhatunk az operában a bel canto világát idéző cavatinával vagy cabalettával is.

Mindeközben a klasszikus és barokk zene harmóniavilágát Stravinsky egyéni stílusával színezte, és ily módon a zene nem egyszer elnagyolt, groteszk benyomást kelt, mintha a szerző a barokk operák paródiáját írta volna meg. A komponista egyrészt szándékosan túlzásba vitte a barokk és klasszicista zene jellegzetes megoldásait (például a makacs ismétlődéseket), másrészt pedig a barokk-klasszicista operák világától idegen, éles ritmikai megoldásokkal tűzdelte tele a partitúrát.

A The Rake’s Progress egy modern Faust-történet, amelyre nagy hatást gyakoroltak a népmesék (gondoljunk a hármas szám ismétlődésére: a mű három felvonásból áll, ezek 3-3 jelenetre tagolódnak, Tom háromszor kiált fel prózában és mind háromszor kíván valamit stb.), a középkori moralitások, a bábjáték (a Török Baba figurája) világa. A művet pedig áthatja a múltra irányuló, erősen ironikus reflexió.

Anger Ferenc rendezése - az eredeti szerzői szándék szerint - tanmeseként értelmezi a történetet, ami didaktikus rendezői megoldásokat eredményezett. Többek között ilyen a játéktér felosztásával Nick Shadow és Anne Trulove világának szembeállítása. Az idillikus mezőre és a panelház betondzsungelére osztott színpad értelmezhető a romlatlan vidék és a bűnös város szembeállításaként is. Tom a vidéki élet idilljéből indul el a város bűnös világába, hogy aztán a játszótéri homokozó szürke porában fejezze be az életét.

A kéjenc

Az opera A kéjenc útja címmel megy, ugyanakkor a rendező Tomból egy üres fejű, melankolikus figurát kreált, aki nem igazi kéjenc. Semmi kéjsóvárgás nincs benne: Anne mellett is visszafogottan üldögél, ahogy Liba mamával is csak presztízsből megy szobára. Tom szenvtelen színpadi jelenléte valószínűleg a rendezői koncepció része.

Anger kiüresedett, sokszor igazi érzelmek nélküli világunkat akarhatta ezzel a megoldással megmutatni nekünk. Az ő értelmezésében a főhős akár egy mai fiatal is lehetne, aki idegennek érzi magától az körülötte lévő világot.

Tom jobb sorsa érdemes, hiszen mindig valami többre vágyik. Nem akarja elfogadni apósa ajánlatát, mert azzal a kisemberek unalmas életét élné, nem elégíti ki a Liba mama nyújtotta érzelem nélküli testiség, ugyanakkor nem boldog Török baba mellett se, akinek hála megkétszerezi ugyan vagyonát, de csak anyagi javakat kap a feleségétől. Folyton egy jobb élet után törekszik, de mindeközben makacsul kívüláll a körülötte lévő valóságon.

Vele szemben Anne jelleme felszínesebb, mert bár megpróbálja visszaszerezni szerelmét, de annak halála után hamar új udvarlóval vigasztalódik. Ugyanakkor fehér ruhája az ártatlan naivságát, míg Tom hétköznapi eleganciája nagyravágyását szimbolizálja. A játszótéri tömegből előbukkanó Nick Shadow fekete öltönye pedig alvilági figurát sejtet, ahogy Liba Mama vagy Sellem harsány jelmeze is elég egyértelmű utalások. A beszélő névvel rendelkező szereplők tehát beszélő jelmezeket kapnak. Ez a megoldás szintén a rendezés didaktikus voltát erősíti, és elég közhelyes megoldás.

Tom története a mindennapjaikat élő városlakók előtt játszódik, akiknek látszólagos idillje mögött állatias ösztönöktől vezérelt világ húzódik meg. A panelház ablakainak árnyjátéka bepillantást enged erőszaktól terhelt magánéletükbe, megteremtve ezzel az egész előadás alatt meglévő látszat-valóság közti feszültséget.

A kéjenc útja

A bűnös város világában az emberek látszatboldogságban élnek, és minden áruvá silányul. Erre utal Török baba beléptetése, aki egy hatalmas babás-dobozban érkezik meg a színpadra, de ezt erősíti a Sellem vezette árverés is – Török baba is kikiáltásra kerül. A rendező a fogyasztói társadalommal szemben is kritikával él, s igyekszik tükröt tartani a modern ember anyagiassága elé.

A díszlet mögött meghúzódó, és annak felemelkedése után láthatóvá váló osztott terű fémszerkezet több funkciót tölt be: itt kap helyet a bordélyház, a hullaház világa, és az énekkar is itt énekeli a kórus jeleneteket. Ezzel a megoldással a rendező mintegy jelzi azon elképzelését, miszerint Tom utazása önmaga megismerése a világ nagy katalógusain keresztül.

A háttérben történő események, a városlakók kavargása egy idő után kiüresedett és unalmas látványossággá válik, ami már semmi pluszt nem képes hozzátenni a rendező mondanivalójához, ráadásul elvonja a figyelmet a tulajdonképpeni történetről is: a statiszták mindig ugyanúgy viselkednek, nem történik semmi újdonság. Az előadás utolsó negyedében ez elég vontatottá tette a produkciót. A történet vége felé közeledve pedig a rendező kifogyott az ötletekből.

Balczó Péter egyenletesen adta elő Tom Rakewell nehéz szólamát, és az első felvonás áriájának néhány alacsonyabban intonált hangjától eltekintve szép vokális teljesítményt nyújtott. Őszinték voltak Tom felkiáltásai, amelyekkel egy jobb élet után vágyakozott, de a rendezői koncepció miatt nem volt igazi kéjenc, és éneklése szenvtelenebb volt mint máskor. Viszont a darab végén nagyon meggyőzően alakította az őrültet.

Az Anne-t megformáló Eleonor Lyons jelentős szoprán hang birtokosa, precízen és hibátlan énektechnikával énekelt. Azonban hangját dinamikailag nem árnyalta megfelelően, de ezt leszámítva ígéretes fiatal tehetség benyomását keltette. Színészileg szép teljesítményt nyújtott: hitelesen formálta meg a szerelmét kereső, majd a tőle búcsúzó fiatal lány alakját.

Kálmán Péter mély, öblös baritonja tökéletesen illik Nick Shadow figurájához. Ördöge cinikus, rideg úriember, aki kötelességszerűen végzi a dolgát. Finoman árnyalt vokális produkciója felvillantotta a felsőbb hatalma tudatában lévő, majd az átvert, dörgedelmes átkot szóró ördög alakját is.

Az est fénypontja kétségtelenül Meláth Andrea Török babája volt. Az énekesnő szemmel láthatóan jól érezte magát szerepében, természetes színpadi mozgással, kellő humorral és cinizmussal formálta meg a figurát. Hangja néha élesebb, éneklése darabosabb volt, de ez jól illett a Török baba hisztérikus kitöréseihez. Csak a második felvonás hadaró áriájában nyújtott valamivel halványabb vokális teljesítményt.

A kisebb szerepekben fellépők közül Kovács Annamária nyújtotta a legjobb teljesítményt. Liba mamája minden hájjal megkent madame volt, aki szemmel láthatólag nagy élvezettel avatta be Tomot a nemiség rejtelmeibe. Szigetvári Dávid kisebb volumenű tenorjával nem volt képes kellő súlyt adni Sellem figurájának. Viszont remekül komédiázott, és színészileg nagyon jó karaktert alakított. Palerdi András Mr. Trulove kisebb szerepét korrektül elénekelte, ahogy a lánya jövőjét biztos alapokra helyezni akaró apát is igyekezett élethűen megformálni.

Erik Nielsen kezei alatt a zenekar összeszedett teljesítményt nyújtott. Nielsen a partitúra kiváló ismerőjének és precíz karmesternek mutatkozott, ugyanakkor semmilyen pluszt nem tett hozzá Stravinsky muzsikájához.

A kéjenc útjával 2007 óta először tért vissza Stravinsky a Magyar Állami Operaház színpadára. A kissé vérszegényre sikeredett rendezés ellenére a darab zenei értékei miatt megtekintésre mindenképpen érdemes: bemutatásával a társulat nem pazarolta érdemtelen műre energiáit.

A kéjenc útja